Bekebelezi a kormány – egy Alaptörvény-módosítás és egy vb-meccs között, nagyjából ennek megfelelő, szotyolázós színvonalon megtett javaslattal – a tudományos kutatások forrásainak jelentős részét. Mire lesz ez jó neki? Ha a pénz és a hatalom címszavak körül kutatunk, közel járhatunk a valósághoz.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) a költségvetés tervezetéből értesült a támadásról, és a szokott nívón szállt be a harcba a listákkal „oknyomozó” Figyelő is.
Lapátra tették Pálinkás Józsefet, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökét, az első Orbán-kormány oktatási miniszterét, az MTA volt elnökét – ez lehetett az előszele a tudományos életet érintő átszervezésnek. A menesztés mögött az áll, hogy az atomfizikus az alapkutatásokat támogatta a hivatal évi 100 milliárdos keretből ahelyett, hogy azonnali eszközt adna a gazdaság számára a növekedéshez, a társadalomnak a népesedési fordulathoz, egyszeri nemzetállamnak a „migránsmentes övezet” fenntartásához. A kormány gondolatiságát páratlan hűséggel követő Figyelő e heti listája is azt támasztja alá, a kormány elégedetlen a tudósokkal: gendertémákat, kisebbségeket kutatnak, de hogyan fizetünk ezzel a kötvénytulajdonosoknak? – kérdezheti a kabinet.
A Palkovics László által vezetett új Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) alá kerül mintegy 70 milliárd forintnyi forrás, közte az MTA kutatóintézet-hálózati finanszírozásának több mint fele, 28 milliárd forint. Ebből a hírek szerint 8 milliárd érinti közvetlen a kutatásokat. Az elvonás ellen tiltakozott az MTA-tagok és -doktorok Stádium 28 Köre, az autonómia elleni puccsszerű támadásról beszélve. Az Akadémia elnöksége Lovász László vezetésével, egyetértésben ítélte el a kormányzati térfoglalás tervét. Palkovics hangsúlyozta: a tárca nem fog beleszólni a kutatásokba, de ezt nagyon nehéz komolyan venni, hiszen a kiemelt témákat meghatározná a tárca, és a forráselosztásra közös bizottságot javasolt a miniszter.
Maga az önkény
Ormos Mária történész, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja lapunk kérdésére elmondta: a tudományok helyzete jelenleg sem jó, és a tervezet nem javítana rajta. „Hazánkban a rendszerváltások együtt jártak az akadémikusok elleni egzisztenciális támadással (1919–21 között, majd 1948–49-ben). Ez alól csak az 1989–90-es váltás volt kivétel, mert Kosáry Domokos MTA-elnököt jó barátság fűzte a miniszterelnökhöz, Antall Józsefhez. Az »akadémikusirtást« ezúttal elkerülték, de sajnos azt is elmulasztották, hogy a tudományos szerkezetet megújítsák. Maradt a Kádár- (alias szovjet) rendszertől örökölt struktúra, amelynek a lényege abban állt, hogy az »egyetemen oktatni kell«, a tudományt pedig az akadémiai intézetek gyakorolják.”
A történész szerint rendben van, hogy a tudományos intézetekben kutatók dolgoznak, de senki sem tette fel a kérdést, hogy ehhez mi szükség van egy ernyőszervezetre: az akadémiára.
„A hiba a szerkezetben van, és ezen nem segít, ha egy állami szervezet kiragadja az MTA kezéből az elosztható pénz nagyobbik részét. Ez az eljárás akkor lenne elfogadható, ha feltételezhetné az ember, hogy ebben a bizonyos állami szervezetben jobb, eredményesebb kutatók gyülekeznek, mint az akadémiai intézetekben, következésképpen igazságosabban tudják a pénzt elosztani. Erről azonban szó sincs. Szó van ezzel szemben egy olyan eljárásról, amilyenre az MTA fennállása és a magyar tudományosság kifejlődése óta még soha nem került sor. A Kádárkorszakban a pártvezetés gondoskodott arról, hogy néhány tagja (mindenesetre olyanok, akik tudtak valamit) bekerüljön az akadémikusok közé, olykor kért, sőt még követelt is valamilyen projektet (vízgazdálkodásra, geodéziára, ilyesmire emlékszem), de a költségvetés által megállapított összeg elosztásába nem szólt bele. Most teljesen illetéktelenek fognak a tudósok helyett dönteni. Nyilvánvaló, hogy ez tudományos szempontból elfogadhatatlan, amúgy pedig az önkény maga” – fogalmazott Ormos Mária, aki szerint az a legjobb, ha minden marad a régiben, mert ebben a keretben zömmel érvényesülnek a tudományos szempontok, és – ha hiba elő is fordul – nincs önkény.
Jönnek az őrült holdkórosok
Az MTA már régen megérett a reformra, de annak az intézetek nagyobb autonómiája felé kellene menni, és nem a kisebb felé, véli Kálmán László nyelvész, kandidátus. „Nem tudjuk persze, hogy a kormány mit akar, de a korábbiak alapján erős lehet a gyanúnk, hogy megint ő akarja megmondani, mire mennyi pénzt kell szánni. Jönnek az őrült, holdkóros emberek, akik megmondják, melyik tudományág fontosabb, és melyik kevésbé.”
A nyelvész úgy látja, olyan reformot az egyetemi és akadémiai emberek is sokan el tudnának képzelni, amely például a német Max Planck intézethálózatot veszi alapul (a független hálózatban mintegy 80 intézet működik százéves tradíciókkal – a szerk.). „Németországban főleg az egyetemeken folynak a kutatások, de ehhez nálunk az is kellene, hogy az egyetemek ne rugdossák ki állandóan az oktatóikat.”
Kálmán László kiemelte: eddig az Akadémia döntött a forrásokról, amit sokan nem szerettek, de azt sokkal kevésbé szeretnék, hogy a kormány döntsön. „A kutatóintézetek kormány alá rendelésének a hátterében én nem annyira koncepciót érzek, mert az teljesen védhetetlen volna, inkább valamiféle hatalmi viaskodás motiválhatja a folyamatokat, hogy Palkovics Lászlónak nagyobb hatalma legyen.”
Egyszerű einstand
Csaba László közgazdász, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja sem tud elképzelni olyan szakmai önállóságot, ami nem jár együtt pénzügyi mozgástérrel. „Ha az Akadémia intézeteinek a pénzügyi mozgásterét elveszik, és integrálják egy minisztériumba, erre lehet azt mondani, hogy ez nem csökkenti az intézetek önállóságát, csak ez nem így van. Pénz nélkül nem lehet mulatni. Ha a minisztérium fennhatósága alá kerül az akadémiai intézetek költségvetése, az egy einstand.”
A közgazdász szerint, mint minden területen, az akadémiai intézetek esetében is felvethető volna a kérdés, tudnának-e jobban működni. A változás alternatíváit és irányait felmutató elemzés válaszolhatna erre, de itt nem erről van szó. „Nekem a menedzsment a tanult szakmám, ebben három változatot szoktak csinálni. Az egyik az, hogy tegyünk bele nagyon sok pénzt, és legyen belőle egy amerikai vagy svájci kutatóintézet. A másik, hogy hintsük be sóval a helyét, a harmadik, hogy csináljunk áramvonalasítást. De az, hogy beírjuk a költségvetésbe, és abban bízunk, hogy a nyári melegben és a futball vb alatt nem veszi észre senki, hogy elvettük az intézeteket az Akadémiától, megengedhetetlen. Ez a bolsevista időszakban sem volt így.”
Csaba László aggályosnak tartja Rudas Tamás, a Társadalomtudományi Kutatóközpont főigazgatója felvetését, hogy az Akadémia munkatársai öt napból kettőt állami megbízásra dolgozzanak, mert ez szerinte ellentétes az akadémiai önállóság eszméjével. „Azt el tudom képzelni, hogy ha a kormányt valamilyen kérdés érdekli, akkor ad egy megbízást egy adott intézetnek. De amiről Palkovics László beszél, annak nem az államosítás a megoldása, hanem a megbízás.”
Pálinkás kötéltánca
Ha a jövőben az Innovációs és Technológiai Minisztériumban döntenek majd a kutatási pénzek elosztásáról, az több szempontból is problémát jelent, és korlátozza a tudományos szabadságot. Amellett, hogy félő: a finanszírozott kutatásoknál ideológiai szempontok érvényesülnek majd, mondta lapunknak Lukács András, az Oktatói Hálózat tagja, aki közel két évtizeden át dolgozott az MTA egyik kutatóintézetében.
Szerinte egy minisztériumban nem állhat a hivatalnokok rendelkezésére elég információ a döntések meghozatalához. Az MTA vegzálása szerinte azért is meglepő, mert a magyar társadalom közintézményekbe vetett bizalma általában alacsony, és ez alól gyakorlatilag kizárólag az Akadémia jelent kivételt. „Ez azért lehet, mert mindig is távol tartotta magát a politikától, pontosan azért, mert az MTA-n belül a jobb- és baloldali nézetek is megjelennek, ráadásul magas szinten. Ezt a társadalom is érzékelte” – mondja Lukács András.
Az MTA sokszínű szervezet, és bár mindenkiről lehet tudni, vagy legalábbis sejteni, milyen világnézeti elveket vall, de ez a szakmai munka tekintetében soha nem osztott szorzott Lukács András szerint. „2010-ig fel sem vetődött, hogy a politika beleszólhat, ezeket a meccseket az erőforrásokért, milyen szabályok szerint vívják. Szomorú újdonság, hogy az elmúlt években a politika különböző eszközökkel beleavatkozik a tudományos közösség ügyeibe. Ennek eddig hatékonyan ellen tudott állni az MTA, és ez bizonyos értelemben Pálinkás József érdeme volt, mert a kutatóintézetek élére olyan embereket nevezett ki, akik a kormányzat elképzelt igényeihez és a kutatói világhoz is passzoltak” – mondja Lukács András. Azt, hogy Pálinkás „kötéltánca” nem nyerte el a miniszterelnök körének tetszését, már abból is látni lehetett, hogy Bayer Zsolt publicista az „Orbán-ellenes tudományos elit” szószólójának nevezte, miután kiállt a CEU mellett.
Az ideológiai nyomás leginkább a történelem- és a társadalomtudományokat veszélyeztetheti, mert a természettudományos területeken nincs az az erő, amely a politikát be tudná vinni a szakmába. „Ezeken a tudományterületeken olyan jelentős a nemzetközi beágyazottság, hogy lepattanna minden ilyen szándék. Lehet persze rossz kutatókat támogatni, de az nagyon gyorsan ki fog derülni. A jó kutatókat viszont nem lehet irányítani, ők hozzáférnek a külföldi forrásokhoz, vagy egyszerűen elmennek máshova dolgozni” – mérlegeli a lehetőségeket Lukács András, aki szerint a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy másod-harmadvonalbeli szakemberek kerülnek helyzetbe, és rengeteg forrás folyik el jelentősebb eredmények nélkül.
A pénzügyi források átirányítására már sok példa van az előző évekből is, a kormány létrehozta a saját kutatóintézeteit – például a Veritas Történetkutató Intézetet, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Nemzeti Örökség Intézetet, Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívumot –, és már ez is egyfajta beavatkozás volt a tudományos életbe, csak éppen nem korlátozta a már meglévő szervezetek munkáját.
Előny a szívből hülyéknél
A Figyelő újabb listájáról (amelyben ezúttal azokat a kutatókat listázták név szerint, akiket túl liberálisnak tartottak a kutatási tevékenységük és témáik alapján) Csaba László elmondta: alkotmányellenes, amikor jön valaki, és vihogva azt mondja, meg tudja ítélni, hogy egy adott kérdés – akár a homoszexualitásról, akár a migrációról szól – nem fontos. Ennek megítélését szerinte rá kell hagyni a tudós közösségre.
„A listázás a totális rendszerek megfélemlítési eszköze, amit elvi alapon kell visszautasítani minden jóérzésű embernek. Emlékezhetünk a nácik által elfajzottnak nevezett művészekre vagy az írókra, akiknek a könyveit elégették Berlinben, a Humboldt Egyetemmel szemben” – fogalmazott.
Csaba László megemlítette: a „számos naplopó között” egy volt CEU-s tanítványa is a listára került. Az azóta már doktorált hölgynek felróják, hogy négy éve nem publikált: de ő egy amerikai lány, aki egy magyar férjet választott, és két gyermeket szült ebben az időszakban. „E lista miatt – ezt gondoltam a »Soros-zsoldos«-listánál is – le kellene mondania a főszerkesztőnek, mert mind a módszer, mint a részletek kívül vannak a kultúremberek közötti közlekedés lehetőségein.”
„Feltételezem, hogy a Figyelő túlbuzgó, bár ők jobban tudják, hogy viszonyul a kormányzat és Orbán Viktor és köre az Akadémiához. Valószínűleg ezt tükrözik a maguk elég primitív módján. Ugyanakkor biztosan érzik, hogy szakmailag ez nincs rendben, nem véletlen, hogy nem írják alá ezeket a cikkeket” – mondta Lukács András.
„A magyar politikai közbeszéd elbutult – kommentálja a Figyelő cikkét Dupcsik Csaba, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének tudományos főmunkatársa, aki maga is felkerült a listára. – Kezdetben ebben volt egyfajta szándékosság és tudatosság: aki hülyeségeket, hazugságokat írt, előre tudta, hogy fog a másik oldal felháborodni, hápogni az adott dolgon. Az a baj ezzel, hogy ha valaki stratégiai céllal hülyül el, akkor előbb-utóbb az álarc ráég. Emellett ebben a diskurzusban elindul egy szelekció, és azok, akik őszintén, szívből hülyék, előnyt élveznek azokhoz képest, akik csak felveszik ezt az attitűdöt. Ez a cikk egy érdekes átmenet, mert a szerzője próbál tudományos nyelvet használni, és azt a benyomást kelteni, hogy ő elmerült a témában, de tele van hülyeségekkel. Kipécézi például Neményi Mária kollégánkat is, aki 74 éves, professor emerita, vagyis már nyugalomba vonult, ingyen dolgozik az intézetben, és nincs is beszámolási kötelezettsége.”
A család és a nemi szerepek változásával, a romák kutatásaival, a magyar társadalom történetével foglalkozó kutató szerint a cikk írója teljesen esetlegesen, önkényesen választotta ki a listázott publikációkat. Dupcsik Csaba szerint éppen azért a cikket nem is lehet komolyan venni, annál jóval fontosabb a mögöttes szándék, vagyis az MTA önállóságának felszámolása.
Kálmán Lászlónak is felvetettük, hogy a kormány korábbi CEU elleni támadása és a Figyelő ezt követő Soros-ügynök listázása analóg lehet a mostani a helyzetre, és a hatalom számára nem kedves értelmiség lehet a célpont, de a nyelvész szerint erre nincs bizonyíték. „A Figyelő őrült baromságait talán nem kell egyenesen kormányszándéknak felfogni” – jegyezte meg, és próbálunk egyemberként bízni ebben mi is.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!