A barátját nevezi ki Erdogan - Binali Yildrim közlekedési miniszter lesz Törökország új miniszterelnöke.

 
Binali Yildrim - Forrás: Profimedia/Zuma Press

Bár az AKP csak vasárnap tartja a kongresszusát, melyen áment mondhatnak Recep Tayyip Erdogan elnök régi szövetségesének kinevezésére, a párt működési logikájából arra lehet következtetni, hogy Yildrimet ellenszavazat nélkül választják majd az AKP és az ország élére. (Május 22-én, vasárnap Erdogan jelöltje lett az új miniszterelnök - a szerk.) Ahmet Davutoglu kormányfő két hete jelentette be lemondását, amelynek hátterében feltehetően az áll, hogy az akadémikusból lett politikus nem értett egyet Erdogan egyre antidemokratikusabb vezetési stílusával.

Yildrimtől azonban nem kell féltenie az államfőnek az illiberális demokrácia tökéletesítésének tervét. Együtt alapították a pártot, és 2001 óta remekül együtt tudtak működni, mivel Yildrim mindig követte Erdogan elképzeléseit. Bár Yildrim becsületére legyen mondva, másfél évtizede tartó közlekedési minisztersége alatt rengeteget tett az ország modernizációjáért, melynek következtében gyorsvasút és világszínvonalú hidak, alagutak épültek, illetve duplájára emelkedett a repülőterek száma.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!