A pénzügyi válság előtt egyszerű volt a világgazdaság képlete. Amerika fogyaszt, Ázsia termel. Érdekes, akkoriban senkinek nem tűnt fel, hogy Európa régóta lapít, pedig már a kilencvenes években észrevehettük volna, hogy a tőke egyre keletebbre húzódik.
Igaz, miközben Nyugat-Európában a kapitalizmusból jószerével csak a tőkések és a megszokott politikai berendezkedés maradt, jó darabig a posztszocialista új európaiak javították a statisztikákat. Aztán a szerelősorokat innen is tovább telepítették. A termelés átadta helyét a válságkezelésnek. Másról sem szólt a hét szűk esztendő, mint a tengerentúliak és az ázsiaiak osztozkodásáról. Volt olyan időszak, amikor a kínaiak már az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb hitelezőjének szerepét próbálgatták. Őrült spekulációk születtek, hogy mi mindent kezdhetne Peking az amerikai adóssággal, no és, hogy a New York-i tőzsdecápák miként kopasztják majd meg az ázsiai kötvénytulajdonosokat. Mindeme elmeszüleményekben egy szó sem esett Európáról. Az uniónak egyszerűen nem osztottak lapot.
Végül két gazdasági erőtér bontakozott ki. Az egyiket uralta az amerikai „pénzszóró helikopter”, amely egészen mostanáig, időről időre elárasztotta a kiszáradt piacokat. A másikat csak úgy emlegették, hogy Kína a „világgazdaság motorja”. Hogy mit csinált mindeközben Európa? Leginkább tüzet oltott a maga háza táján. Országokat és bankokat mentett, de a nagyok játékába nem volt beleszólása.
Darab ideig úgy tűnt, hogy az amerikai jegybankként működő Fed a piacélénkítés stafétáját ezen az őszön átadja az európai jegybankároknak. Elvégre, ha Amerika fogyaszt, Ázsia meg termel, Európa foglalkozhatna a pénzügyi lazítással. Még piaci várakozás is épült e köré. Aztán addig-addig totojázott az EKB, hogy a Fed ugyan tényleg elzárta a pénzcsapot, de Tokióban október végén váratlanul „lelazultak” a jegybankárok, s elindították a japán piacélénkítő programot. Alátámasztva azt a régi tőzsdei megfigyelést, hogy Ázsia sokkal közelebb van Amerikához, mint Európa.
A héten aztán már úgy sorjáztak a sorsfordító ázsiai gazdasági hírek, mintha a döntéshozók összebeszéltek volna.
Hétfőn a Kína és Dél-Korea közti szabadkereskedelmi megállapodás nyitotta a sort. Amit alig lehet túlbecsülni, hiszen Kína a legnagyobb kereskedelmi partnere Dél- Koreának, amely a másik oldalról nézve a harmadik legjelentősebb export-import forgalmat tudhatja magáénak. Nem mellesleg, volt a napokban egy amerikai–kelet-ázsiai csúcstalálkozó is. De az e heti legnagyobb csapást mégis a hongkongi és a sanghaji tőzsdék összekapcsolásának híre mérte az álmos Európára.
Eddig sem volt kérdés, hogy a világ legnagyobb tőkepiacát Amerikában találjuk. De hétfőtől a második legnagyobbat immár Kínában kell keresni. Ráadásul a kereskedési rendszerek kapcsolódásával Hongkongon keresztül kapu nyílik a külföldi befektetők előtt a mostanáig csak korlátozottan elérhető kínai részvénypiacra.
Az még hagyján, hogy Európa egyre hátrébb szorul az egyre újabb világgazdasági rendben. De annyira el van foglalva a belső uniós válságával és a periférián kibontakozott orosz konfliktussal, hogy talán már nem is gondolkodik a saját jövőképén.
Régi tőzsdei megfigyelés, hogy Ázsia sokkal közelebb van Amerikához, mint Európa.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
