Akkora a szegénység, hogy még álmodni se tudunk igazi gazdagságról

 
Vasárnapi Hírek, 2017. március 25., 12. szám

A Vasárnapi Hírek friss számának Fókusz rovatában "Nincs is annyi pénz" címmel jelent meg F. Szabó Kata és Nagy B. György összeállítása, amelynek fő témái:
"- A gazdagok rettentő mobilak: ha úgy érzik, túl sokat kell fizetniük, seperc alatt továbbállnak
- Az emberek mintegy 80 százaléka csúszik egyre lejjebb, egyszázaléknyi csúcsragadozó él mindössze érdemi luxusban
- A gazdagok megadóztatása nem visz szavazatokat ott, ahol a 120 ezer forint is álomjövedelemnek számít"


Ugyancsak friss lapszámunkban olvasható F. Szabó Kata elemzése a gyermekszegénységről, "Segénységbe zárva" címmel:
"Rengeteg gyerek él kilátástalan körülmények között az ország leghátrányosabb helyzetű kistérségeiben
- Ágy, asztal, kirándulás sem jut sokuknak
- A szegénységben élő gyerekeknek esélyük sincs kitörni nyomorúságos helyzetükből"


(Az illusztráció Kovalovszky Dániel (168ÓRA) fotójának felhasználásával készült.)



A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és a nyitva tartó árusoknál a hétvégén és a jövő héten is, következő számunk megjelenéséig megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!
Kiemelt témáink a VH 2017. március 25-én megjelent számából:



Imádkozz és tanulj!
Helyzetbe hozzák az egyházi iskolákat, de trükköznek a számokkal, hogy ez ne legyen egyértelmű. Mára 1300 oktatási intézményt vettek át az egyházak, miközben egyre kevésbé vallásosak a fiatalok.


Vasárnap hajnali 2-kor 3-ra kell előreállítani az
órákat, ezzel elkezdődik a nyári időszámítás.
Magyarországon 1980 óta állítjuk át tavasszal és ősszel a mutatókat, amivel – a nyári időszakban – 100-120 gigawattórával kevesebb áramot használunk el, ami egy városnyi háztartás éves fogyasztásának felel meg. Ez 4-5 milliárd forint spórolást jelent. Jobbikos javaslatra a parlament áprilisban szavazhat az évente kétszeri óraátállítás eltörléséről, ha erre rábólintanak a képviselők, akkor Magyarország egész évben a nyári időszámításnál maradhatna, de a végső szó az Európai Unióé, hiszen a téli és a nyári időszámítást uniós irányelv írja elő.


Sörháború lesz
Melléfogtak, akik azt hitték, kihátrál a kormány a Heineken fenyítéséből. Épp ellenkezőleg: bekeményít. A holland tulajdonú sörcég „lenyomásával” ugyanis több legyet üthet egy csapásra. Egyrészt növelheti népszerűségét az erdélyi magyarok között (akik kettős állampolgárként részt vehetnek a magyarországi választásokon). Másrészt, ahogy egy fideszes forrás mondta a hvg.hu-nak: „ha nincs elég profit, maximum eladja a részét” a Heineken. Értsd, piacot tisztítana a kormány. És Matolcsy György Ádám nevű fiának a telkén máris sörfőzde üzemel.


Vérbosszút lihegnek –
Az Iszlám Államot kiűzték, tudósítónk
bejutott a szétrombolt Moszulba


Kinek a sejtje? –
A bioetikai kérdések izgalmas
útvesztőjében Sándor Judit
kalauzol


100. PINK - lapunk szatirikus rovata friss lapszámunkban jubilál'


Háttérből a sikerekért
Radnóti Zsuzsa dramaturg
a Kossuth-díjról



A legjobb női játékvezető
Kulcsár Katalin
örökölte
a szakmáját

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!