Tényleg forró lesz az ősz – a Jobbik számára biztosan. A november ugyanis arról szól, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok és a politika tisztázni próbálja, lehetett-e kapcsolat a Magyar Nemzeti Arcvonal, a Betyársereg, más szélsőséges csoportok, illetve az Iszlám Állam (vagy egyéb terrorszervezetek) között.

Ha pedig van válasz, akkor tovább fejtik a kapcsolati hálót, arra koncentrálva, hogy miképp lógnak bele az említett csoportok a politikába, nevezetesen a Jobbikba. És a jelek szerint a kormánypártok meg is előlegezték a választ – a Jobbik előélete alapján. Nem vitás, hogy előkerül, miképp barátkozott a párt alelnöke, Toroczkai a Betyársereggel vagy éppen az, hogy szivárgó nemzetbiztonsági információk szerint a Nemzeti Arcvonal arca, Györkös István felesége a Jobbik EP-képviselője, Kovács Béla megbízásából takarított (az érintettek mindezt tagadják).


Az időzítés ördöge

Hogy az ügyek miért most robbantak ki, ahhoz egy másik kérdés adhat támpontot.

Miért 2016 őszén csapott le a rendőrség a Magyar Nemzeti Arcvonalra, noha a szervezet birtokában évek óta annyi repeszgránát, lőfegyver és egyéb gyilkos eszköz volt, amivel egy kisvárost ki lehetett volna irtani. Bár egyértelmű felelet nincs, részválaszok azért akadnak. Egyrészt tavaly ősszel kezdett egyértelművé válni, hogy a miniszterelnök és Simicska Lajos már nem békül, így az egykori szobatárs és főoligarcha mindent megtesz, hogy addig gyengítse a Fideszt, míg Orbán Viktor hátrébb lépni kényszerül. Másrészt fel kellett készülni a Jobbik néppártosodási törekvéseinek hiteltelenítésére – ehhez pedig a formáció múltja (és kapcsolatrendszere) adja a legjobb muníciót. Harmadrészt pedig szükség volt egy valós veszélyt jelentő szervezetre.


Nem sorvadt

Nem vitás, a Fidesznek kapóra jött a Jobbik néppártosodási folyamata, ugyanis saját példájukból jól tudták, egy ilyen irányváltás első lépésben mindig gyengíti a pártot (a liberálisból szép lassan jobboldaliba forduló Fidesz 1993-ban 30-ról 7 százalékra tornázta le magát). Csakhogy a Jobbik egyelőre – ha szintet nem is tudott lépni – őrzi támogatottságát: a teljes népesség körében mintegy 10-12 százalék között. Ez praktikusan 0,8-1 millió embert jelent, és választási helyzetben (65 százalékos részvétellel kalkulálva) mintegy 20 százalékos eredményt. Hiba lenne azonban szem elől téveszteni, miszerint a Jobbik úgy tartja ezt a szintet, hogy az utóbbi egy évben kicserélődött támogatói mintegy 30 százaléka. Ami azt jelzi: a bizonytalanok körében van még tartaléka – és ez a mondás a szocialista szavazók között is igazzá válhat, ha nem kerül tempósan egy értelmezhető közös jelölt, illetve nincs baloldali együttműködés.
(Ezt a hatást erősíti, hogy a Jobbik a bérből és fizetésből élőkre koncentrál, és a bérunióval – értsd: az EU-n belül azonos munkáért hozzávetőleg ugyanannyi pénz járjon – kampányol.)


Előremenekül

A nyomás pedig igen nagy a jobbikos vezérkaron, hiszen azzal mindenki tisztában van, hogy egy 20 százalékos eredmény – azaz 2014 megismétlése után – borul a rendszer.

Számos forrás szerint a pártot így is csak a nehézségi erő viszi előre, értsd: a Vonával egyet nem értő politikusai felismerték, hogy a választások előtt botorság lenne belharcokba kezdeni, ugyanis meggyengítené a pártot és a formáció közelében sem lenne a gyenge szereplés esetén is biztos 20 százaléknak. Azaz érdemesebb 2018 után pártot ütni. Vona Gábor pedig előre menekül. Habár a közös lista és a közös jelölt egyelőre nem opció a balpártok számára, abban mindenki egyetért, hogy a 106 egyéni választókerület többsége akkor hozható el, ha mindenhol csak egy ellenzéki jelölt indul. Ha a demokratikus ellenzék pártjai megegyeznek, akkor a Jobbik bajba kerülhet, hiszen az időközi választások tanulsága az, hogy az emberek – olykor pártpreferenciától függetlenül – arra a jelöltre szavaznak, akiről elhiszik, képes változtatni. Ráadásul az MSZP és a DK deklarálta, hogy nem működik együtt Vona Gábor pártjával, így bukott választókerületeit a Jobbik nem is tudja – egy háttéralku keretében – kompenzálni.


Látszaterő

Éppen ezért az egykori szélsőséges párt olyan stratégiát választhat, amellyel reményei szerint érdemi kihívója lehet a balos jelölteknek is. Így forrásaink szerint az LMP-vel egyeztet a koordinált indulásról. Ez azzal fenyeget, hogy az ellenzéki jelöltek (abban a választókerületben, ahol egyszerre többen állnak startvonalhoz) kannibalizálják egymást, és a Fidesz győz nevető harmadikként.
(Emlékeztetőül: az LMP 2014-es „önállóskodása” miatt 11 egyéni választókerületet bukott a demokratikus ellenzék – egy ilyen összeállás esetén ez a szám még nagyobb lehetne.)

Másrészt egy ilyen „jelöltkoalíció” nem titkolt célja, hogy az erő látszatával a bizonytalanokat és az MSZP-s bázist „megszívja” – az némiképp rontja a képet, hogy ez esetben valóban csak látszatról lehet beszélni, ugyanis az LMP egyelőre nem moccan 5 százalék környékéről.


Összebújás

Az eredmény pedig többé-kevésbé borítékolható egy ilyen összekapaszkodás esetén: a balpártok lehetőségeik alatt teljesítenek, a kispártok eltűnnek, a Jobbik és az LMP egy kicsivel megugorja a papírformát, a Fidesz pedig a legnagyobb pártként kormányra kerül. Amennyiben valami csoda folytán elveszti abszolút többségét, akkor is az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a Jobbik kisegíti: vagy kívülről támogatja, vagy koalícióra lép vele. És az egykori szélsőséges párt takarózhat azzal, hogy ez támogatói akarata.

Hiszen a Publicus Intézet felmérése (amit a Vasárnapi Hírek megrendelésére készített) azt mutatja: a Jobbik táborának a fele sem szavazna egy baloldali együttműködésre, még akkor sem, ha annak érdemi esélye van a kormányváltásra.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!