Forgalomba hozatali engedélyt kapott az abortusztablettaként számon tartott szer. Timmermann Gábor szülész-nőgyógyász szakorvos szerint ez az antihormon-jellegű készítmény műtét nélküli, jóval kevesebb szövődményt – későbbi koraszülést, meddőséget – okozó terhesség­meg­szakítást tesz lehetővé.

Tudomása szerint kizárólag intézményi orvosi felügyelet mellett fogják alkalmazni: receptre felírva, gyógyszertárban nem lehet majd kapni, mint az „esemény utáni”, 72 órán belül beveendő fogamzásgátlót. A tabletta bevétele után a paciens hazamehet, majd két nap múlva egy másik tablettáért vissza kell mennie. Egy spontán vetéléshez hasonló állapot jön létre, görccsel-vérzéssel, mégis kíméletesebb: kevésbé terheli meg a női szervezetet, mint a vákuumos kiszívás és/vagy a küret. Egészségi okokból is lehet majd alkalmazni: eddig a súlyos fejlődési rendellenességgel születendő, az engedélyezett abortuszidőt meghaladó korú magzat elvétele a genetikai vizsgálatok után több napi vajúdás után történt meg, megindított szüléssel. Ezzel ez az idő is csökkenthető. Ráadásul ugyanúgy garanciát ad a magzati élet védelméről szóló törvény betartására, mint a művi beavatkozások engedélyezése: az állapotos nőnek meg kell tennie ugyanazt a hatósági utat.

Magyarországon tavaly 38 ezer abortuszt végeztek, s bár a korszerű fogamzásgátlás terjedésével csökkent e drasztikus beavatkozás száma, uniós viszonylatban magasnak számít. Különösen azzal összevetve, hogy az élveszületések száma is esik: alig kétszer annyian jönnek világra, mint amennyien nem születhetnek meg. 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!