A hawala az iszlám bankrendszer, illetve valami, amit jobb híján bankrendszernek kell neveznünk, a gyémántok pedig remélhetőleg mindenkinek ismerősek, ha nem is jut belőlük a társadalom összes tagjának. Hogy kerülnek egy helyre? Hát, ezen a héten a hazai közönséget egy különös, szövevényes ügy tartja lázban, melynek e kettőhöz volna köze – és talán némely uniós támogatásokból történt „kiszivárgáshoz”.

 

Nem érdemes a Magyar Nemzet nagy port felkavaró cikkét elemeznünk, felelősséggel egyelőre nem állíthatunk semmit az ügyben, túl kevés a rendelkezésünkre álló információ. Amit tudunk, az sem egyértelmű, sőt könnyen meglehet, hogy nem is egy, hanem több ügyről van szó igazából. (A napilap arról írt, hogy az FBI tanúvédelmi programja védi az Egyesült Államokban azt a magyar állampolgárt, aki kulcsfigura lehet a Magyarországon elsikkasztott uniós pénzek külföldre juttatásában. A lap szerint az elmúlt években 3-4 milliárd euró, vagyis nagyjából 1300 milliárd forintnak megfelelő összeg szivároghatott ki Magyarországról arab és ázsiai számlákra. A pénz a gyanú szerint a nyertes uniós pályázatok „alkotmányos költsége”. Az említett magyar állítólag gyémántbizniszben is utazott korábban. A  kormányoldalon és a jegybanknál cáfolták és pártpolitikailag motiváltnak minősítették a cikkben leírt, gigantikus pénzmosásgyanúról szóló ügyet.)

Ami viszont valóban figyelemre méltó, az az, hogy a (talán nem is csak magyar) korrupciógyanús történetben szóba került a hawala és a gyémántkereskedelem, mint az illegális összegek továbbításának elterjedt, sőt igen alkalmatos módja – és nem lehetetlen, hogy a nemzetközi terrorizmust is ezeken a csatornákon finanszírozzák.

Hát, valóban van a dologban valami. Mármint a hawala szerepében lehet, a gyémántkereskedelem viszont – ki kell mondanunk – erre nem alkalmas.

Véres drágakövek

Nem kétséges, hogy alkalomadtán gyémántot is használhatnak értékhordozóként ezekben az ügyletekben, de nem bölcs dolog ezt tenni, ugyanis a nemzetközi gyémántpiacot nagyon alaposan ellenőrzik. Éspedig 2003 óta, amikor is bevezették a Kimberley-folyamat nevű eljárást. Ennek a célja az volt, hogy ne engedje a piacra a politikai konfliktuszónákból származó köveket. Erre azért van szükség, mert ezeken a területeken jellemzően fegyveres csoportok és egyéb erőszakszervezetek kezében van a kövek kitermelése, amelyek az eladásból finanszírozzák magukat. Tessék a filmekből ismert „véres gyémánt” kifejezésre gondolni, elég csak Libériát vagy Sierra Leonét említenünk…

A Kimberley-folyamat lényegében egy felügyeleti láncolat, amely nyomon követi a gyémánt útját a kitermeléstől a kiskereskedelemig. Ötvennégy tagja van, de ez igazából 81 országot jelent, mert az Európai Unió egy tagnak számít. Ezek az államok azt vállalták, hogy csak olyan tagokkal kereskednek, amelyek tartják magukat az elfogadott feltételekhez. Tehát az elképzelhető, hogy időnként becsúszik a pénzmosási folyamat rendszerébe egy-két közepesen értékes kő vagy ékszer, de egy komolyabb tételt már mindenképpen észrevennének.

Kémfilmbe illő történet

Ez persze nem vonatkozik a gyémántok feketepiacára, amin bizony nagy mennyiségű véres kő forog ezekben a pillanatokban is, de épp az a gond, hogy ezek a kétséges eredetű brilliánsok (ha ugyan egyáltalán megcsiszolják őket, mert nagy részük inkább nyers formában kerül a feketepiacra) azonosíthatóak. Több módon is: így aztán sokkal olcsóbbak, mint a rendes, törvényes kövek. Az külön probléma, hogy a gyémántkitermeléssel foglalkozó országok jelentős része nem épp az emberi jogok bajnoka, de ez inkább politikai, mint kereskedelmi kérdés. (A Kimberley-folyamatból különben 2008-ban kizárták Venezuelát, mert nem volt hajlandó alávetni magát a független értékelésnek.) A másik módszer, amivel piacra kerülhetnek a kétséges kövek, az, hogy törvényes gyémántszállítmányba keverik őket – de ezt természetesen csak olcsóbb, kisebb gyémántokkal lehet megtenni. Egyszóval, a mesés értékű gyémántokat egyenként csempésző nemzetközi futárok története bizony inkább a kémfilmekbe való, sok köze a valósághoz nincs.

A hawala már reálisabb útja lehet a tranzakcióknak. Az iszlám bankrendszer – vallási és történelmi okok miatt – nagyon nagy mértékben eltér a nyugatitól, például tilos a kamatfizetés, a kezelési költség fogalmát is másképp értelmezik, és kerülniük kell a spekulatív ügyleteket (mikor „pénzből lesz pénz”). Viszont az ügylet résztvevőinek kölcsönösen vállalniuk kell, hogy biztosítják egymást a veszteségek ellen. De hát hogyan lehet akkor jövedelmező egy iszlám pénzintézet? Úgy, hogy a hozamot közös vállalkozás jövedelmének vagy ajándéknak tüntetik fel, és az adható hitel mértéke is szinte korlátlan lehet a szabályozó jog szerint.

No, de miért tilos a kamat adása, szedése? Egyszerű: az ilyen ügyletekre (is) vonatkozó Tehén Szúra a Korán többi részével együtt még a nemesfémalapú gazdálkodás idején született, amikor a kamat szerepe nem az volt, mint ma, hogy ellensúlyozza a pénzromlást. Az aranyés ezüstpénzek nem romlottak, a kamat csakis tiszta hasznot jelentett. De a kamat tilalma is országonként változó: van, ahol csak az uzsorát tekintik tiltottnak, máshol magát a kamatot is tiltott terméknek tartják. Köztes megoldásként az is előfordul, hogy megelégednek, és saríakompatibilisnek tartják a kamat helyett más néven nevezett költség megfizettetését.

„A kölcsönösen vállalt eredménymegosztás szintén fontos az iszlám bankrendszerben. Az iszlám elveinek csak az az eredménymegosztás felel meg, mely szerint a bank nyereséget csak a hitelfelvevő vállalkozás által megtermelt nyereségből realizálhat. Az iszlám bankrendszerben a bank és a vállalkozók – a különböző ügyletek során eltérő mértékben – közösen vállalnak kockázatot. Mivel a saríaalapú bankműködés nem teszi lehetővé a kamat szedését, az iszlám bankok működése a befektetési alapok tevékenységéhez hasonlítható.” (Varga József: Az iszlám bankrendszer működése)

Ilyen módon – hiszen ez a rendszer hatalmas mértékben alapul a kölcsönös bizalomra és felelősségmegosztásra – tökéletesen lehetséges a harmadik felek kizárása az ügyletekből és azok teljes kivonása az ellenőrzés alól. Így bizony bármilyen összeget tisztára lehet mosni vagy akár terroristákat is lehet támogatni, hiszen a pénzmozgásokba senki sem lát bele az érdekelt feleken kívül. Nem is lenne csoda, ha a gyakorlatlan pénzmosók ehhez az eszközhöz folyamodtak volna, mossák akárkinek a pénzét is.

Pénzek a szürkezónában

Azért ne vessük el a sulykot: nem minden iszlám pénzintézet foglalkozik kétes ügyletekkel, sőt a többségük egyáltalán nem tesz ilyent. Mi több, a 2008. évi világgazdasági válság hatásait nagyban enyhítették, ahol csak tudták, és ez pontosan azért állt módjukban, mert a szabályozásuk eltér a nyugati rendszertől. Ugyanakkor a két rendszer találkozási pontjain igenis létrejöhetnek olyan „szürkezónák”, melyekben a pénzmozgások egyik vagy másik oldal számára követhetetlenné válnak. Pénzek jönnek a semmiből, és legálisnak tűnnek, holott valahol egészen máshol mentek be a rendszer másik végén, és akkor még lopottak voltak… Nem is csoda, hogy míg a két rendszert nem lehet valahogyan egymáshoz igazítani vagy egy csatolófelületet kialakítani, amely mindkét fél számára átlátható volna, az FBI komolyan veszi a hawala működését.

A minket érintő, konkrét ügyről egyelőre pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre, viszont abból a kevésből, amenynyit tudunk, úgy tűnik, lehetnek veszélyei. Minden résztvevőjére nézve. Ugyanis bár tény, hogy a hawala nagy részének semmi köze a terrorizmushoz vagy a politikához, a kisebbik részének bizony van – és aki egyszer közös üzletbe keveredett a világpolitika legsötétebb (és talán leggazdagabb) szereplőivel, annak számára nincs kiút.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!