Surdon a fenyőfa azt jelenti, mint Kalocsán a paprika vagy Vecsésen a káposzta. És ha a statisztikai adatokat nézzük, Surd viszi a prímet: a 626 lakosú Zala megyei településen mindössze ketten nem fenyőfáznak. Adatokra sincs szükség, ha az ember november végén vagy decemberben átautózik a zalai lankák övezte településen; nincs olyan ház, amelyiknek udvarán kisebb vagy nagyobb halmokban ne tornyosulna a már hálókba gyömöszölt fenyőfa.

Az utakat fenyőkkel megrakott traktorok és kisteherautók uralják, motorfűrészek hangja hallatszik szinte minden irányból. Mindenki siet, szorít a kereskedők szabta határidő, az időjárás pedig kiszámíthatatlan.


Többet hoz a szőlőnél

Minden az 1950-es években kezdődött, amikor még a szőlő volt az igazi érték, de a téeszesítés után valamit kezdeni kellett a rosszabb minőségű földekkel is. Páran azt gondolták, hogy az itteni agyagos talaj és klíma kiváló a fenyőnek. A telepített fenyőre még kereslet is van, hiszen minden évben van karácsony, az abból befolyó pénz pedig jól jön a kosztpénzhez. Egyre többen bíztak ebben: Surdon ma csaknem egymillió fenyőfa nő folyamatosan.

A szőlő már a múlté, a fenyő hússzor annyi pénzt hozott a helyieknek, mint egykor a zamatos gyümölcs.

„A nagyszüleim mesélték, hogy karácsony előtt összefogott négy-öt gazda, és teherautóval mentek Pestre vagy Pécsre. Egyenként száz-kétszáz fát vittek, pár napig árulták. Szállást nem foglaltak, mindig valamelyik pályaudvaron aludtak. Mire hazaértek, a lábuk annyira beledagadt a csizmába, hogy le se bírták húzni. Szerencsére ez ma már másként van” – mondja Nagy Barnabás agrármérnök, aki meglehetősen felturbózta a nagyszülői örökséget. Hét hektáron 70 ezer fenyőfát termeszt. Kint vagyunk az ültetvényen, ameddig a szem ellát, a fenyők uralnak mindent. Nagy Barnabás szerint ilyen jó levegő sehol sincs, és ezt a rengeteg tűlevelűnek köszönhetik. Még nincsenek mínuszok, de érezni a téli hideget, térdig dagonyázunk a sárban.

Az időjárás nem rettenthet vissza senkit: a kivágott fáknak meghatározott időben a kereskedőknél kell lenniük. Most vizesek a fenyők is, így ha az ember végigmegy a másfél-két méteres példányok között, perceken belül nyakig csuromvíz lesz. Persze az sem jobb, amikor a derékig érő havat kell ellapátolni a fák törzsétől, hogy ki lehessen vágni őket. Több tízezer darabnál ez már komoly munka. Miközben beszélgetünk, Barnabás barátai és munkatársai segítenek a traktorra rakodni az újabb adag fát. A segítés kölcsönös.


Nem nő magától

„Mindenki azt hiszi, milyen egyszerű fenyővel foglalkozni, nő az magától is. Pedig nem így van. Ráadásul, aki fenyőben gondolkozik, annak hosszú távra kell terveznie. A luc 3-4 év alatt nő meg egyméteresre, a nordmann-nak ehhez hét év kell. A betegségek ellen évente kétszer kell permetezni a gyomot, és egyszer a fát. Régebben nem volt erre szükség, de tíz éve rákényszerülünk, mert a külföldről behozott csemetékkel jöttek a kártevők is. Háti permetezővel csinálom. A harmadik évtől minden évben alakító metszést kell végezni” – mondja Barnabás, és amikor felvetem, hogy ebben már nyilván nem a barátok segítenek „Egyedül csinálom. Négykor végzek a munkahelyemen, utána még jut rá idő. Csak pár tízezer fáról van szó, a háromévesnél fiatalabbakat nem kell metszeni.”

És mi van a haszonnal? Nyilván mindenki azért csinálja. Egy hektárra majdnem 10 ezer fát ültetnek, ha nordmann ültetvényről beszélünk, a hatodik, hetedik évtől el kell kezdeni ritkítani, hogy ne foglalják a helyet, az életteret. Egy tábla 12 év alatt fut ki. Amikor kiürül egy tábla, újra kell telepíteni.

Persze a fenyőzés nem veszteséges, mert akkor senki sem csinálná, de ma már nem lehet meggazdagodni belőle. Túl sokan vannak a piacon.

Barnabás szerint tíz éve változatlan a fenyő ára, miközben a műtrágyáé és a növényvédő szeré a duplájára nőtt. És még mindig ott van a nagy mumus, a dán importfenyő. Eléggé nyomott áron meg lehet venni a nagybani piacon, ráadásul a dánok egyre inkább szeretnének megszabadulni a fenyőiktől, mert a munkások olyan magas fizetést kérnek, amit az ottani gazdák nem tudnak megfizetni.

Az utóbbi években beléptek a képbe a műfenyők és a földlabdás, a karácsony után visszavihető vagy kertbe kiültethető fenyők; ha nem is sokat, de ezek is lecsippentenek valamit a piacból.


Északra mennek a fenyők

Kanász János már a harmadik ciklusban a falu első embere, örül, hogy egy jól működő települést vezethet. És mindez a fenyőnek köszönhető.

„Régebben több család élt a fenyőből, Olaszországba, Szlovákiába és Franciaországba is vittük a surdi fenyőt. Szépek voltak, jó áron el tudtuk adni. Decemberben meg lehetett vele keresni az egész évre valót, volt, aki autót is vett a bevételből. Ma már inkább csak némi pluszpénzt jelent az embereknek” – mondja a polgármester, akinek, ha csak mutatóban is, de azért van kéthektárnyi „birtoka”.

Emlékszik még azokra a decemberekre, amikor teherautóval vitte Pestre a fenyőt, a Moszkva téri piacra. Az 1980-as években 35-40 ezer forint helypénzt kellett fizetnie, hogy két hétig árusíthasson. Ez ma sem olcsó mulatság a kereskedőknek.

Érdekes lehet olyan faluban élni, ahol mindenki mindenkinek a versenytársa, hiszen ha valaki kilép az utcára, vajon nem a konkurenciát látja a másikban? De ebből egyáltalán nincs konfliktus, állítja Kanász János. A fenyő sok embernek ad munkát, és inkább segítenek egymásnak.

„Surd neve már azonos a karácsonyi fenyővel, mi is csak ezért kezdtük el, de kevés állami erdészet foglalkozik ezzel. Persze a hazai őstermelők bőven ellátják a piacot. Szerintem a hazai fenyőzés öt évvel ezelőtt elérte a csúcspontját. Ma már nem éri meg a semmiből belevágni – vélekedik Tóth Zoltán, a Csemetekert vezetője. És ott van a másik nagy probléma, a szélsőséges időjárás. Volt olyan nyár, hogy a környéken egy tábla nordmann fenyő 90 százaléka odalett az aszály miatt, és ha nem is ekkora mértékben, de más években is voltak hasonló károk. Egyes agrárszakemberek azt állítják, hogy húsz év múlva alig lesz fenyő ezen a vidéken, mert az élőhelye 150-200 kilométerrel északabbra húzódik.

Nézem a mellettünk lévő táblán növekedő, alig tíz centiméter magas fákat, hosszú évek kellenek ahhoz, hogy megnőjenek. Nem csoda, hogy azok közül, akik szinte a kezdetektől csinálják, sokan belefáradtak, és inkább túladnának az ültetvényeken.

Így van ezzel Kütsön János és felesége, Katalin is. Az első fenyőket a szomszédos Liszón ültették, mert egy ismerősük azt mondta, mit bajlódnak annyit a földdel meg az állatokkal, ültessenek inkább csemetét. „Jó pénz volt ez valamikor. A hetvenes években 1200 forint volt a fizetésem, és volt olyan december, hogy 50 ezret kerestünk a fenyővel. 1972-ben vettünk egy Wartburgot, a faluban akkor még csak két embernek volt autója. Nem gazdagodtunk meg, de szép házunk lett, nem szűkölködtünk. Soha nem felejtem el, amikor 42 évvel ezelőtt Vas megyéből idehoztam az első nordmann csemetéket, négy forintba került darabjuk. A luc tíz fillérbe, hatalmas volt a különbség. Az anyósom azt mondta, teljesen elment az eszem, hogy ennyi pénzt kiadtam! Az első eladás több száz forint hasznot hozott” – mondja a 71 éves Kütsön János, majd nosztalgiázás helyett fogja a láncfűrészt, és pár másodperc alatt kivág egy fát. Érzelmeknek nincs helyük, egyébként is, a kivágottak helyére ülteti a következőt.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!