Ajánlataink április 30-ra, vasárnapra


LÁTNI KELL! 
Távol a túraútvonalaktól, fekete nyárfák, tölgyek, szilek és hatalmas kőrisek rejtekében éldegél Sára és Tóbiás, a feketególyapár, akik évről évre itt, a gemenci erdőben találnak újra és újra egymásra. Tóbiás február 26-án landolt a tavaly elhagyott fészekben, kiglancolta gallyakból összehordott otthonukat, és várta Sárát. A gólyalány március 6-án érkezett meg, kissé ziláltan, de készen a családalapításra. Most épp négyes ikreket várnak – a Gemenc Zrt. honlapján lévő webkamerás közvetítés élőben enged bepillantást a költés hosszú, fontos pillanataiba. A gólyamama néha feláll, tollászkodik, ilyenkor engedi láttatni tojásait.
Az sem zavarja meg a költésben, ha megtelik az erdő, a közelben első idei útjára indul a Rezét gőzös, tülköl a sétahajó, vagy épp mézkóstolóra igyekeznek a turisták. Az április 29-i hétvégén lovas fogattal is bevehető az erdő, gyalogszerrel felkutathatók a rejtőzködő faóriások, a Malomtelelői-tanösvényen pedig szervezett túrák vezetnek az ökoturisztikai kiállításokkal felturbózott dunai ártérbe. Mindeközben Sára továbbra is csak ül, ül, ül, és csak ül. De már nem sokáig.


ÉVFORDULÓ 
Dogma és pornó – talán ezzel a két szóval írható le legegyszerűbben és legegyértelműbben a most vasárnap, április 30-án 61 éves Lars von Trier munkássága, melyet ezernyi bizarr akció és alkotás övez: volt ad hoc transzvesztita, viselt náci uniformist, lett persona non grata, Pussy Power nevű cégével forgatott nőknek szóló pornót, az Antikrisztus vagy a Melankólia című filmjeivel pedig már-már öngyilkossági hullámot indított el, mégis leginkább azt sajnálja, hogy még akkor sem sikerült meleggé válnia, amikor a David Bowie-korszakát élte. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház szándékosan a kerek+1 évfordulóra időzítette Lars von Trier-bemutatóját: az író-rendező első vígjátékát, A főfőnököt adaptálták színpadra.


FOTELBŐL 
Orbán Erzsi nyugdíjas zenetanárnő évek óta titkoltan szerelmes a hajdani operaénekes-csillagba, Csermlényi Viktor nyugalmazott hőstenorba. Titkai, emlékei és álmai egyetlen tudója a Németországban élő, tolószékbe kényszerült lánytestvére, Giza. Az egykor szépséges Szkalla lányok ezúttal az M5-ön telefonálják magukat Örkényi magasságokból a lélek Makk Károlyi mélységeiig.
Macskajáték, magyar filmdráma, 1972, 99 perc.
Rendező: Makk Károly, M5, április 30., 18.05


KIMOZDULUNK

Ukmukkfukk ’Zinefeszt

Tavaly a hazai ’zine-kultúra fesztiváljaként indult, idén viszont már nemzetközi a merítés a fénymásolt szamizdat és a papírpornó becsúszott zabigyerekeként aposztrofált képregényes magazinok szemléjén. A ’zine amúgy kis példányszámú, saját kiadású könyv vagy füzetszerűség, egyedi grafikákkal, szigorúan cenzúrázatlanul. Fénymásolóval, nyomtatóval sokszorosítva…
Anker’t, április 30.–május 1.


Török Filmnapok
Sadik Isztambulba megy, hogy újságírást tanuljon, ám ezzel feldühíti apját, aki azt szeretné, hogy fia agrármérnök legyen, és átvegye a családi vállalkozást. Ayse és Ahmet minden éjjel felmásznak a háztetőre, és a csillagos ég alatt beszélgetnek álmaikról. Mahmut Hodzsa rendkívül viccesen próbál móresre tanítani néhány irodalom tagozatos diákot; a friss diplomás Emre pedig egy kurd faluban igyekszik elkerülni, hogy őt tanítsák móresre a gyerekek, akikkel nem beszél közös nyelvet, és a falusiak, akikkel nem találja a közös hangot. Négy film, négy tipikusan török történet, magyar felirattal, ingyen.
Puskin mozi, április 29-30.   

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!