Vezetőváltás történt az Autonóm Szakszervezetek Szövetségénél, az új elnök, a 42 éves Székely Tamás együttműködést tervez valamennyi konföderációval, és kész elindulni az egységesülés felé. A Szolidaritásban viszont már nem visel funkciót.
– Mitől lesz más a konföderáció azért, mert ezentúl nem Borsik Jánosnak, hanem Székely Tamásnak hívják az elnököt?
– Erős érdekérvényesítő képességekkel bíró ágazati szakszervezeteket tömörítő konföderáció vezetését vállaltam el december végén. Ide tartozik a nagy sztrájktapasztalattal rendelkező mozdonyvezetők, a közszolgáltatóknál, tömegközlekedési és vegyipari cégeknél szerveződő több szakszervezet is. Ezeken a területeken az utóbbi időben folyamatos leépítésekkel járó átszervezések történnek, de mivel az egyes munkahelyeken rendszerint több konföderációhoz tartozó érdekvédelmi szervezet is működik, ez hátráltatja az egységes álláspontok kialakítását. Ezen sürgősen változtatni kell, mert a modern kor kihívásainak csak egy gyorsan reagáló, progresszív szakszervezet képes megfelelni. Véget kell vetni az egymással való ádáz küzdelmeknek helyi szinten is.
– Csakhogy az autonómokat nem tekinti tárgyalópartnernek a mostani kormány, hiszen a Versenyszféra Konzultációs Fórumából is kizárta.
– A konföderáció több mint százezer tagot tömörít, és félmillió munkavállaló érdekében dolgozik. Az új vezetés már kezdeményezte a csatlakozást az egyeztető fórumhoz. Ha a kormányzat helyében lennék, különösen a választások előtt erősíteném az érdekegyeztetési mechanizmust…
– Információk szerint a konföderáció több tagszervezete is informális tárgyalásokat folytat a Liga vezetésével az esetleges átlépésről. Mivel tudja maradásra bírni a hezitálókat?
– Nem tudok olyan szervezetről, amelyik ezzel az indokkal távolodik el az autonóm szakszervezettől, arról viszont be tudok számolni, hogy az utóbbi hetekben több kisebb szervezet is jelezte, hogy csatlakozna a konföderációhoz. De kár lenne tagadni: egyes szervezetek részéről elindult egyfajta bekebelezési hullám. Ezt rettentő rossz jelenségnek tartom.
– Ön egyik motorja volt másfél éve a szakszervezeti megújulást célul tűző akcióegység létrehozásának, amely végül is a Szolidaritás mozgalom megalakításával vakvágányra futott. Érez ebben felelősséget?
– Abból nagyon sokat tanultam. Volt egy olyan lendület, amely nemcsak az ipar, hanem az állami szektor ágazati szakszervezeteit is nagy lelkesedéssel töltötte el. De a többség megijedt, hogy ebből valami igazán jó is kijöhet, ami nem biztos, hogy neki személy szerint is jó. Mindeközben érvényesült az a sajátos politika, amelynek hatásait láthatjuk a diákok és a pedagógusok esetében is: oszd meg és uralkodj!
– Az autonómok többször deklarálták, hogy egyetlen párttal se kötöttek szövetséget, egyetlen intézményi akaratnak se adták be a derekukat. Ön a párttá alakulás felé haladó Szolidaritás egyik vezetője. Össze tudja egyeztetni a szakszervezeti vezetői létével?
– Nem lesz párt, de nem is vagyok már választott tisztségviselője a Szolidaritásnak. A mozgalmat nagyon jó társakkal elindítottuk, mert úgy láttuk, senki nem vállalta fel a munka világában felgyülemlett problémákat, a szegénység, és a fogyatékosok dolgait. Nekem azonban vissza kellett térnem a szakszervezeti vágányra, mert itt is rengeteg a tennivaló.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!