Lázár János őszinte vallomása: Riasztó állapotban az állam! - A kormány erős embere, a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta a maga őszödi beszédét, legalábbis a szavait lejegyző ellenzéki politikus szerint. Orbán Viktor főminisztere váratlanul megjelent egy fórumon, és ott meglepő nyíltsággal szónokolt, ellentmondva több ponton főnöke előszeretettel használt paneljeinek és úgy általában a kormányzati kánonnak.

 
 
 

Lehet, persze, hogy csak őszinteségi roham jött Lázár Jánosra a héten Szekszárdon, mindenesetre bevallotta, amit eddig elfedni próbáltak, bár mi nap mint nap tapasztaljuk: rosszul működik a kormány, túlszabályozott az állam és hatalmas a bürokrácia. Beszélt még „fehér magyarokról” és arról, hogy nem tudjuk itthon tartani fiataljainkat.
Így készülne arra a kormányülésre, amelyen az OECD ajánlásai alapján igyekeznek új irányt szabni az országnak?
A részletek a  friss Vasárnapi Hírekben olvashatók.

 

A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és a nyitva tartó árusoknál vasárnap is megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!
Néhány további ajánlatunk a június 13-án megjelent Vasárnapi Hírekből:

 

Letéptük a magunkét
Terjed a felháborodás és a polgári ellenállás a kormány gyűlöletplakátjaival szemben.
Munkatársunk csatlakozott a plakáttépőkhöz, az akcióról riportot olvashat a VH-ban, fotóval:
"semmilyen formában nem tudunk azonosulni azokkal az üzenetekkel, amelyekkel a magyar kormány fogadja (és megfélemlíti) idehaza a menekülteket. Úgyhogy bekéredzkedtünk az Együtt akciójába, melynek keretében plakátot rongáltunk" - olvasható a cikkben. - "Ráadásul épp azt, amit néhány nappal korábban a pártaktivisták egyszer már letéptek – dutyiban is töltötték miatta néhányan az éjszakát, tettük közepette ugyanis „véletlenül” megfigyelték őket a rendőrök, és amint távoztak a helyszínről, fogdába vetették őket. 
A meggyalázott plakátot lecserélték, nem csoda, hogy az aktivisták úgy érezték, ha már egyszer dolgoztak rajta, nem hagyják veszni a munkájukat. 
Úgyhogy kapirgáltunk." Az aktivisták persze felkészültek arra is, hogy ismét közbelép a rendőrség...
A "Sör, plakát, engedetlenség" című riport az akció részleteivel a június 13-i Vasárnapi Hírekben jelent meg.
A menekültellenes plakátok botrányáról írta vezércikkét lapunk főszerkesztője, Gál J. Zoltán a Szerkesztői vélemény rovatban. "Mi a plakáttépőkkel vagyunk. Szaggatni kell és mázolni, megdobálni, összefirkálni. Felháborodni, elutasítani, megvetni. És kiröhögni őket, a szottyos indulataikat, az aljasságukat és az ostobaságukat, kinevetni, mert az fáj nekik a legjobban, azért" - írja "Engedetlen polgárok" című publicisztikájában.
Sándor Zsuzsa "Jogászszemmel" rovatában "Náci vircsaft?" címmel más szempontból írt uganerről a témáról. Kósa Lajosnak az aktív civileket lenácizó  "értelmezésére" reagálva kifejti, mi az a polgári engedetlenség.
Mikecz Dániel, a Republikon Intézet kutatója "Képrombolók" címmel magáról a kormány plakátkampánya elleni nagy erejű tiltakozás módszeréről írt elemzést lapunk számára. "A kormányzati kommunikáció szívesen láttatná a plakátrombolást szimpla vandalizmusként, erőszakos akcióként" - írja az elemző. Sikerül-e a kormánynak elérni ezt a célját?
A részletek, riportunk és elemzéseink, összeállításunk cikkei a június 13-án megjelent Vasárnapi Hírekben olvashatók.

 

Porfogó lett Kerényi álmából 
A költséges Nemzeti Könyvtár sorozat darabjai az üzletek polcain porosodnak vagy ajándékként mennek el.
Lapunk munkatársa utánajárt a több százmillió forint közpénzből kiadott Nemzeti Könyvtár sorozat sorsának. Kerényi Imre a jelek szerint igyekszik:  egy fővárosi könyvesbolt munkatársa mesélte lapunknak, hogy "járt náluk a miniszterelnöki megbízott, és kissé éles hangon kérdezte, miért nincs kiemelt helyen, szépen elrendezve a sorozat. Az aznap dolgozó kollégának eszébe sem jutott ekkora tekintéllyel vitába szállni, szép piramisba rendezte hát a köteteket, a követelt helyen. Csakhogy bárki más ezért fizetni szokott a könyvesboltnak – Kerényi viszont csak kisétált."
A riport, további részletekkel a friss VH-ban olvasható.


Szegénysoron és plázában is hódít a szer
A dizájner drogok egyre fiatalabbakat egyre
durvább következményekkel ragadnak
magukkal az ország minden vidékén.
Többtucatnyian halnak bele évente a droghasználatba. - Az olcsó és könnyen beszerezhető drogok a gyerekekhez is eljutnak. - A függők nehezen kérnek segítséget, a szerek pedig gyorsan pusztítanak.
Háttérinformációk a friss VH-ban.


Lapít a magyar értelmiség
Dés Mihály író szerint a túlzott korrektség
teret ad a dilettantizmus hódításának, így
a Fidesz malmára hajtja a vizet.


Lassan véget ér a férfiak kora
A válság után a nők maradhatnak talpon.
Eljött az ötvenes hölgyek ideje, míg férjeik
feladják a harcot.


Hallgat még a kapitányra? - Kemény Dénes: érthetőség kell a vízilabdának
Sokan még mindig kapitánynak szólítják, pedig két és fél éve a Magyar Vízilabda Szövetség elnöki posztját tölti be. Ennek megfelelően, ha a változások előtt álló vízilabdáról van szó, ma már a „termék” kifejezést is ugyanannyit használja, mint a „játékot”.
Kemény Dénessel beszélgettünk.


Magánhősök ideje 
A kölcsönös segítségek tehetik jobbá a világot. - Magyarország, mint az egyik legpesszimistább és legcinikusabb ország, kitűnő terepe a kísérletnek: elűzi-e a kölcsönös támogatás jótékony hatása  az előítéleteket? Philiph Zimbardo szociálpszichológus együttműködésre tanítja Magyarországot.
- A június 13-án megjelent Vasárnapi Hírekben jelnt meg Vajna Tamás interjúja Philip Zimbardo világhírű amerikai szociálpszichológussal.


Hiteles fikció 
Történész szakértő segítette
a Saul fia című film készítését.
Vele beszélgettünk


 

Vigyázat, hétvégén itt a hőségriadó! Támad a forróság

Másodfokú hőségriasztás van érvényben hétfő éjfélig – a legnagyobb hőség vasárnap várható, árnyékban akár 37 fok is lehet. A hétvégén délutánonként az ország északkeleti részén zivatar jöhet, jéggel dúsítva.

A sikeres túlélés érdekében fontos a szervezetet sok folyadékkal (lehetőleg vízzel) hűteni, illetve nem árt, ha kevés koffeines és alkoholos italt fogyasztunk, ahogy a cukros és a zsíros ételek is kerülendőek. Fokozottan kikészíti a hőség a kisgyermekeket és az időseket, valamint a szív- és érrendszeri betegeket, a cukrosokat és az érszűkületeseket. Használjunk napkrémet, de ne tartózkodjunk a napon 11 és 3 között. Tilos a gyermekeket és az állatokat az autóban hagyni, mert percek alatt felforrhat a kocsi belseje.

A fővárosi és a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok weboldalaikon listát közölnek a bárki által igénybe vehető légkondicionált helyiségekről. Például a közösségi és a faluházakban, a polgármesteri hivatalokban, a plázákban és a templomokban lehet hűsölni. Apró szépséghiba: a megjelölt nagyobb boltok, hipermarketek nagy része vasárnap zárva tart.

Több helyen vizet is osztanak: például az összes vasúttársaság munkatársai a nagyobb állomásokon, illetve több helyütt párakapuval és mobil ivókúttal csökkentik a hőségérzetet. A fővárosban folyamatosan locsolják az utakat, ugyanis az útburkolat akár 60 fokra is felhevülhet. A budapesti Palatinus strand este 8 óráig, a Dagály este 9 óráig van nyitva. Az összes fővárosi strand pénztáránál ingyenes ásványvíz-automatákat helyeztek ki. Azok, akik vízparton, strandon pihennek, óvatosan csobbanjanak a hűsítő habokba. A hétvégén nincs kamionstop a hőség miatt. A jövő hét elején viszont enyhül a meleg, tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet és záporok várhatóak.


A hőguta tünetei:
láz, ájulás, verejtékezés hiánya

Címkék: Fókusz, Ajánló

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!