A múlt héten temettek egy legendás vendéglőst Tiszaföldváron. Bár a fekete keretes gyászcédulákon a Szűcs István név szerepelt, valójában Tiszazug-szerte, mindenki csak Oké Pistaként ismerte az egyablakos kifőzdéjét kerthelyiséggé fejlesztő vendéglátóst.
Az Oké nevet rég elholt mesterétől, a még nála is híresebb Csucsutól kapta, aki az első napon annyit kért a tanonctól, hogy ha a feladatot megértette, csak mondja, hogy „Oké, Csucsukám!”. De nem csupán az Oké ragadt rajta, hanem az íratlan aranyszabály is, hogy a vendég nem kérhet lehetetlent. Oké Pista azt is jól tudta, mert Csucsutól, aki még cigányzenés helyet vitt, megtanulta, hogy a vendégnek kell a nosztalgia. A békebeli restik, kerthelyiségek, kiskocsmák feledhetetlen hangulata. Egy olyan egyszer volt, tán sosem lesz világ levegője, ahol még nem vált el élesen egymástól az italmérő és a kifőzde, ráadásul hátul kuglizni is lehetett.
Sőt, valaha táncparkett, na jó, körbeton is emelte a Dagonya fényét. Nos, a rendszerváltást még túlélte a Dagonya, de a 2008-as pénzügyi válság hullámai lerántották a rolót. Igaz, a csődre konkrétan senki sem emlékszik. Mert Oké Pista egy feledhetetlen struccfesztivállal búcsúzott hálás törzsközönségétől.
Hiába, egy vérbeli vendéglősnek a fekete levest is tudnia kell tálalni. Azóta sokan próbálkoztak a Dagonya felélesztésével, de ezek hamvába holt próbálkozások voltak. A lángossütéshez visszatért Oké is sokszor fogadkozott, hogy összehoz ő még egyszer egy patinás kisvendéglőt.
De erre ezen a világon már nem kerülhet sor.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
