A legizzasztóbb munkák után kutatva nem kellett messzire mennünk, hogy rátaláljunk az új óbudai sétálóutcát építő munkásokra. A dísz- és macskakövek precíz lerakása a tűző napon közelről is rémisztőnek tűnik, nem csoda, hogy a „harcedzett” férfiak meglepődtek, amikor beálltunk közéjük. Egészen a rosszullétig kitartottunk – pontosan 20 percig.
Az egyik munkás, János azt mesélte: ugyan hozzá vannak szokva az extrém körülményekhez, ez a forróság azonban még az ő tűrőképességüket is próbára teszi. A munkavédelmi előírások sem könnyítik meg a dolgukat: a láthatósági mellény és a védősisak használata kötelező, pedig a nyílt terepen ugyanannyi esélyük van, hogy a fejükre essen valami, mint bármelyik közönséges járókelőnek. A kánikulára való tekintettel bármikor elvonulhatnak az árnyékba hűsölni kicsit, igyekszenek minél többet inni, légkondicionált helyiségbe viszont inkább nem mennek: János szerint garantált lenne a tüdőgyulladás, ha egy majd’ 20 fokkal hidegebb helyen pihegnének. Megfigyeltük: a leghatékonyabb és legnépszerűbb hűtési módszer a vizes póló a háton, ami még az UV-sugaraktól is véd. Már attól szédelegtünk a tűző napon, ahogy néztük, hogyan teszik a helyükre a több mint 60 fokosra hevült macskaköveket, így inkább úgy döntöttünk, lapátolunk egy kis kavicsot. A fizikai munkára teljesen alkalmatlan ruházatunk mellett lapátfogási technikánk is hagyott némi kívánnivalót maga után, amit „kollégáink” – nagy önuralomról téve tanulságot – csak egy elfojtott mosollyal nyugtáztak.
A védősisak alól az izzadság már a második percben a szemünkbe kezdett folydogálni, a neonsárga mellény pedig télikabátként melegített. Sápítozásunkat hallgatva János csak annyi mondott: „ne foglalkozzatok vele!” De nem bírtuk sokáig, ráadásul csak hátráltattuk a munkát, így lepirult bőrrel, a verítéktől csuromvizesen támolyogtunk vissza a légkondicionált irodába, még több részvéttel gondolva azokra, akik ilyenkor a szabadban dolgoznak.
A büfés nyáron sosem úszik – legfeljebb az izzadságban. Ez volt az egymondatos összefoglalója Zalač Mártának, aki a balatonszemesi strand egyik büféjében süti a lángost, palacsintát százszámra, szakmányban gyártja a hot dogokat, pizzákat, reggeltől estig. A sütő mellett 60-70 fok is van, jegeset nem ihat a büfés, bármennyire is szeretne – rosszul lesz tőle, de azonnal. A kisegítő családtagokkal szinte percre beosztják, ki mikor megy ki a szabadba egy kicsit, a „hűs” 34 fokba. Az is felüdülés, ha a jégkrémért benyúlnak a hűtőládába. Bár a hőmérsékleti különbségek nem tesznek jót az ízületnek, Márta délutánra már a legszívesebben be is költözne a fagyasztóba.
Egy budakalászi pékségben Tőkés Tibor mesterpék keze alatt 18 pék és 12 cukrász dolgozik. Emberei odabent, a sütőüzemben szó szerint kapnak hideget-meleget: a csúcstechnológiával felszerelt hatalmas acélkeverők és forgósütők közt az egyik helyiségben mínusz 18 fok van, hogy a mélyhűtött termékek jól bírják magukat a kiszállításig, a másik teremben pedig folyamatosan 40 fokos a hőség most, a kánikulában – és még panaszra sincs ok: a kevésbé modern eszközökkel felszerelt pékségekben az 51-62 fok sem ritka.
A biciklis futárok sem állhatnak le a hőségben, de tévhit, hogy a bringások nagy veszélynek vannak kitéve ilyenkor. Kürti Gábor, a Hajtás Pajtás futárszolgálat munkatársa lapunknak elmondta: valójában egy futár egyszerre 20-25 percnél tovább nem tartózkodik a szabadban. Egy nap alatt pedig 20 alkalomnál többször szállít csomagot nagyobb irodaházakba, ahol lehetősége adódik a légkondicionált terekben egy rövid hűsölésre. Kürti Gábor szerint biciklizni nem olyan szörnyű, mint tömegközlekedni, vagy gyalogolni, és a futároknak megvannak a maguk praktikái a hőség elviselésére. Napközben például mindig a szűkebb, árnyékosabb utcákon közlekednek, kerékpáros viseletük cipzáras, így azt bármikor lehúzhatják egy rövid „szellőztetésre”. Sokat segít a sapka viselete is, amely felszívja a homlokon kicsapódó cseppeket és megóv a napszúrástól is.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!