Lengyel Tibor írása "Városban" rovatában.
Helyenként ijesztően kihalt Budapest legészakibb szigete a Népsziget vagy más néven Szúnyog-sziget. Mintha megállt volna az idő valahol a ’60-as, ’70-es évek környékén: rozsdamarta egykori ipari létesítmények, elhagyott kempingek és sporttelepek.
Mégis, valahol olyan nyugalmat és háborítatlan zöld környezetet kínál, amit mondjuk a Margitszigeten nem mindig találni.
Szigetnek hívják ugyan, ám csak félsziget, miután az 1830-as évek óta mesterséges földnyelv köti össze a szárazfölddel. Nem is olyan régen, szüleink, nagyszüleink időszakában még közel sem volt ilyen elhagyatott, mint most: a Római-parttal vetekedő pezsgő élet volt, tolongtak a vízi sportok szerelmesei, strandok, vállalati üdülők működtek, nem beszélve az olyan, fénykorukban sok embernek munkát adó gyárakról, ipari létesítményekről, mint például a még romjaiban is impozáns látványt nyújtó egykori Ganz Hajó- és Darugyár. Ma már nem sok mindent találni a szigeten: néhány sörözőn és éttermen kívül a hely nevezetessége a kecskefarm, ahol 30 éve a patások nem csak tejet adnak, hanem biofűnyíróként is szolgálnak.
A még néhány évtizeddel ezelőtt is pezsgő Népsziget igazi fénykorát a 20. század első felében élte, és ekkor csillant fel a terület előtt talán a legfényesebb jövő ígérete. Azután, hogy Budapest jelentkezett a végül a világháború miatt elmaradt 1916-os olimpiára, aztán az 1920-asra is, de azt vesztes államként nem kaphattuk meg, komolyan felmerült az 1928-as ötkarikás játékok megrendezése – méghozzá a Népszigeten. Hiába készültek el a tervek az evezőspályára, stadionra, emeletes tornacsarnokra, tenisz- és lovaspóló-, rögbi- és krikettpályára is, pénzhiány miatt egy kapavágás sem történt. Most, 90 évvel később azonban a terület még ebben a kissé romos állapotában is kedvelt kiránduló- és piknikezőcélpont, kerékpárosok, futók, vagy csak a Duna-parton sétálni vágyók egyik kedvenc helye.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!