Különösen, hogy viszonylag stabil forint és szolid kőolajárak mellett emelkedett a benzin hazai átlagára 360 forintra, a gázolajé pedig 351 forintra. Az idei évre várt kőolajár-emelkedés és a forint szintén kalkulálható gyengülése már a nyáron 400 forint fölé hajthatja az üzemanyagárakat.

 
Magyar autó ukrán kútnál: fél áron lehet tankolni a határ túloldalán

Történelmi csúcsra emelkedett a héten a benzin és a gázolaj ára, miután a MOL a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 5 forinttal, a gázolaj árát pedig bruttó 6 forinttal emelte. Így a benzin átlagára 360 forintra emelkedett, a gázolajé pedig 351 forintra. Ugyanakkor egyes töltőállomások ennél 30 forinttal is többet kérhetnek. Egy évvel ezelőtt, 2010 januárjában a 95-ös átlagára még csak 317 forint volt, míg a gázolajé 297 forint. Elemzők szerint a brutális üzemanyagárak korszakának koránt sincs vége, az idei évben a 400 forintot is elérheti az átlagár, sőt, nem zárható ki a 410 forintos csúcs sem.

A benzin és a gázolaj hazai áremelkedésének egyik tényezője a kőolajár lehet, amely 2010 utolsó napjaiban 91 dollár körül mozgott, ám a nagy londoni befektetési házak elemzői már az idei nyárra 100 dollár fölötti, esetenként 105 dollárt is meghaladó, kőolajárral számolnak. Ez a hatás a magyar árakban nagyjából 20 forintos emelkedést jelentene, vagyis a benzin átlagára 380 forint körül alakulna, a gázolajé pedig 370 forint körül. Ami már önmagában is literenként 400-410 forintos 95-öst eredményezne a benzinkutakon.

A másik fontos árfelhajtó tényező a forint árfolyama lehet. 2010 utolsó napjaiban 277-278 forintot fizettünk egy euróért. Az európai adósságválság folyamatos nyomás alatt tartja a kontinens fizetőeszközeit, míg a magyar költségvetés középtávú kockázataira legutóbb a Fitch hleminősítése hívta fel a figyelmet. Az idei évben nagy valószínűséggel láthatunk 290 forintos eurót, ami 8-10 forintos benzináremelésben csapódhat le.

(F. J.)

Címkék: vb, költségvetés

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!