Megindult a szír hadsereg Dzsis al-Sughur városa ellen, hogy bosszút álljon 120 katona és rendőr haláláért.

A török határtól 20 kilométerre fekvő településen egy fegyveres csoport lőtte le azokat a rendőröket és katonákat, akik egy tüntetést akartak feloszlatni. A szíriai vezetés ezért katonai akciót kezdett a város ellen. Az állami televízió­ban a mészárlás képeit játszották be, majd a város felé tartó tankokról adtak hírt. A kormány szerint maguk a polgárok kérték, hogy állítsák helyre a rendet a településen, de ennek ellentmond, hogy máris 2 ezer ember menekült át Törökországba, köztük sok sebesült.

A Vöröskereszt menekülttábort állított fel a szír határ közelében, Yayladagi városánál. Az egyik menekült a BBC tudósítójának arról számolt be, hogy legalább 30 ezer katona tartott Dzsis al-Sughur felé, de több százan dezertáltak közülük.

Szíria számos településen, Damaszkuszban, Deraa-ban és Homszban újra összecsaptak a tüntetők és a rendőrök. Jogvédő szervezetek szerint a szíriai zavargásoknak legalább 1100 halálos áldozata van.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsában Nagy-Britannia és Franciaország azt javasolta, ítéljék el Asszad szíriai elnököt közös határozatban. De a terv Kína, Brazília és Oroszország ellenállásán elbukott, mert véleményük szerint a konkrét szankciók és intézkedések nélküli határozat csak tovább fokozná a feszültséget. 

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!