Érdemes júliustól óvatosan költeni: luxusnyaralás és étterem helyett tessék kirándulni és kifőzdébe járni. Ugyanis péntektől életbe lépett a szülőtartásról szóló törvény. Így a 18 évesnél idősebb gyereknek kötelessége eltartania szüleit, illetve fizetni egyes kiadásait.
Erre például egy harmadik fél (bíróság, kórház vagy idősek otthona, vagy egy „kedves” szomszéd) is kötelezheti az illetőt. Az eddig is szerepelt az Alaptörvényben, hogy a gyerek köteles eltartani az arra rászoruló szüleit, ám erre most az állam szoríthatja rá az utódokat – ha a szülő nem tud megélni a nyugdíjából. Azaz az állam építi le szociális feladatait, s azokat az állampolgárokra testálja.
A rászorultságot okozhatja fogyatékosság, betegség, rokkantság, de szimplán az is, hogy olyan kevés a szülő nyugdíja, amiből képtelen megélni. Csaknem 2 millió nyugdíjas él Magyarországon, felüknek 100 ezer forintnál kevesebb a nyugdíja, azonban tíz-húsz év múlva az átlagnyugdíj csupán 40–80 ezer forint lesz.
Ráadásul az 1 millió közmunkás ennél jóval kevesebbre, alig 40 ezer forintra számíthat. Ráadásul 600–800 ezer embernek semmilyen nyugdíjjogosultsága sem lesz, maximum az időskorúak 23 ezer forintos időskorúak járadékát kaphatják meg. Ilyen pénzekből nyilván nem tudnak megélni az idősek, tehát a gyerekekre hárul az anyagi javak biztosítása. Így aztán célszerű, ha félreteszünk szüleink számára is.
Az állam azt akarja, hogy a rászorultak ne a szociális ellátó rendszerhez forduljanak, hanem a család oldja a helyzetet. Ha a támogatást a szülők nem kapják meg utódaiktól, bírósághoz fordulhatnak. Egy ilyen per során vizsgálják majd, hogy a szülő mennyire szenved szükséget, de figyelembe veszik a gyermek lehetőségeit és a szülő esetleges érdemtelenségét is. Ha viszont a bíróság megítéli a szülőtartást, akkor annak összege akár a gyerek fizetésének 50 százaléka is lehet. Ha valaki a bírósági ítéletben előírt tartási kötelezettségét önhibájából nem teljesíti, három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Ha pedig a rászoruló idősnek nincs gyereke, akkor a legközelebbi rokonnak kell eltartania a megélni nem tudó családtagot.
Trócsányi László igazságügy-miniszter elmondta, hogy a törvény nem vonatkozik az állami nyugellátásra, a szociális ellátásokra, ezeken a területeken tehát egyáltalán semmiben sem érinti az állam szerepvállalását.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!