Amerika megtalálta az ideális bizonytalant

Egészen a második elnökjelölti vitáig. Azóta ő az egyik legtöbbet idézett közszereplő, a közösségi média kedvence. Interjút készített vele a két legjelentősebb politikai napilap, a New York Times és a Washington Post. Szerepelt több televíziós és rádiós beszélgetőműsorban. Személyéről politikai elemzők vitáznak, ő maga pedig valóságos példaképe lett az átlag amerikaiaknak.

Mondhatnánk, hogy rögös út vezetett a hírnévig, de ez nem volna igaz. Ken Bone-nak mindössze két dolgot kellett tennie ezért: feltenni egy értelmes kérdést Clintonnak és Trumpnak, és egy elképzelhetetlenül piros kardigánt választani a televíziós szerepléshez. „Az Ön energiapolitikája milyen lépéseket tenne azért, hogy a széntüzelésű erőművek környezetbarátak legyenek, ugyanakkor az ott dolgozók se veszítsék el állásukat?” – így hangzott Bone kérdése, amire a két jelölt kimerítő választ adott. A televíziós közvetítésben többször bevágták Bone-t, amint figyelmesen hallgatja a jelölteket.

Aztán még egyszer előkerült. A vita végén felosont a színpadra, és egy eldobható fényképezőgéppel megörökítette Hillary Clintont és Donald Trumpot, majd kezet fogott Bill Clintonnal. Az egykori elnököt most sem hagyta cserben politikai (vagy inkább pr-) érzéke, és a tömegen átcsörtetve, a kamerák kereszttüzében barátkozott a bajszos melóssal.

Ken Bone-t a Gallup közvélemény-kutató választotta ki arra, hogy részt vegyen a vitán. Hét éve mérik, hogy mit is gondol a világ dolgairól, így derült ki, hogy ő az ideális bizonytalan szavazó. A témát és a kérdést maga választotta, mert fontosnak tartotta. A pulóvert a felesége. Eredetileg a nagyapja olajzöld kardigánjában jött volna, de az autóban derült ki, hogy a decens darab a pocakján eláll, így vészmegoldásként maradt a jaj-de-piros. Mindezt Bone maga mondta el több interjúban. Az első azután készült vele, hogy a vita után a közösségi médiát ellepték a Ken Bone-mémek.

A nézők imádták a 34 éves férfi intelligens szókimondását, rikító kardigánját, rajzfilmbe illő bajuszát és az eldobható kameráját. Hirtelen ő lett a „haver a szomszédból”, „jelenség” lett belőle. Pedig csak annyit mondott, hogy ő eredetileg Trump-hívő volt, mert tetszett neki, amit a milliárdos ingatlanvállalkozó a gazdaságról gondol, de a vitában Hillary Clinton meggyőzőbb volt, és inkább tűnt olyan személyiségnek, aki képes vezetni egy országot. Mire Bone a vitának helyet adó városházáról kiért az autójához, több ezer(!) Facebook- és Twitter-üzenet várta. Mikor beült a vitára – saját bevallása szerint –, mindössze hat követője volt a Twitteren, ebből négy a családja. Most több mint 232 ezren kíváncsiak minden mondatára. „Nagyon kényelmetlenül éreztem magam a vita első órájában. Olyan volt, mintha egy háborúba csöppentem volna, ahol nem az a fontos, hogy mit mondanak a választóknak, hanem hogy legyőzzék egymást” – mondta Bone. És alighanem ezzel nyert meg több százmillió amerikait, akik pont így érzik. Nagyjából azóta, hogy Clinton és Trump megjelent a médiában. Ő lett minden negyedik amerikai választópolgár (a legfrissebb felmérések szerint ennyien nem tudnak dönteni a két jelölt között).

Ő lett „egy közülünk”.

„Olyan volt, mintha valaki barátságosan megölelt volna egy durva háborúban” – írja Bone egyik rajongója. „Végre egy hang, amit érdemes meghallgatni” – így egy másik. Egy rajongója balladát írt róla (zenei kísérettel megtekinthető a YouTubeon), a kardigánját forgalmazó áruházlánc több ezer darabot adott el a vita óta, és Amerika nem is lenne Amerika, ha nem lenne már most kapható a komplett Bone-szett (pulcsi, bajusz, szemüveg, mikrofon és eldobható kamera) Halloweenre.

Lehet persze mindezen élcelődni – könnyű is volna tízezer kilométerről –, de ne felejtsük el, hogy ehhez az egész furcsa sztorihoz három dolog kellett: egy jó szemű közvélemény-kutató, egy szimpatikus pasas, aki jókor volt jó helyen, és egy helyzet. Ez utóbbit úgy hívják: demokrácia.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!