Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke „egyelőre” nem igényel magyar állampolgárságot. Valószínűleg ez a kérdés egyike volt a legnehezebb dilemmáknak azok közül, amelyekkel pályafutása során szembesült. Mert nincs rá jó válasz.
A kettős állampolgársággal kapcsolatban állást foglalni politikai állásfoglalást jelent. Az általános vélekedés az, hogy az úgynevezett könnyített állampolgárság kérelmezése Erdélyben érzelmi kérdés. Nyilván sokak számára valóban kompenzációt jelenthet a lehetőség. De nem biztos, hogy sokan vannak azok, akik így kompenzálnak. Az elmúlt két évtizedben, aki valóban magyar állampolgárságot akart szerezni, az kérelmezte, megszerezte. Vagy azért, mert valóban fontosnak tartotta a státust. Vagy azért, hogy áttelepülhessen, családot egyesíthessen, karriert építhessen. És van, aki azért, mert „kifizetődőnek” bizonyult a magyarországi nyugdíj, a szociális juttatások, mert megtalálta a maga kiskapuit.
Aki nem akarta eddig, az nem lépett, és vélhetőleg nem is fog lépni. Döntése mögött alapos megfontolások rejlenek. Vagy azért dönt így, mert Markó Bélához, és sok más erdélyi magyar politikushoz hasonlóan fontosnak tartja a román politikai életbe való integrációt a román állammal kialakított rendezett, kisebbségpolitikai szempontból is biztosított, átlátható viszonyt. Vagy azért, mert jól megfontolt személyes indokai vannak a döntésnek. Ilyen indok például a történelmi felelősség.
Az én felmenőim, dél-erdélyi (fogarasi) magyarként nem rendelkeztek magyar állampolgársággal. A magyar identitásuk vállalása ennek ellenére a legzordabb időkben sem jelentett gondot. Az ő örökségük ennyi és nem több: a magyar nemzethez való tartozás független a politikai feltételektől, személyes választás és vállalás. Volt idő, a legsötétebb Ceauşescu-rendszerben, amikor a magyar állampolgárság kérelmezése, az Erdélyből való kitelepülés egyenértékű volt az árulással. Minél többen mentek el, annál kiszolgáltatottabb volt a hátramaradó, fogyatkozó közösség. Aki igazán ragaszkodott a közösségéhez és megtehette – atrocitások nem érték –, az maradt. Nem magyar állampolgárnak lenni annyit jelentett, mint ellenállni.
Különös idők voltak, és különös viszony volt ez a fajta makacs röghöz kötöttség, de nem tarthatatlan. A röghöz kötöttség, az államhatároktól független közösség gondolata mögött ott van a transzszilvanizmus veretes hagyománya. Ez annyit jelent, hogy erdélyinek kell lenni és maradni államok és impériumok között és fölött. Ezt a hagyományt kezdi ki a kettős állampolgárság körül kialakuló kampány. Ami, ha úgy tetszik, nagyvonalú gesztus. Ha pedig nem tetszik úgy, akkor bizony politikai ármány és zsarolási eszköz.
A kettős állampolgárság tehát aláássa a transzszilván gondolatot, az erdélyi közösségi hagyományokat. Ma a normák szintjén az a jó magyar, aki kéri a magyar állampolgárságot. Aki nem kéri, az gyanús. A jó magyarok hálásak az aktuális magyar kormánynak a „könnyített” eljárásért, politikailag is könnyen elkötelezik magukat. Nem csak a Fidesz mellett, hanem mindazokkal szemben, akik nem fogadják el az új magyar jobboldali nemzetpolitikát.
A Ceauşescu-rendszerben összetartó erdélyi magyar közösség most hasadt meg igazán: a nagy nemzetegyesítési program mélyebb szakadékot szánt, mint amekkora törést a diktatúra okozott. Meg lesz ennek a böjtje.
Marosvásárhely, 2011. január
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
