Visszhang, avagy visszajövünk

A szabad szónak kevés otthona maradt, az egyik ilyen menedék a Vasárnapi Hírek. Nem írjuk, hogy volt, nem búcsúzunk. Mert a szellemiség, a képviselt érték nem változik. A forma azonban igen – hiszen költözünk. Mostantól a Népszava az új otthonunk. Péntekenként a Nyitott mondat kínál négyoldalnyi irodalmat, szombatonként a Visszhang nyolc oldalán próbáljuk megmutatni a világot – összesűrítve a Vasárnapi Hírek értékeinek legjavát. Írunk, mert ehhez értünk.

Minden változás a félelem és a remény harca. Félelem a megszokott elvesztésétől, a változás bizonytalanságától. Remény a folytatásról és értékeink megőrzéséről. Nem csak mi, a minket olvasók is részesei a remény és a félelem birkózásának. A jelenlegi hatalom, amelynek embertelenségei ellen küzdöttünk a Vasárnapi Hírek és küzdünk a Visszhang hasábjain, jó ideje döntött: a félelemre épít. A mi feladatunk, hogy minél kevesebb embert bénítson meg ez a félelem. Ahhoz, hogy sikerrel járjunk, meg kell találnunk egymást.

Költözzenek velünk, olvassák, szeressék a Népszava mellékleteiként megjelenő Visszhangot és Nyitott mondatot. Annyit ígérhetünk, rajtunk nem fog múlni.

RÁCZ I. PÉTER

Olvasni jó. Belepottyanni a nyúl üregébe fantasztikus! A  VH irodalomrovata és negyedévente megjelent, Nyitott mondat című irodalmi melléklete ehhez kínált fogódzót a minőségi kortárs szépirodalom szerzőit segítségül híva. Ezt a szellemiséget és gyakorlatot követjük majd továbbra is, mikor hétről hétre a Népszava pénteki mellékleteként, Nyitott mondat címmel találkozhatnak ismét kedvenc szerzőik új írásműveivel – tárcákkal, novellákkal, versekkel, regényrészletekkel. A szépirodalmi szövegek közlése mellett interjúk, könyvkritikák, esszék színesítik majd a melléklet palettáját, így a VH kritikarovata sem lesz az enyészeté – s az irodalom mellett más művészeti ágakról sem fogunk megfeledkezni!

BALASSA TAMÁS

Újságíró ne írjon a maga nyűgéről, saját ügyével, élethelyzetével foglalkoznia nemcsak nem ildomos, de tilos is. Így legyen elég itt annyi, hogy életem nagy ajándéka volt a Vasárnapi Híreknél dolgozhatni (Esterházy akkor is a legnagyobb), és azon leszek, hogy legyen igény a velünk, általunk a Népszavába költöző mellékletekre is.

Nem gondoltam, hogy valaha is visszasírom a néhai Antall József miniszterelnököt, Csúcs László közrádióés Nahlik Gábor köztévévezért, az 1993-as médiaháborúban jobban hiányzott egy meglepetésszerű nindzsatámadás, mint a sajtószabadságba belelépő hatalmuk. Térfoglalásuk azonban tétova pamflet volt a jelenlegi garnitúra úrimurizálásához képest. A történelem sokadszor bizonyítja, bármely értékrend nevében lehet visszataszítóan gyakorolni a közhatalmat. Valójában arra vágyom, csípjetek meg, ha ennek vége. Amíg nem teszitek, én csipkedem a hatalmat, ameddig úgy látja, lehet oly nemzetépítő vízió, amelyben Magyarország helyett a hatalom az első, és ahol a „közpénz az új saját”; Bödőcs Tibornak köszönöm, hogy még tudok nevetni ezen. Sólyom Lászlótól viszont azt kérem: legközelebb nyilatkozzon, elnök úr, állásfoglalásától a nemzet egységét féltenie már nem kell. Mert már nincs, és már kétség sincs: sötét korszak ez. Mi azért megpróbáljuk beviláglani.

KÖVESDI PÉTER

Nem volt könnyű belenyugodni, hogy kedves lapunk, évek óta munkahelyünk egyik napról a másikra megszűnik úgy, ahogy azt eddig ismertük és ahogy olvasóink ismerték. Persze voltak intő jelek. Évek óta sejtettük, hogy előbb vagy utóbb ránk is az vár, ami a többi fregattra a óceánon, amelynek a nevét már felvésték egy torpedóra, és csak idő kérdése, hogy mikor lövik ki rá. Tudtuk, hogy a Vasárnapi Hírek már rég nem anyahajó, hanem egy parányi sziget, egy földnyelv, amelyhez még vezet híd, amit csipkedem a hatalmat, ameddig úgy látja, lehet oly nemzetépítő vízió, amelyben Magyarország helyett a hatalom az első, és ahol a „közpénz az új saját”; Bödőcs Tibornak köszönöm, hogy még tudok nevetni ezen. Sólyom Lászlótól viszont azt kérem: legközelebb nyilatkozzon, elnök úr, állásfoglalásától a nemzet egységét féltenie már nem kell. Mert már nincs, és már kétség sincs: sötét korszak ez. Mi azért megpróbáljuk beviláglani. KÖVESDI PÉTER Nem volt könnyű belenyugodni, hogy kedves lapunk, évek óta munkahelyünk egyik napról a másikra megszűnik úgy, ahogy azt eddig ismertük és ahogy olvasóink ismerték. Persze voltak intő jelek. Évek óta sejtettük, hogy előbb vagy utóbb ránk is az vár, ami a többi fregattra az óceánon, amelynek a nevét már felvésték egy torpedóra, és csak idő kérdése, hogy mikor lövik ki rá. Tudtuk, hogy a Vasárnapi Hírek már rég nem anyahajó, hanem egy parányi sziget, egy földnyelv, amelyhez még vezet híd, amit nem égettek fel. Ezért amikor megtörtént, az már nem volt villámcsapás. Kinek-kinek közülünk már korábban megvolt a maga villámcsapása. És igen szerencsésnek mondhatja magát az, akinek „csak” egy volt.

Mégis folytatjuk. Nem önálló hetilapként, hanem a Népszava két mellékleteként. Mondhatnánk, hogy ennyi maradt belőlünk, de sokkal jobban hangzik, hogy beköltözünk 12 oldalra. Tovább visszük azt, amit az elmúlt években felépítettünk. Stílust, témákat, sajátos világszemléletet. Azt, amit a régi VH címlapján, a Vasárnapi Hírek felirat mellett olvashattak: a különvéleményünket. Az új melléklet címe sem véletlenül lett Visszhang. Aki elolvassa majd – és reméljük, sokan lesznek –, sok mindent meghallhat a Vasárnapi Hírekből. És ha valóban meghallja, akkor megnyugodhat: ez a hang ugyanaz a hang.

Ahogy folyamatosan apad, enyészik el a helye az értelmes szónak, egyre jobban meg kell becsülni az ilyen apró szigeteket is. Ha csak két melléklet, akkor két melléklet. De ez a miénk. Az olvasóinké.

F. SZABÓ KATA

Mindent, amit az újságírásról tudok, a Vasárnapi Híreknél tanultam. Ezért lehet, hogy nehezen jönnek most a szavak, amikor majdnem hét év megszámlálhatatlan cikke után az utolsót írom ezekre az oldalakra. A VH annyi idős, mint én, amióta ismerem, mindig is furcsa hibrid volt hétvégi hírlap, közéleti hetilap és kulturális magazin között. Sok vita, válság és újratervezés árán csiszolódott azzá, ami az utolsó években volt – egy olyan újsággá, amelyben mindenek felett áll az emberség és az érzékenység. Büszkék voltunk rá és azok is maradunk.

Azt talán érzékelték, hogy mekkora odafigyeléssel, elkötelezettséggel és szeretettel írtuk ezt a lapot, de azt nem láthatták, milyen hangulatban. Ez a szerkesztőség csupán egy nagyobb szobányi ember, szerkesztő, újságíró, képszerkesztő, mindenki egy helyen. Aki ebben a szobában valaha leült dolgozni egy asztal mögé, akármilyen „csomaggal” is érkezett, hamar megtanulta, hogy itt nincs merev hierarchia és egymás taposása, hogy az állandó röhögést és béna vicceket csak hatalmas fülhallgatókkal lehet kiszűrni a gondolatok útjából (amikor nagyon muszáj), és hogy úgy is el lehet küldeni valakit a francba, hogy a következő percben már a legnagyobb egyetértésben lopkodják le a közös tányérról a hasaalja-szalonna legjobban sült részeit.

Mi mindezzel az örökséggel a zsebünkben igyekszünk továbbra is írni azokról a témákról, amelyek a mindennapok médiazajában nem kapnak elég figyelmet, és továbbvinni magunkkal azokat az értékeket, amelyek a VH-t azzá tették, ami volt, minket pedig azzá, akik lettünk.

CSEJTEI ORSOLYA

Többszöri visszatérő vagyok. Éveken át írtam és szerkesztettem a Geomédia Kiadónál székelő Malév-lapot, a Horizont, egy olyan csapattal, akik nem egyszerűen a kollégáim, de sokkal inkább a családom voltak. Amikor 2012-ben a légitársaság végleg elszállt, épp gyesen ért a kétségbeesés: hogyan tovább? A kiadó néhai igazgatója, Horváth Laci a Vasárnapi Hírekkel sietett a segítségemre: egy egyéves kisgyerek mellett visszavett a lap, befogadott a stáb, Gál J. Zoli, az akkori főszerkesztő pedig olyan gyerek- és anyabarát szemlélettel engedett dolgozni, amit azóta sem tapasztaltam máshol. Merthogy volt máshol. Hűtlen lettem, elkalandoztam. Amikor 2016-ban ott álltam a „nem jött be” kudarcával, a Vasárnapi Hírek ismét alám nyúlt. Kertész Anna visszahívott a laphoz, és én végtelenül büszke voltam rá, hogy egy olyan újság szerkesztőségének tagja lehetek – tékozló lányként másodszor –, ahol még létezik tisztesség, őszinteség, tárgyilagosság, profizmus és egymásra figyelés. A Vasárnapi Hírek számomra egy ilyen műhely, értéke pedig állandó. Helytől és oldalszámtól függetlenül. Rajtunk múlik ugyanis, akik hét mint hét rácsodálkozunk, hol ámulva, hol döbbenten a világra és a körülöttünk zajló eseményekre. Mi pedig maradunk, és a Népszava mellékleteiként megyünk tovább. Őszintén remélem, hogy velünk tartanak, és továbbra is kíváncsiak lesznek a (Vissz)hangunkra és Nyitott mondatainkra.

KUSLITS SZONJA

Jelenlegi formájában a Vasárnapi Hírek már csak emlékként él bennünk, miközben mi megyünk tovább előre, a következő megálló felé. Mert amíg van, aki hallja, amit mondunk, addig beszélni kell. A cél nem változik, megírni azokat a történeteket, amelyek egyre kevesebb teret kapnak a vég nélkül bezáródó ajtók miatt. Tartsanak velünk, hallják a hangunk!

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!