Nem beszélhet a családjával, pszichológiai vizsgálatok alá vetik és akár hadbíróság elé is állíthatják az amerikai katonát, akit néhány napja öt év tálib fogság után sikerült hazavinni az Egyesült Államokba.

 
Bowe Bergdahl, aki most már Amerikában van

A fogolycserével kiszabadított 28 éves Bowe Bergdahl őrmester volt az egyetlen amerikai katona, akit a táliboknak sikerült elfogni az afganisztáni háború alatt. A sikeres szabadítási akciót azonban kevesen ünneplik, mi több, Bergdahl történetét sokan a Homeland – A belső ellenség című sorozatéhoz hasonlítják, melyben egy hadifogságból kiszabadított katonáról azt gyanítják, hogy valójában már az ellenségnek dolgozott.

Hazájában gyanakvással fogadták Bergdahlt is, aki nagyon lefogyott a hosszú fogságban.

Egy magas rangú katonai vezető, Dempsey tábornok kilátásba helyezte a hadbírósági eljárást is az őrmester ellen, amiért elfogása előtt engedély nélkül elhagyta a bázist (dezertált), kiszolgáltatva magát a táliboknak, és veszélybe sodorta társait is „kis kirándulásával”. Bergdahl ugyan megkérdezte a felettesét, hogy gond lenne-e, ha magával vinné a felszerelését, ha kimegy a bázisról, mire azt a választ kapta, hogy ha a fegyverét és az éjjellátóját kivinné, az már gond lenne. Az őrmester erre visszament a barakkjába, magához vette a digitális fényképezőgépét, egy kést, némi vizet és a naplóját, aztán kiosont a bázisról – legalábbis a történet mások által mesélt verziójában. Egykori katonatársai azzal is vádolják, hogy hat másik, a megkeresésére küldött katona élete szárad a lelkén. Obama elnök minderre azt mondta: „Senkit nem hagyunk hátra az embereink közül, ehhez tartjuk magunkat az ősidők óta. A körülményektől függetlenül, bármik is legyenek ezek, kiszabadítjuk a fogságba esett amerikai katonákat. Pont. Ezt nem kötjük feltételekhez.”

Az elnököt támadják a republikánusok is, amiért megszegte az alapszabályt, hogy az amerikaiak „nem tárgyalnak terroristákkal”, és öt, nemzetbiztonsági kockázatot jelentő guantánamói foglyot adott át az őrmesterért cserébe. Ráadásul a törvény szerint az akció előtt 30 nappal értesítenie kellett volna a kongresszust, de ezt nem tette meg, a katona közvetlen életveszélye miatti gyors cselekvési kényszerre hivatkozva.

Csakhogy időközben kiderült, Hillary Clinton külügyminiszter már 2011–12-ben többször személyesen is tárgyalt Dohában és Münchenben a fogolycseréről az iszlám szélsőségesekkel. Ezzel megdőlt a sürgősség érve, amire a Fehér Ház kabinetfőnöke úgy reagált: valójában nem érhette meglepetésként a képviselőket az akció, hiszen évek óta tudhatták, akár fogolycsere árán is kiszabadítják a túszt. Utóbb még Clinton sem állt ki Obama mellett – a Daily Beast hírportál szerint nem is értett egyet a szabadítási akcióval, így azt végül Chuck Hagel védelmi miniszter intézte.

Gondban van Bergdahl volt barátnője is, aki három éven át várta haza szerelmét, hiába üzente neki Bergdahl a fogva tartói által készített videóban, hogy lépjen tovább. A lány két éve újra szerelmes lett, és mással van kapcsolatban, mégis teljesen összezavarta volt kedvese váratlan hazatérése.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!