A vége úgyis ugyanaz –
A budapesti szórakozóhely előtt kisebb csoportban dohányoznak a különböző korosztályú lányok, asszonyok. A legtöbbjükön látszik, órákig készült. Kinn már bőven elkél a kabát, benn félmeztelen, csokornyakkendős fiúk várnak. Pezsgővel kínálnak, helyünkre kísérnek. Az első sorok egyikéhez, le is ülnénk – ha azt nem foglalta volna el egy idősödő hölgyekből álló csapat. A legjobb helyek hamar elfogynak.
Az ország egyetlen férfi revütánccsapata, a Hot Men Dance hihetetlenül népszerű a hölgyek körében. A nagyobb ismertséget minden bizonnyal a pár évvel ezelőtti tévés szereplésük hozta meg, a tehetségkutatóban vetkőző fiatal férfiakat sok nő azonnal a szívébe zárta. A népszerűség töretlen, már most foglalt minden hétvégéjük jövő nyárig.
Fellépések országon belül és határon kívül.
A műsor hosszú – állóképesség nélkül, csupán szép izmokkal nem lehet végigcsinálni.
A srácok tesznek is érte: éjszakába nyúló próbák, heti négy alkalom edzés. A tánc fogyaszt, izmot építeni ennyi fellépés mellett szinte már lehetetlen, inkább a szinten tartás a cél – magyarázza Tímár Péter, a csapat tulajdonosa. A világbajnok revütáncost civil nevén nem is érdemes keresni, Pietro Jacksonként azonban már szép számmal dob ki róla találatokat a kereső.
Építészből táncos
A csapat oszlopos tagjával, Varga Ferdinánddal (művésznevén Frederico) nem győzik hangsúlyozni, mennyire szeretnék, ha a közgondolkodásban elválasztanák a chippendale-t és a sztriptízt a revütől.
„A végeredmény persze ugyanaz, a ruhák nagy része lekerül, de az oda vezető út más. Mi táncolunk, betanulunk egy koreográfiát, történetet mesélünk el a színpadon” – magyarázza Ferdinánd, akit egyébként szintén nem volt könnyű meggyőzni, csatlakozzon a csapathoz. Péterrel évfolyamtársak voltak az egyetemen – építő- és építészmérnöknek tanultak –, majd elsodorta őket az élet egymás mellől. Ferdinánd időközben egy pénzintézetnél helyezkedett el, szabadidejében pedig hobbiszintű testépítő volt. „Tudom, hülyén hangzik, de alapvetően nem vagyok magamutogató pasi. Viszont időnként megosztottam, ha nyertem testépítő versenyen, Péter ezeket a képeket látva kezdett el csábítani a csapatba. Én meg nem akartam vetkőzni, el is küldtem első körben. Pár hét alatt viszont rábeszélt, pénteken elmentem az első táncpróbámra, szombatra már két lánybúcsút szerveztek le, ahol táncolnom kellett.” Egy táncórával pedig nem lehet megváltani a világot – felemás is lett az első fellépések eredménye. „Az első lánybúcsú, hogy finoman fogalmazzak, nem sikerült túl jól. Éreztem már közben is, de ha bármi kétségem lett volna, a lányok megnyugtattak: borzalmas voltam. Ezután indultam vidékre, a másik lánybúcsúra, ahol pedig üdvrivalgás fogadott és búcsúztatott. Egyetlen este alatt jártam meg a poklot és a mennyet.”
Lerángatják róluk a ruhát
Ma már elképzelhetetlen a negatív kritika. A közönség teljes eksztázisban üli végig a show-t. Mi érezzük, kezdők vagyunk – azokhoz képest biztosan, akik már ötvennél is többször látták a műsort –, testbeszédünk árulkodó. Magunkban imádkozunk, ne hívjanak fel a színpadra, pedig elvileg nincs mitől félnünk, Ferdinánd elárulja, tökéletesen tisztában vannak vele, melyik az a nő, aki él-hal érte, hogy a középpontba kerüljön a színpadon, és ki az, aki inkább hanyagolná, hogy több száz fős közönség előtt táncoljanak neki, vagy éppen kikössék, a mostanában annyira népszerű A szürke ötven árnyalata című könyv/film egyik jelenetét megidézve.
Ha valaki nagyon feszeng, rosszul érzi magát a színpadon, azt lekísérik, új lányt hívnak fel helyette. A magyar nők egyébként nem tűnnek nagyon szégyellősnek, bár kevesen bírják ki zavart nevetgélés nélkül a színpadon.
(Ha már itt tartunk, jó tanács kezdőknek: a Hot Men Dance műsorára csakis nadrágban érkezzünk, ha mégis szoknyát választunk, gyantáztassunk előtte.)
Mi, magyar nők (akik a fiúk kedvencei, ezt többször is leszögezik) egyébként még mindig visszafogottak vagyunk: ha szlovák lányok előtt lépnek fel – mesélik a táncosok –, nem ajánlott a színpad szélére menniük, mert a nézők lerángatják róluk a ruhát.
(A fiúkat egyébként a budapesti bárban is veszély fenyegeti: a fekete öves rajongókat nem hatja meg a műsor előtti kérés, miszerint mindent a szemnek és a kéznek, de csak akkor, ha a táncos vezeti azt a kezet. Páran gond nélkül fogdossák meg a közelükbe kerülő táncost, akár akarja, akár nem.)
Igaz, ez inkább csak a szlovák lányokra jellemző, a felvidéki magyarok körében kicsit más a helyzet: ott úgy kell körbeudvarolni a közönséget, hogy merjenek közelebb jönni és ne öt méter távolságból kövessék nyomon a műsort.
Anyu is megnézi
A csapat egyébként nemcsak a nők, de a kollégák körében is népszerű: Péter világbajnok, a csapat pedig Európa-bajnok.
A titkuk abban rejlik, hogy nem félnek humort csempészni a műsorba, olykor akár önmagukat is kiparodizálva. És persze abban, hogy nagyon jó táncosok – véli Ferdinánd és Péter. Ilyen népszerűség, ennyi fellépés mellett már eltitkolni sem lehet, mivel keresik a kenyerüket. Párkapcsolatban arra esküsznek, jobb, ha minél hamarabb tisztázzák a nővel, párjuk felsőtestét és fenekét nem csak ők csodálhatják.
A legtöbben egyébként egész megértőek, a fiatalok körében még menőnek is számít, az idősebb generáció pedig elfogadja, ez is csak egy munka. De valószínűleg az is megkönnyíti a revütáncosok dolgát, hogy a barátnők nagy százalékát a színpadon, munka közben ismerték meg…
A szülőket megpuhítani már keményebb meló lehet. „Amikor először ültettem le a szüleimet: Anya, Apa, ezentúl hétvégente táncolni fogok, csak kiröhögtek. Nem rökönyödtek meg, hogy erkölcstelen, egyszerűen csak nem hitték el, hogy tényleg ezzel fogok foglalkozni. Aztán minden fellépés után alaposan kifaggattak, milyen volt, én meg részletesen beszámoltam. Olyannyira nem zavarta őket, hogy pár alkalom után édesanyám kijelentette, látni akarja. Először persze tiltakoztam, de végül eljött a barátnőivel, és tetszett neki.”
Péter esetében ilyenről szó sem volt.
„Kis alföldi településről származom, anyukám a helyi általános iskolában tanítónő. Megbeszéltük, inkább nem hangoztatjuk, miből élek, a gyerekeknek ne az legyen a példa, hogy táncolva lehet bekerülni a tévébe. Egyébként nincs miért szégyenkeznie a fia miatt, két és fél diplomával könnyen meggyőztem. Pénzre viszont szükség volt: a pesti egyetemista élet a vidéki diákoknak nagyon drága, még úgy is, hogy állami és ösztöndíjas képzésen vettem részt. De az albérlet, az étkezés viszi a pénzt. Ő pedig vidéki pedagógusként nehezen tudott támogatni. Elláttam magamat és szerencsére ma már én tudom támogatni őt.”
A srácok nagy része egyébként megél a revüszínházból, többségük tanulni is tud mellette – anyagilag is megengedhetik, hogy továbbképezzék magukat.
És észre szükség is van, a helyes arc, kigyúrt test, a jó mozgás nem elég. A fiúk maguk szervezik a fellépéseket, jó pár órával a kezdés előtt már a helyszínen vannak, intézik a fény- és hangtechnikát. És persze ahhoz is kell az intelligencia, hogy a vendégeket már a belépéskor elbűvöljék. „Azt tapasztaljuk, hogy a vendégeink a fiatalabb fiúkat szeretik, de sajnos sokszor tapasztaltuk, hogy nem elég érettek még ezek a srácok: nem tudják, kit lehet tegezni és kit nem, hogyan kell udvariasan, de nem tolakodóan a helyére kísérni a vendéget… Tőlük persze rövid úton megválunk, de nehéz igazán jó utánpótlást találni.”
Mit ad a tombola
A közönség ebből semmit nem érzékel. Imádják a műsor minden percét, ritkán látunk ilyen rajongást és őrjöngést középkorú háziasszonyok körében. Bőven találni a közönség soraiban 20 éves lányt is, de a jellemző korosztály inkább a harmincas generáció.
„A legszebb, amikor több generáció ül együtt: anyák és lányok vesznek jegyet egymásnak, többször előfordult már, hogy jött a nagyi is. A legidősebb hölgy 78 éves volt, fel is vittük a színpadra, nagyon élvezte a műsort.”
Két felvonás után még nincs vége: kezdődik a fotózkodás, a műsor előtt megvásárolt tombola kihúzása. Már nem várjuk meg, mit tesznek a fiúkkal a megvadult nők, főleg azok, akik 6 perces privát táncot nyertek.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!