A hivatalos adatok szerint mostanáig 39-en betegedtek meg Magyarországon a szúnyogok által terjesztett nyugat-nílusi lázban, és bár európai szinten ez a szám nem számít magasnak, a múlt héten nálunk nőtt a legnagyobb arányban az érintettek száma – 16 új megbetegedést regisztráltak, és a hvg.hu információi szerint már több haláleset is történt.

 

A nyugat-nílusi láz valójában már több évtizede jelen van Magyarországon, rendszerint a nyár második felében fordul elő. Előfordulási gyakorisága nagyban függ az adott szezonban a szúnyogpopuláció számától. Úgynevezett zoonozis, vagyis állatról emberre terjedő betegség, melyet a madarak hordoznak ugyan, de a szúnyogok közvetítésével juthat emberi vagy más állati szervezetbe, leggyakrabban lovakéba. A fertőzés az esetek 80 százalékában észrevétlen múlik el, de ha ki is alakulnak tünetek, azok nagyon hasonlítanak – és többnyire épp annyira veszélyesek – egy enyhe vírusos megfázás kellemetlen velejáróira. A betegség, főleg, ha alaposan legyengült szervezettel találja magát szemben, ritkán súlyosabb következményekkel, például agyvelőgyulladással is járhat, de Kovács Attila országos tiszti főorvos szerint igazán semmi ok a pánikra: Magyarországon nincs járványveszély a nyugat-nílusi láz miatt. Mivel az esetek nagy részében maximum enyhe influenzaszerű tünetekkel jár – olvasható a tiszti főorvos hivatalos nyilatkozatában, legtöbbször nem is diagnosztizálják, ezért a hazai fertőzőbeteg-adatbázisban szereplő megbetegedések nagy része csak a súlyos, lokális eseteket tartalmazza. Az európai járványügyi központ által megosztott térképen azonban jól látszik, hogy Magyarországnak egyre több területe érintett: a legtöbb megbetegedést (állatokat is érintőt!) Heves megyében észlelték, ott tíz emberről is tudnak, de Békés, Csongrád, Komárom-Esztergom és Pest megye is rendre gyűjti a szúnyogskalpokat. Tavaly, az ÁNTSZ év végi jelentése szerint a nyugat-nílusi láz összesen 4 halálos áldozatot követelt.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!