220 kilométer műlábbal

Hétköznapi metrózás. A szemben lévő ülésén egy csinos, fiatal lány, kezében a lovagláshoz használt kobak. A többiek nézik, titokban méregetik, mintha közben elszégyellnék, hogy ezt csinálják. A lány jobb lábán egy fekete, hajlított, speciális művégtag. Jelenléte láthatóan érdeklődést vált ki, de ő nincs zavarban.

Még a fővárosban is nagyon ritka, hogy hozzá hasonló, láthatóan művégtaggal rendelkező fiatallal találkoznak az emberek. Sokan máig nem tudják, hogy kezeljék a fogyatékkal élőket, akik inkább háttérbe húzódnak a kíváncsi szemek elől. Pedig nincsenek kevesen, évente 5000 ember kap Magyarországon valamilyen protézist.

„Amíg én magam nem lettem amputált, nem is tudtam semmit ezekről az emberekről. Sokk volt az egész – kezdi mesélni a történetét Lévai Endre, aki 2004-ben, 41 évesen egy autóbalesetben veszítette el a lábát. – Nagyon meleg augusztusi délután volt, 130-cal mehettünk az autópályán.

Nem én vezettem, így elbóbiskoltam. Arra riadtam fel, hogy látom: neki fogunk csapódni a szalagkorlátnak. Ki is repültem a szélvédőn. Ezt követően az első egy év iszonyú nehéz volt, kerestem a miérteket, az okot. Három és fél hónapot töltöttem a kórházban, a medencém is összetört. Nagyon sokat jelentett akkor (és azóta is) a család támogatása. Mostanra már megbékéltem, már nem érzem a veszteséget; jól vagyok.”

A hit ereje

Azoknak, akik hirtelen, egy baleset miatt vesztették el valamelyik végtagjukat, talán még nehezebb elfogadni a helyzetet, mindenki másképp reagál a traumára. Endre, mint mondta, az első időszakban teljesen kétségbe volt esve.

„Nehéz megszokni a helyzetet, kezdetben ülni is alig bírtam. Mikor először felültem, elájultam, annyira legyengültem a sok fekvéstől. A kórházban rettenetesen el voltam keseredve, nem tudtam, milyen jövő vár rám és a családomra. Olyan szinten kétségbe estem, hogy komolyan azt hittem, megőrülök. A munkám megszűnt, jövedelem semmi. Felhívtam édesanyámat, hogy tanácsot kérjek tőle. Azt mondta, imádkozzak. Egyik este megpróbáltam, segítséget kértem Istentől. Megígértem, hogy ha egyszer tudok majd járni, nagyon hálás leszek. Másnap, mikor eljött az este, az egyedüllét, már nem éreztem azt az erős szorongást, nyomottságot, amit korábban. Utána egyre jobb lett” – emlékszik vissza.

Lévai Endre most már tud járni, és valóban nagyon hálás. Sosem felejti el, mekkora élmény, boldogság volt, mikor megtette az első lépéseket. Jelenleg a Mozgássérültek Állami Intézetében mű- szerész, mindennap sorstársain segít. Segédeszközöket tartanak karban, és készítenek is olyan közlekedési eszközöket, amelyek úgy működnek, mint egy bicikli, csak kézi hajtásúak. Már több megrendelést is kaptak ezekre.

„Az első két hét alatt nagyon kemény volt az intézetben dolgozni, megdöbbentő és nyomasztó volt, hogy mindenki mozgássérült, sokan nagyon súlyos állapotban. Mára már olyan, mikor oda megyek, mintha otthon lennék. Nagyon szeretek segíteni a sorstársaknak. Úgy gondolom, hogy a baleset hatására jobb lett az életem. Semmiben nem érzek hátrányt. Még mindig úgy álmodok, hogy megvan mindkét lábam, de már nem fáj az ébredés.”

Lévai Endre már negyedszer vesz részt handbike-kal, vagyis kézzel hajtott biciklivel az Ultrabalatonon, ami 220 kilométer. „Ez az élet nem olyan rossz, mint amennyire egy kívülálló gondolná” – szögezi le. Kezdetben nagyon félt mindentől, a járástól különösen, de tökéletesen el tudja látni magát és nincs problémája.

Repülővezetés művégtaggal

Az érintettek nagy része egészségi állapota miatt szorul rá az amputációra, főleg érbetegség és a cukorbetegség szövődményeként alakul ki olyan elváltozás, elhalás a végtagon, ami miatt azt el kell távolítani. Erre döntően az idősebb pácienseknek van szüksége. Kisebb része az betegeknek baleset miatt szorul rá az amputációra, általában a fiataloknál is emiatt végzik el a beavatkozást – mondta lapunknak Dénes Zoltán, az Országos Rehabilitációs Intézet orvosigazgatója.

Minden megyei kórházban végeznek a sebészek amputációt. Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben egy húszágyas sebészeti osztály van erre kijelölve, majd ezt követően az intézet egy másik osztályán, negyven ágyon történik a betegek művégtaggal való ellátása, a járástanítás, a társadalomba visszatérés elősegítése, azaz a páciensek rehabilitációja.

Az intézetben évente 3000- 4000 beteget látnak el, közülük körülbelül 500-an vannak azok, akik amputáció miatt kerülnek be. Akit vidéken kezelnek, az sincs nehezebb helyzetben, mert szinte valamennyi megyei kórházban van rehabilitációs osztály. „Mindenki másképp kezeli a kialakult helyzetet, akik korábban sportoltak, mozgékonyabbak, könnyebben megtanulnak művégtaggal járni, mozogni. Nálunk egy külön osztály van, ahol a balesetben megsérült amputált betegekkel foglalkoznak, itt akár évi 20-30 fiatalt is fogadnak. Ők ott tanulnak meg mindent. Volt olyan betegem, aki visszatérve eredeti foglalkozásához, repülőt is vezetett művégtaggal” – meséli Dénes Zoltán.

Tízmilliós high-tech protézisek

Az idősebb embereknél gyakran már az is nagy eredmény, ha sikerül elérni, hogy járni tudjanak. A fiataloknak nyilván más céljaik is vannak, nekik van kapacitásuk aktívabb életet élni

Évente legalább 5000 ember kap új protézist és körülbelül 1000-en kezdenek járógéppel mozogni. Mindig az orvos dönti el, hogy kinek milyen protézisre van szüksége. Egy idős embernek, aki lakáson belüli közlekedésre használja a művégtagot, elegendő egy egyszerűbb szerkezet is, nem kell a legbonyolultabb, legdrágább verzió. A társadalombiztosító az alapművégtagokat támogatja, a speciálisabb eszközöket egyedi méltányossággal kell igényelni, de ezt általában megkapja a kérvényező. A mű- végtagok egyébként néhány év alatt elhasználódnak, akkor pedig cserére van szükség.

Szabó Zsolt, az Ortopedikusok Magyarországi Ipartestülete elnöke lapunknak elmondta, a protézisek árai félmilliótól kezdődnek, de akár 10 millió forint is lehet egy high-tech művégtag. Egy karbonszálas műláb, amit főleg a mozgékony, aktívan sportoló fiatalok kapnak, és egyedi méltányosság alapján lehet igényelni, több millió forintba kerül.

Sport a fogyatékkal élőkkel

A főváros 13. kerületében működik a SUHANJ! Fitness, hazánk első integrált, teljesen akadálymentes edzőterme, ahol épek és kerekesszékes, vak, vagy bármilyen más fizikai vagy szellemi fogyatékossággal élő vendégek együtt sportolnak. Az országban egyedülálló gépek találhatóak itt, hogy mindenkinek legyen lehetősége a testmozgásra.

Keszthelyi Mónika, a SUHANJ! Alapítvány kommunikációs munkatársa vezetett végig minket a 2016 augusztusában nyitott, Tátra utcai edzőtermen, ahol ott jártunkkor is több mozgássérült ember sportolt. Mint mondta, a közel 500 négyzetméteres terem akadálymentes, egyéni és csoportos órákat is tartanak, de aki akar – más termekhez hasonlóan – önállóan is edzhet a gépparkban. Eddig már több mint 35 ezer belépés volt, és a vendégek 23 százaléka valamilyen fogyatékkal él.

„Ez egy integrált létesítmény, a cél, hogy bárki eljöhessen. Az induláskor az edzők 30 százaléka volt fogyatékkal élő, ez mára bővült. Két látássérült edző is dolgozik, egyikük kifejezetten látássérülteknek tart személyi edzéseket, de két kerekesszékes trénerünk a hét minden napján vezet csoportos órákat.”

Miközben beszélgetünk, egy vak fiú is megérkezik a terembe, majd egy mozgásában korlátozott hölgy jelentkezik be. Keszthelyi Mónika elmondta: nagyon büszkék arra, hogy az országban csak itt vannak olyan fitnesz gépek, amelyeket kerekesszékkel is gond nélkül igénybe lehet venni, mert egy mozdulattal eltávolítható az ülő részük. Szerinte egy ilyen helyen egymástól is sokat tanulhatnak az emberek.

„Nagyon érdekes élmény volt, hogy mikor TRX edzésen voltam, mellettem a vak fiú sokkal ügyesebben és pontosabban tudta kivitelezni a feladatokat, mint kiderült azért, mert nem vonják el a figyelmét a vizuális ingerek. Én eközben azt sem tudtam, melyik madzaggal, hogyan, hova forduljak” – meséli Keszthelyi Mónika.

Félárnyékban

A SUHANJ! Alapítvány egyébként nonprofit közhasznú szervezet, melyben sok fogyatékkal élő önkéntes is dolgozik, támogatják sorstársaikat. Az alapítvány leginkább a társadalmi egyenlőtlenségek ellen és a szociális érzékenység fejlesztéséért küzd a sport közegében. Sokan, akik valamilyen protézissel élnek, szívesebben maradnak árnyékban, szégyenlik a művégtagot. Ezért is nagy dolog, ha valaki kiáll, és megmutatja magát a világnak. Ilyen például Lukoviczki Réka is, akinek egy baleset következtében bal lába térdtől amputált. A felépülése óta blogot vezet RobotGirl néven. Réka előadásokat is tart, kitartása, ereje és bá- torsága példa értékű.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!