Jóvátételi adó kivetését javasolta az MSZMP, az ÁVH és a Munkásőrség hajdani döntéshozóira Wittner Mária (Fidesz). Csak a nyugdíjminimum duplájáig hagynák meg a nyugdíjukat, a többit az ’56-os szervezetek és túlélők segítésére fordítanák. A párt frakciója és híveinek zöme támogatja a „lex Biszkut”, ám a döntés még a jövő zenéje. Kérdés, meddig is menne el a múltbeli szerep megítélésében a törvény.

 
Wittner Mária

Vonat­kozna-e a már nyugdíjas volt MSZMP-s Pintér Sándorra és később Martonyi Jánosra? Érintené-e idővel az ex-KISZ-es Kövér Lászlót és a hazafias népfrontos múltú Stumpf Istvánt is? Mentesülne-e, aki sokat tett a rendszerváltásért, mint Pozsgay Imre?

Ami tény: kiegészített nyugdíj illeti meg azokat, akik rendelkeznek ’56-os emléklappal, ’56-os emlékéremmel, vagy Szabad Magyaror­szágért emléklappal – mondta a VH érdeklődésére Fürcht Klára, a Szabadságharcosokért Közalapítvány kuratóriumának titkára. Fazekas János László, az ’56-os Szövetség elnöke azt nyilatkozta: „ahhoz képest, hogy milyen helyzetben van az ország, nem panaszkodhatunk az ’56-osok anyagi megbecsültségére. Az átlagos magyar nyugdíjnál a nemzeti helytállási pótlékkal kiegészítve mindenképp több jut nekünk” – közölte. Mint mondta, akinek az állami nyugdíja havi 65-80 ezer forint lenne, annak minden évben a kormány által megszabott összegre – idén havi 138 ezer 800 forintra – egészítik ki a nyugdíját.

A feltételek szigorúak: hivatalos igazolás kell arról, hogy részt vett a forradalomban és lecsukták vagy az állásából elbocsátották. Emellett döntő kérdés, hogy ha elítélték, akkor megkapta-e a bíróságtól az akkori ítéletét utólag semmissé nyilvánító végzést. Ha nem, egy fillér sem jár neki, és akkor sem, ha az állami nyugdíja eléri a kiegészítéssel megemelt nyugdíj határát. Ezen felül azoknak, akik letöltötték a politikai okból kiszabott 3 év feletti börtönbüntetést, jár még havonta a letöltött évek számától függően 20-50 ezer forint juttatás; a legtöbbet azok kapják, akiket halálra ítéltek, de nem végezték ki őket – mondta Fazekas. A nyugdíjbiztosító adatai szerint jelenleg 6959-en részesülnek nemzeti helytállási pótlékban – saját jogon 3213-an, hozzátartozói jogon 3746-an –, ennek átlagos összege 53 ezer 148 forint. 

Címkék: kormány, Fidesz, nyugdíj

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!