Ukrajna keleti felében halomra lövik egymást az ukránok és az oroszok. Kárpátalja csendesebb, de érezhető a feszültség. Tüntetések, útlezárások, demonstrációk követik egymást, fegyveres konfliktusok is előfordulnak. A térség 150 ezres magyarsága feszült: egyre több magyar férfi kapja meg a katonai behívót.

 
Kárpátalja, Beregújfalu

Kárpátaljára bejutni sem egyszerű. Igaz, onnan jőve Magyarországra se. Mintha a két ország fináncai összebeszéltek volna, mindent elkövetnek, hogy elvegyék az ember kedvét a turistáskodástól.

Aki Nyugatról téved ide, joggal mondhatja, hogy megyünk vissza a múltba. Mintha nem is Európa közepén és nem a 21. században járnánk. Az utóbbi idők hivatali, hatósági rendeleteit, nyilatkozatait, utasításait áttanulmányozva pedig meglehetősen kaotikus kép alakul ki az emberben Kárpátaljáról. A legtöbb ellentmondást az úgynevezett mozgósítás körül véli felfedezni az idegen. Mindenki mindenütt felülről vár utasításokat, de azok a legtöbbször homlokegyenest mást mondanak.

Ebben a zűrzavarban a magyarság létében érzi veszélyeztetve magát. A két nagy magyar érdekvédelmi szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, valamint az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség meglepően nyugodtan, már-már szenvtelenül szemléli a fejleményeket,  de a „kisemberek”, különösen a magyar nők egyáltalán nem nyugodtak. Az elmúlt hetekben számtalan főutat zártak le, így is az ukrán illetékesek tudomására hozva az álláspontjukat: ez a háború nem az ő háborújuk.

És korántsem csak a magyarok tüntettek – a ruszinok is! Az egymilliós Kárpátalja nagy többségét ugyanis ruszinok alkotják, akik – ellentétben a hivatalos ukrán állásponttal – nem tartják magukat ukránnak. Épp ezért még 1991-ben a magyarokkal együtt megszavazták Kárpátalja autonómiáját, amit Kijevben nem utasítottak el – igaz, nem is fogadták el. A mai helyzetben az autonómia felvetése egyenesen azonos a szeparatizmussal. Ami halálos bűn, ami ellen, ha szükséges, fegyverrel is fel kell lépni.

Minden 18 és 55 év közötti ukrajnai férfiembert behívnak. A hadkiegészítő parancsnokságok vezetői arra panaszkodnak, hogy minden hatvan-hatvanötödik kézbesítés jár eredménnyel. Pedig a hivatalos magyarázatok szerint nincs félnivalójuk a férfiaknak, hiszen Kárpátaljáról mindössze 2500 bevonulóval számolnak a katonaságnál, s azoknak is csupán tíz százaléka magyar. Egy százalék is sok, felelik erre a magyarok meg a ruszinok. Harcoljanak azok az ukránok, akik hetek óta itt nyaralnak Kárpátalján, és folyton vegzálják a magyarokat. Az egyik Beregszász melletti üdülőhelyen nemrég verekedés is kerekedett ebből. A félrészeg kelet-ukrajnai vendégek röhögve azzal biztatták a helybeli férfiakat, hogy „ti csak menjetek háborúzni, mi majd lerendezzük az asszonyaitokat”…

Miközben Ukrajnában mindenkinek egyforma a „paszportja”, és az azzal járó kötelességek is azok. A bevonulás megtagadása 2-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Mégis azt mondják erre: inkább a milícia kísérjen, mint a pap…

(A teljes riport elolvasható a Szabad Föld idei, 33. számában, itt.)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!