Kiss László távozott, de hogy ilyen dicstelenül kényszerült rá, ahhoz a nemi erőszakért elítélt sikeredző ügyének eltussolására, a tények meghamisítására tett úszószövetségi kísérletek is hozzájárultak. A botránynak tehát nincs vége, az úszók szövetségi kapitánya után az úszószövetség elnöke, Gyárfás Tamás felelősségvállalása immár a kérdés. Amíg a mismásolás zavartalanul folyhat, felfeslik az uszodák világának megannyi mocskos titka.
"Kiss Lászlónak persze mennie kellett ... Gyárfás Tamásnak persze mennie kell" - Gál J. Zoltán publicisztikája, 55év címmel, a Szerkesztői vélemény rovatban.
Összeállításunkban Kövesdi Péter "Az ember, aki ugyanaz" címmel foglalja össze Kiss László  megnyivánulásait, az úszó szövetségről pedig egyebek mellett ezte írja:
"A hír kipattanása és Kiss lemondása között eltelt napok érdekes színfoltja volt az úszószövetség kommunikációs ámokfutása. Szerdán a szövetség vezetése és az edzőbizottság is kiállt Kiss mellett. Aztán kiderült, hogy az egyik „aláíró”, Cseh László nem is volt jelen a dokumentum aláírásánál. Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke egy napon belül három különböző állítást tett:..."
Ónody-Molnár Dóra "Összezáró férfiak" című összeállításában arról ír: "a Kiss-botrány újra rávilágít arra, hogy Magyarországon a szexuális erőszak és a nők fizikai bántalmazása még mindig tabutéma."


A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és a nyitva tartó árusoknál vasárnap is megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük! Néhány további kiemelt témánk a VH 2016. április 9-én megjelent számából


Szabadulna a kormány a terrorvészhelyzetből   
Verbális offenzívával próbálja kitakarni a kormány, hogy gyakorlatilag meghátrált a terrorvészhelyzet jogrendbe emeléséhez szükséges alkotmánymódosítás kapcsán. Kósa Lajos így arról beszélt, jogdogmatikai kérdés pusztán, hogy a Jobbik és az LMP is rábólintson az Alaptörvény átírására. Csakhogy amit a Fidesz frakcióvezetője így definiál, az az ellenzéki pártok olvasatában azt jelenti, hogy a kabinet lemond a rendeleti kormányzás lehetőségéről, és az alkotmányban már így is szereplő szükséghelyzetet próbálja „feltuningolni”. A kormány pont azokat a részeket kész kivenni tervezetéből, amelyek miatt az MSZP pénteken nem ment el az alkotmánymódosítással kapcsolatos egyeztetésre, magyarázta Harangozó Tamás. Következésképpen az MSZP politikusa szerint a kabinet egy vadonatúj tervvel lesz kénytelen előrukkolni, egy új szöveghez pedig az MSZP is egy új viszonyt alakíthat ki – ahogy az LMP és a Jobbik is hajlandó lesz beszélgetni róla. Jövő héten újabb tárgyalási forduló. 


Panamázás felsőfokon 
A bukóforduló folytatódik a világpolitikában, és újabbak várhatóak itthon is, az offshore-botrány nyomán 


Csókosok gazdasága –
Romhányi Balázs az Orbán-kormány pénzügyeiről 


Mosott kezet, doktor úr?
Didier Pittet svájci professzor: Semmelweis meglepődne 


Tizenkilencre lapot –
bonyolódik az oktatási sztrájkhelyzet 


Veszélyben a Liga
Újabb bajnokság terveit szövik a labdarúgásban 


Illúziók rabjai
Houdinitől Rodolfóig: magyar varázslók


Költők, korok
Mit ér a vers, ha mai?
 

ROBOTOK AZ ISKOLÁBAN
Diákok építik, tanárok tanulják: a munkaerő-piaci esélyek egyre inkább a digitális tudáson múlnak.
A friss Vasárnapi Hírek összeállításában Szabó Kata riportját olvashatják:
"A robotépítés sokkal többről szól, mint programozásról és műszaki ismeretekről, a marketingstratégia kitalálása éppúgy a feladat része, mint a világmegváltás. Budapesti gimnazisták robotépítő csapata világbajnokságra indul."

Ehhez kapcsolódik Ónody-Molnár Dóra háttérelemzése, amelynek bevezetőjében drámai helyzetet vázol fel: 
"Katasztrofális a magyar diákok digitális szövegértése – ez derült ki a 2012-es PISA-mérésen, amelyen a vizsgált harmincnégy ország közül Magyarország a harmincadik helyen végzett. Ez a helyezés még súlyosabb, ha hozzátesszük, hogy a World Economic Forum kutatói szerint a negyedik ipari forradalomnak nevezett emlegetett technológiai fejlődés nyomán a világ 15 legnagyobb gazdaságában 7,1 millió munkahely fog megszűnni a következő öt(!) évben."

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!