Egyszerre ismeri el és cáfolja a magyar kormány szerepét a volt macedón kormányfő szökésében és menekültkérelmének elbírálásában Orbán Viktor. A nemzetközi sajtó értetlenkedik, Brüsszel magyarázatot vár.

 

Az ember tisztességesen bánik a szövetségeseivel.” Így kommentálta a magyar kormányfő az állami rádió péntek reggeli interjújában a Nikola Gruevszki menekültkérelmének elbírálását „firtató” kérdést. Orbán szerint Gruevszki a „Magyarország szempontjából legfontosabb ügyben” egyetértett a magyar kormánnyal. Nélküle nehezebb lett volna kezelni a migránsválságot, mert kerítést épített és igyekezett távol tartani a menekülteket. „Ez nem jelent törvényen kívüliséget – mondta a kormányfő –, de „árnyalt jogi megközelítést igényel”.

És miközben külügyminisztere már korábban elismerte, hogy Gruevszkit magyar diplomaták hozták át a Balkánon, kijelentette: „a kormány akkor jár el jól, ha minél távolabb tartja magát az eljárástól, és ez most is így történt”.

Szelektív igazságszolgáltatás

Annyira persze nem tartja távol magát, hiszen Trócsányi László igazságügy-miniszter egy tévéinterjúban azt mondta: bár nem ismeri az indoklást, de a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal alapos vizsgálat után döntött úgy, hogy a macedón exkormányfő joggal félti az életét. „Legyünk őszinték, ha egy volt miniszterelnök bevonul a börtönbe, nem olyan könnyű a helyzete – mondta Trócsányi, aki szerint a macedónok hiába kérik Gruevszki kiadatását, mert abba az országba már nem lehet kiadni, amelyben elismertük, hogy üldözték.

És miközben Orbán Viktor koncepciós eljárástól és az igazságszolgáltatás bosszújától félti a macedón politikust – „Szkopjéban az igazságszolgáltatás is a politikai csaták része” –, az Európai Parlament Macedónia demokratikus fejlődésével, az igazságszolgáltatással, valamint a korrupcióellenes küzdelemmel kapcsolatos határozattervezetet készül elfogadni a jövő héten. A dokumentum – több kritikai megjegyzés mellett – alapvetően üdvözli a balkáni ország demokratikus fejlődését és az igazságszolgáltatási reformot is, amelynek célja „az igazságügyi függetlenség, elszámoltathatóság és szakmaiság visszaállítása, valamint a politikai beavatkozás és a szelektív igazságszolgáltatás felszámolása”. A tervezetet a Fidesz képviselője, Tőkés László is támogatta.

Kivétel erősíti a barátságot

Az Európai Unió alapos indoklást vár Orbán Viktor miniszterelnöktől a Gruevszki-ügyben – írta Johannes Hahn, az európai szomszédságpolitikáért és csatlakozási tárgyalásokért felelős biztos Twitter-üzenetében. Az osztrák diplomata kijelentette: a jogállamiság továbbra is alapvető elv a tagállamok és az unióhoz csatlakozni kívánó országok számára. „Ez kulcsfontosságú Európa hitelessége szempontjából” – fogalmazott Johannes Hahn, aki meglepőnek nevezte, hogy Magyarország támogatja Macedónia uniós tagfelvételét, ugyanakkor nem tartja biztonságos országnak.

A nemzetközi sajtó megütközéssel fogadta a macedón politikus menekültkérelmének gyors és pozitív elbírálását. A  brit Guardian „A menekültellenes Orbán kivételt tesz barátjával” címmel közöl írást. „Orbán a középső ujját mutatja az EU-nak” – írja a Neue Zürcher Zeitung. A tekintélyes svájci lap megállapítja, hogy Orbán segíti egy bűnöző macedón politikus menekülését, és „ez már túlmegy minden határon”, az EU-nak cselekednie kell. Magyarországon lényegében nem lehet menedéket kapni, a sikeres kérelmek aránya a 3 százalékot teszi ki, és a kérelmezők ehhez hosszú időn át várakoznak a tranzit övezetekben. Kivéve, ha az ember barátja Orbán Viktor. „Az ügy több, mint Orbán baráti szívessége egy bűnöző szellemi testvérnek. Pimasz provokáció az EU-val és mindazon országokkal – köztük Svájccal – szemben, amelyek éveken át felléptek azért, hogy Macedóniában jogállam legyen. (...) A volt miniszterelnök szökése Magyarországra és a menekültstátusz botrányos megadása súlyos visszaesés – írja a konzervatív svájci lap újságírója.

A magyarok megdöbbenését jelzi, hogy 24.hu és a Pulzus nevű kutatási applikáció által megkérdezett emberek 79 százaléka utasította volna el Gruevszki menekültkérelmét.

FOTÓ: ROBERT ATANASOVSKI, AFP

 

Címkék: politika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!