Volt abban döglött kutya is - Sikeres ellenállás a jobbikos 'mintavárosban'

A perem az olyan, hogy ott már nagyon kell kapaszkodni, le ne essék az ember. A tiszavasvári cigányok erősen kapaszkodnak, évtizedek óta. A városban mindig is éltek cigányok, hol többen, hol kevesebben. Most éppen úgy négyezren lehetnek a 13 és fél ezres városban. Néhányan a városban laknak, de legtöbben a három szegregátum egyikében. Itt Bűdön majd’ másfél ezren.

„Tessenek már vigyázni ott a konténernél, nehogy megkapja magukat egy patkány! – figyelmeztet Sára néni, és mutatja a hüvelykujját. Tavaly télen marta meg egy patkány, mert rossz helyre nyúlt. – Kidobtam egy kiló jó húst, és vissza akartam szedni, akkor mart meg a dög” – magyarázza.

A bűdi telepen három konténerben gyűlik a szemét. Mivel nemcsak a helyiek, hanem a szemfüles környékbeliek is ide hordják a hulladékot, hamar megtelnek. De a szolgáltató csak kéthetente üríti.

Ezért is volt a tiltakozás.

„Amikor megtelik a konténer, megjelennek a kóbor kutyák. Olyankor nem engedjük a gyerekeket arrafelé – mondja egy asszony, de kéri, ne írjuk le a nevét, és ne is mutassuk. Közmunkán van, és nem szeretné elveszíteni. – Mi csak a háztartási hulladékot dobáljuk bele, de vannak, akik a sittet is idehozzák. Találtunk már ott Zsiguli-ülést, de volt benne döglött kutya is.”


Elfajult a Gyula

„Számtalanszor szóltunk a polgármesternek, hogy tarthatatlanok az itteni állapotok, de mindig azt mondta, ez nem az ő dolga, forduljunk a szolgáltatóhoz.” László egyike a Bűdön alakult Haladjunk! civil csoportnak. A Haladjunk! szervezte a „szemét menetet” a konténereknél uralkodó állapotok felszámolásáért, a múlt héten.

A menet a telep széléről indult, érintve a három konténert. Csakhogy mire elindultak, az önkormányzat – láss csodát – rendbe tette a szemetesek környékét.

„Előző este ideküldtek egy csomó közmunkást, azok kipucolták a konténereket, levágták a térdig érő gazt, úgyhogy mikor elindult a menet, nem tudtuk, sírjunk-e vagy nevessünk?
Aztán a Gyula minden konténerhez két embert ültetett, hogy ha kifújná a szél a szemetet, rakja vissza.”

A Gyulát, vagyis Zagyva György Gyulát, a Hatvannégy Vármegye tiszteletbeli elnökét még tavaly télen importálta a vasvári polgármester. Dr. Fülöp Erik eredetileg a teljes érpataki modellt szerette volna átültetni a helyi gyakorlatba, de végül csak a Gyulát hozta ide, és rábízta a vasvári romák megregulázását. Azóta ő felügyeli a közmunkaprogramot, ami nagyjából annyit jelent, hogy élet és halál ura. „Engemet kirakott a közmunkából, mert azt mondta, megtagadtam a munkát – panaszolja egy ötven körüli asszony. – Pedig csak segítettem egy másik asszonynak, akinek vérzett az ujja, mert belelépett a kapába. Azt mondta a munkavezető, hogy leültem, az pedig már lógásnak számít.
Másnap behívatott az irodára, és ott ültem vagy egy órát. Aztán kijött, megkérdezte, mit akarok, miért nem vagyok kint a többiekkel a fóliáknál? Amikor visszamentem, mondták, hogy elkéstem, és megtagadtam a munkát. Most kitesznek. A két kicsit már januárban kiemelték a családból.
Györén vannak, de kérdem én, hol van az a Györe? Egynapi út innen. Vagy látogatom őket, vagy élünk. Most, hogy kiesik a pénzem, fogalmam sincs, mikor látom őket megint?”

„Nagyon elfajult a Gyula, de hát mit tehetünk? Félnek az emberek, félünk tőle – magyarázta a helyzetet egy megtermett atyafi. – A múltkor az egyik embere megbüntetett ötezer forintra, mert nem a járdán mentem, hanem az úttesten. De könyörgök, hogy menjek a járdán, amikor mellig ér a gaz?”

Hát ez az, a gaz. Ha valaki Tiszavasvári belvárosában sétál, csudát lát. A Polgármesteri  Hivatal, a Trianon-emlékmű, a Pongrátz Gergely-mellszobor és az iráni testvérvárost rovásírással köszöntő tábla körül glédában áll a fű. Szorgos közmunkáskezek gondosan csinosítják, ápolják, takarítják a város köztereit. Akárhová nézünk, sárga mellényes cigányemberek tüsténkednek.

„Bűdöt ellepné a gaz, ha nem volnának jószágok.” Ezt már Sándor mondja, aki az egyik konténerrel szemközti házban él. Bátran beszél, azt mondja, nem fél ő senkitől, még a Gyulának is megmondja, ha idejön, hogy embertelen így bánni az emberekkel. Megteheti, nem közmunkából él. Sofőr, és hamarosan elhúz innen, ha lehetősége nyílik rá, kamionosnak áll. Addig viszont egyike a nyolc helybeli Haladjunk!-tagnak. „Kérdezze meg a doktor Horváth Ferencet, hogyan volt a gyereknappal!”


Nagyot szólt a hangjuk

Dr. Horváth Ferenc nyugalmazott rendőrtiszt. Pesten él, és a Facebookon találkozott először a tiszavasvári romákkal, és azzal a néhány helybelivel, aki elég bátor volt ahhoz, hogy maga is tegyen valamit.

Évek óta közösségszervezőként dolgozik különféle civil projektekben, így került a bűdi telepre. A „szemét menet” mellett egy gyereknapot szeretett volna szervezni a bűdi gyerekeknek. „Húsz éve nem volt errefelé ilyesmi, a kisebbek azt sem tudják, mi az a gyereknap” – mondja.

Mivel a környék egyetlen civilizált közösségi helye a telep egyébként szegregált iskolája, adta magát, hogy a szervezők megkérjék az igazgatót, engedélyezze, hogy a gyerekek a vasárnapot az iskolaudvaron tölthessék.

Az igazgatónak nem is lett volna ellenére a dolog, de a tankerületi vezető „biztonsági okokból” elutasította Horváthék kérését. Egy, a teleptől öt kilométerre lévő közösségi házat ajánlott, ami azonban közelebb volt a másik cigánytelephez, mint Bűdhöz, ennyi ember ellátását pedig a Haladjunk! nem tudta vállalni. Maradt a focipályának nevezett terület, amelynek eredeti funkciójára csak a méteres gazból kikandikáló két fémkapu emlékeztetett.

„Kértük a polgármester urat, küldjön ki közmunkásokat, hogy megtisztítsák a terepet, de nem jött senki.” Így kénytelenek voltak saját pénzükből lekaszáltatni a füvet. Áramot egy barátjuk házából kaptak a hangosításhoz és a légvárhoz.

Sokan voltak, a fényképek tanúsága szerint legalább háromszázan. Mesélik, hogy volt, aki nem mert eljönni, mert félt, hogy nem lesz munkája, de a gyerekét azért elküldte.

És bár a közterület-felügyelők a rendezvény után tüzetesen végignézték a lekaszált focipályát, hogy nem hagytak-e a cigányok ott szemetet, mindent rendben találtak. „Mondtuk a gyerekeknek, olyan tisztaság legyen itt, mintha otthon volnának” – mondja László.


Reped a dió

A vasvári romák két napon belül kétszer szálltak szembe a hatalommal, és mind a kétszer győztek. Bár Horváth Ferenc szerint elsősorban önmagukat kellene legyőzniük.

„Hagyományosan május végén van az Állampolgári Részvétel Hete. Hát itt megmutattuk, hogyan kellene részt venni. Megvolt a tüntetés, féltek tőlünk. Nagyot szólt a hangunk. Egy maroknyi cigánytól megijedt a hatalom, és ha csak egy pillanatra is, de beköszöntött a demokrácia” – mondja a nyugalmazott rendőrtiszt. A tüntetés másnapján Horváth doktor a következőt írta a Haladjunk! Facebook-oldalára: „A helyieknek azt üzenem, a diót nem kell 5 kilós kalapáccsal törni, mert csak ártunk vele! Ma értetek koppintottunk arra a dióra, hogy megrepedjen a burok, amiben élni vagytok kénytelenek! Végleg csak akkor törik meg az átok, ha elhiszitek, hogy együtt bármire képesek vagytok!”
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!