Büntető borotválkozás

A szakáll hosszú kultúrtörténeti múltra tekinthet vissza, és legalább annyiféle módon volt már divatos, ahány fajta csokoládét Gombóc Artúr meg tud nevezni. Az őskorban meleget adott, védett a szájba kerülő portól, a tűző naptól, és még az ellenfél megfélemlítésére is jó volt.

Az ókorban viszont már a hatalom egyik fő jegyének számított – olyannyira, hogy Egyiptomban még a női fáraók is felcsatoltak egy fémből készült pótlékot, hogy erejüket demonstrálják. Mezopotámiában már szakállolajjal ápolgatták a dús és fazonra nyírt ékességeket, az asszírok és a perzsák pedig még festették is. Az ókori görögöknél a bölcsesség szimbóluma volt a szakáll, és büntetésként rendelték el a borotválkozást.

Nagy Sándor viszont a praktikus oldalát fogta meg a dolognak: i. e. 345-ben elrendelte a szőrtelenítést katonái körében, mert attól tartott, hogy a túl dús arcszőrzetbe az ellenség belekapaszkodik, és ráncigálni kezdi. Rómában is becsben tartották a szakállt, egészen addig, míg i. e. 616 környékén higiéniai okokból el nem rendelték a pengék használatát – mégis mintegy 200 év kellett ahhoz, hogy a rómaiak megbarátkozzanak a pucér arcok látványával. A filozófusok viszont még ekkor is inkább a szakállra szavaztak.

Az angolszászok a 7. századig, vagyis a kereszténység térhódításáig dúskáltak a szőrben, ekkor azonban a klérus kötelező borotválkozást parancsolt. Az angol hercegeket I. Vilmos törvényben kötelezte a divatnak megfelelő bajusz viselésére, 1066-ig szó sem lehetett még borostáról sem. Aztán a keresztes hadjáratok ismét divatba hozták a bozontot. Oroszországban viszont radikális intézkedések léptek életbe 1698-ban, amikor Nagy Péter cár hazatért Hollandiából. A nyugatiasodás jegyében megtiltotta a bojároknak a szakállviselést, és alaposan megadóztatta azokat, akik ellenszegültek neki. Sőt nemegyszer ő maga kapta kézbe a borotvát, és tüntette el a renitens szakállakat.

Magyarországon viszont a 16. században csak a házasembereknek volt joguk szakállat növeszteni, a parasztságot pedig még a 18. században is adóval sújtották, hogy elvegyék a kedvüket a dús bozontok növesztésétől – s így az urizálásnak még a látszatától is. Az 1848-as szabadságharc után viszont nyílt politikai állásfoglalás volt a Kossuth-szakáll viselése: „A Kossuth-szakállas férfiról nyomban meg lehetett állapítani, ambíciói közé nem tartozik az a cél, hogy valaha udvari bálon is megjelenhessen. Mellőzés, néha még üldözés is járt ezzel a szakállviselettel” – elmélkedett Krúdy 1924-ben, Podmaniczky Frigyes szakálla kapcsán.

A divat mondja meg

Darwin (aki amúgy szintén a szakállasok táborába tartozott) még úgy vélte, az arcszőrzet a dominancia és a szexuális vonzerő (magyarán a potencia) jegye, ezért kívánatosabb az a férfi, akinek nem csupasz az álla. Csakhogy például 1977-ben már valami egészen mást jelentett a szakáll: ekkor léptek be a bozontos hippik a képbe, s a nők egy ideig kevésbé vonzódtak a torzonborz urakhoz, mert ápolatlannak és felelőtlennek vélték őket.

A kilencvenes években bajusz, és legfeljebb borosta tetszelgett az urak arcán, és inkább az ezredforduló után vált ismét divatossá a szakáll. Talán az egyre nőiesebb férfidivat kompenzációja a favágótrend, vagyis a muszklis, szakállas, zord férfitípus előretörése. És hogy honnan a szakáll mostanában? A trend 2-3 éve szivárgott be hazánkba, és (ahogy sok más hóbort), mire hozzánk elért, odakint már inkább a borostára szavaznak a férfiak, nagy bajusszal – magyarázza Fábián Zsanett mesterfodrász.

A szakáll egyébként macerás dolog, csak akkor mutat jól, ha dús a szőrzet, és sok időt és energiát kell rászánni, hogy szép formára lehessen nyírni.

Nem vonzó, ha hosszú

A szakállnak mindig volt üzenete… Fábián Zsanett szerint „az emberekben még mindig él az a sztereotípia a szakállviselésről, hogy hajléktalan külsőt kölcsönöz gazdájának vagy vallási nézeteket demonstrál. Emellett viszont szerintem elismerést is ad, mivel nem mindenki tudja megnöveszteni/ hordani. A titok inkább a karbantartáson múlik, ha rendszeresen van ápolva és igazítva, akkor egy szakáll gyönyörű!”

„Az arcszőrzetnek legalább kétféle üzenete van. Az egyik egy biológiai alapú, amely azt hirdeti, hogy az illető felnőtt férfi (hiszen a szakáll növesztéséhez szükséges a tesztoszteron), a másik pedig kulturális, ami inkább arról szól, hogy az egyén melyik társadalmi csoporthoz tartozónak vallja magát” – magyarázza Meskó Norbert, a Pécsi Tudományegyetem oktatója. Az evolúciós pszichológiával foglalkozó kutató szerint például minél hosszabb a szakáll, az arcot annál dominánsabbnak, agresszívebbnek, férfiasabbnak tartják az észlelők.

Rossz hír az uraknak, akik már megnövesztették: a pszichológus szerint a legutóbbi vizsgálatok azt mutatják, a hosszú szakáll továbbra sem vonzó a nők számára. Ráadásul a divat változása összefügg azzal is, mennyi szakállas fickóval találkoznak a nők az utcán. Ha ugyanis a külső megjelenést nem írja elő valamiféle erős társadalmi vagy vallási kontroll, akkor a nők számára az a tetszetős, amiből kevés van. Ha a szakáll az elterjedt, akkor a csupasz arc, és fordítva. Ahogy a kutató magyarázta: „Ennek a jelenségnek a konkrét pszichológiai mechanizmusa az észlelés sajátosságaiban keresendő. A sok hasonló között kitűnik a többitől eltérő.”

Japánban viszont egyre elterjedtebb a nézet, miszerint az evolúció csúcsa a szőrtelen arc, hiszen végleg sikerült „levedleni a bundát”. Igaz, az ázsiai férfiak igen kevés szőrt tudnak növeszteni, úgyhogy bajban is lennének, ha mást mondanának…

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!