Előbb a Volkswagen, aztán az autóipar, aztán a német ipar, aztán a hozzá ezer szállal kötődő magyar. A német autócéget csaláson kapó amerikai mérnök maga sem gondolta, mit indított el környezetvédelmi vizsgálataival. Mert a VW-t gigabüntetés megfizetésére kötelező botránynak ez még csak a kezdete. Alighanem az egész autóipar érintett lehet, dőlnek is sorba a dominókockák. Ennek következtében, ha Kovács úr netán megvenné élete harmadik autóját, mélyebben kell majd a zsebébe nyúlnia.

 
 
 

A friss Vasárnapi Hírek fő témája: Mindenki a felelőst keresi, ráadásul a magyar gazdaságot is érinti a VW-botrány.
"Ezért is mi fizetünk" címmel erről írunk lapunkban: 
"Martin Winterkorn, a VW-csoport feje már belebukott az úgynevezett Volkswagen-botrányba, miután kiderült, hogy az autógyár négyütemű dízelmotorjainak magasabb a károsanyagkibocsátás-mértéke az előírtaknál, s ezért a céget horribilis összegű kártérítésre kötelezik. Az ügy kényességét mutatja, hogy Matthias Müller, a Porsche vezérigazgatója máris átvette a VW irányítását, hamarosan megnevezi a további felelősöket is. Európa nagy autógyárai azonnali vizsgálatot rendeltek el, és annyi már bizonyos, hogy a BMW-nél sem találtak mindent rendben. A botrány időzítése nem is lehetett volna jobb: a héten tartják ugyanis a frankfurti autókiállítást, ahol igen nagy az érdeklődés az új fejlesztésű, elektromos meghajtású járművek iránt."
"Teljesíthetetlen elvárások" címmel pedig interjút készített munkatársunk Fehér András mérnök-közgazdásszal, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karának tanárával. Megkérdeztük tőle, hogyan lehetséges a mai  körülmények között ekkora csalást elkövetni, mint azt a Volkswagen mérnökei tették?
Összeállításunk a szeptember 26-án megjelent Vasárnapi Hírekben található.




A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és a nyitva tartó árusoknál vasárnap is megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!
Néhány további kiemelt témánk a VH szeptember 26-án megjelent friss számából:


Ellátatlan ország
Szerencse – erre van leginkább szüksége ma annak, aki belép egy kórház ajtaján. Ezt vallják legalábbis maguk az orvosok. Már aki itt maradt: egyre drasztikusabban nő ugyanis az elvándorló doktorok (és más, az egészségügy területén dolgozó szakemberek) száma. Ennek pedig értelemszerűen a beteg látja kárát: jelenleg 19 olyan egészségügyi szakma van, amelyből az egész ország minden megyéjében jelentős a hiány. Sebész, radiológus, aneszteziológus és belgyógyász – csak néhány azon orvosi szakágak közül, amik nélkül gyógyulni biztosan nem lehet, ám annyira kevesen vannak művelői, hogy helyenként a létfontosságú műtétekre sem jut elég idejük. Rezidensből még csak-csak lenne utánpótlás (nővérből már biztosan nem), ám ők éppúgy, ahogy idősebb kollégáik, inkább elhagyják az országot. A vidéki kórházaknak így esélyük sincs arra, hogy betöltsék üres állásaikat. Úgy tűnik, a betegek még nem érzik a hiány valódi súlyát: egy kutatásból az derül ki, többnyire biztonságban érezzük magunkat az orvosok kezében. Kár, hogy ők maguk ezt egyre kevésbé látják így. Ekként pedig marad a szerencse: jókor, jó helyen kell lenni a gyógyuláshoz.



Bezárt a megtelt város
Hetvenezer menekült után ötmillió sörbarát: hogy bírja el München a menekültkrízis után az Oktoberfestet?
Riport Münchenből, a megtelt városból - „Embernek érzem magam. Jól érzem magam”
– mondja, és még a vállán is ránt egyet. Nevet a barátja, nevet a mellette álló hölgy rózsaszín bajor népviseletben. Leszállnak az S-Bahnról, és megindul a tömeg Hackerbrückén át az Oktoberfestre. A hídon még a rendőrfurgon tetejére erősített hangszóróból is sramli szól. Szeptember elején München 70 ezer menekültet fogadott. Most ideiglenesen bezárták a kapuikat. Isznak egy korsóval a jól végzett munka örömére.
Szűcs Ágnes riportja Németh András Péter fotósorozatával lapunk friss számában.



A Himnusz az rap vagy kanászének? 
A Z generáció viszonya a klasszikusokhoz.
Átírni a Himnuszt? -- Lackfi János újra értelmezte a magyarok dalát
Dalolós beszélgetés egy formabontó javaslatról
"Tudja jól, fog ezért kapni hideget is, meleget is. Pedig a kérdés jogos: hogyan lehet megtanítani
a klasszikus verseket a mai általános iskolásoknak, a digitális technológiák világába
beleszületett Z generációnak? A tantervek annyi szakszóval bástyázták körbe a verseket,
hogy a gyerekek sokszor már egyáltalán nem is értik, miről szólnak a valójában. Ezen
változtatna Lackfi János költő, aki először a Himnuszt „szedte szét”, hogy megmutassa a
tanároknak: másképp is lehet az irodalmat tanítani."
Lackfi Jánossal beszélgettünk - a cikk a friss VH-ban jelent meg..


Kettős siker 
Gárdos Péter
Hajnali láza
könyvként és filmként is arat


Kormányátalakítás:
Lázár János
úgy nyert,
hogy vesztett.


Rosszul játszó politikusok -- Hernádi Judit megmondja.


Gatyalobogtatástól önszögelésig:
határtalan művészet


Amerikai foci magyar módra:
esőben fedett
pályán tartják.
Első válogatott mérkőzésére készül Magyarország.





Csak egy kattintás, és szombaton a postaládájában az újság!
Itt fizethet elő!

A képen Ferenc.
Mármint az apácák fotóin, akik tízezrekkel együtt várták a pápát New Yorkban.


A pápa kiállt a menekültek mellett
„Mi, ennek a kontinensnek a lakói nem félünk a külföldiektől. Mert legtöbbünk valaha idegen volt” – mondta Ferenc pápa a washingtoni Kongresszusban, ahol először tartott beszédet. Felszólalását többször taps szakította félbe. Történelmi beszédében a bevándorlók befogadására szólította fel az Amerikai Egyesült Államokat, és mindenkit az elesettek, segítségre szorulók védelmére kért. Elmondta, maga is egy bevándorló fia, olasz emigránsok gyermekeként született Argentínában. Felszólalásában kerülte az abortusz és a melegházasság kifejezéseket, de elítélte a halálbüntetést, valamint a pénz imádatát, a mohóságot és az önteltséget.

A pápa Washington lakói előtt is megjelent, ahol ismét olyat tett, amivel belopta magát az emberek szívébe. A kordonokkal tarkított utcákon a biztonsági őrök először megállították az ötéves Sofia Cruzt, aki a tömegből kitörve az egyházfő felé szalad. De a pápa intésére megengedték, hogy egy kis ajándékot és levelet adjon át neki. A levelet annak az ötmillió gyereknek a nevében írta, akik ugyan amerikai állampolgárok, de mivel szüleik illegális bevándorlóként érkeztek az országba, a kitoloncolástól kell tartaniuk. A kislány puszit is kapott a pápától, akit arra kért, segítsen, hogy ő és sorstársai legálisan élhessenek az USA-ban. A pápa csütörtök délután továbbutazott New Yorkba, ahol több helyszínen is ünneplő tömeg várta, majd pénteken a világ vezetői előtt az ENSZ-ben szólalt fel.

 

Címkék: Fókusz, Ajánló

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!