Gryllus Dorkáról leginkább a filmszerepei, a dögös „jócsaj”, a cigánylány, vagy a legutóbbi Szász János-film, a Hentes, a kurva és a félszemű prostituáltból lett szépséges Léderernéje ugrik be elsőre, pedig számtalan más típusú karaktert, és nem egy klasszikus színpadi szerepet is eljátszott az elmúlt 20 évben. A kezdet kezdetén volt Sally Bowles a Kabaréból, Eliza Doolittle a My Fair Ladyből, legutóbb pedig Frida Kahlo és Anna Karenina erőteljes nőalakjait öltötte magára.
– A mai napig szívesen játszik skatulya-karaktereket, cigánylányt, szír nőt?
– Mostanában már volt jó pár olyan szerepem is, amelyet nem az egzotikus kinézetem vagy az akcentusom miatt osztottak rám, de egyáltalán nem bánom, ha külföldieket kell eljátszanom. Vagy, amilyen vagy. Én azért hordozok némi idegenséget magamban, a külsőmben, teljesen oké, ha ez tematizálva van. Frida Kahlo se lehetne szőke, kék szemű színésznő. Ugyanakkor nagyon élvezem, ha lehetek egyszerűen csak „egy anya” vagy akár Anna Karenina.
– Volt ilyen szerepálma? Vágyott nagy klasszikus hősnőre?
– Anna Karenina speciel eszembe sem jutott. Csak úgy megtalált Soós Attila, és megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem eljátszani Annát. Fantasztikusan élveztem már a munkát is a Trojka Színházi Társulattal, s ha lehet, játszani még jobban szeretem. Nagyon izgalmas. Alapvetően a regény történetét játsszuk, pár mai áthallással, ami csak közelebb hozza hozzánk a sztorit. Ez egy iszonyú jól megírt, gyönyörű történet, amely olyan alapkérdésekről szól, amelyeket az életben mindannyian megélünk nap, mint nap.
– Vívódó alkat?
– Ez nem rólam szól. Legalább egyszer az életben mindenki volt vagy lesz Vronszkij, Anna vagy Karenin. Tipikus szerelmi háromszög, amiről szerintem minden embernek van saját tapasztalata, mindhárom oldalról. Már gimnáziumban belekerülünk hasonlókba. Attól zseniális Tolsztoj története, hogy olyan alap emberi konfliktusokról beszél, ami mindannyiunkra érvényes.
– Egyszer nagyon-nagyon régen azt mondta, hogy – ha egyáltalán lehet ilyen distinkciót tenni – inkább filmszínész, sem mint színházi. Ez még ma is áll?
– Nem tudom. Az biztos, hogy nagyon szeretem azt a fajta játékstílust, koncentráltságot, ahogy egy forgatáson kell jelen lenni. Az Anna Kareninában az is nagyon jó, hogy mivel a KuglerArt Szalonban játsszuk, ami egy elég kicsi, intim tér (lakásszínház), közel vannak a nézők, nem különbözik nagyon a filmtől. Volt, aki meg is jegyezte, hogy olyan, minta filmet nézne. Egy nagyszínpadon például hangosabbnak kell lennie az embernek. Egy filmen bátran lehetsz halk, akár még motyoghatsz is, de nagy színpadon ez tilos, mert nem értik, mit beszélsz.
– Azt is mondta, hogy szinte mindig talál magában valamit a karakterből. Mennyire Frida Kahlo vagy Anna Karenina Gryllus Dorka?
– Frida nagyon határozott, szuverén személyiség, Anna inkább sodródó. Azt hiszem, mindkettő megvan bennem. Olykor keményen beleállok sztorikba, más helyzetekben pedig inkább sodródom az eseményekkel. Anna abszolút nem tudja a kezébe venni az életét. Kullog a dolgok után, miközben persze provokálja is a sorsát. Magam is ismerem ezt a sakk-matt helyzetet. Azt gondolom, hogy egy színésznőnek valahol feladata, hogy megtalálja magában azt a részt, amiben azonos a karakterével, és azt aztán valahogy odakösse a szerephez. Ami meg nincs meg, mert ilyen is van, azt ki kell tölteni.
– Könnyen rálel magában, teszem azt, a kurvára?
– Sokféle kurva létezik. Ez annyi mindentől függ. Például attól, hogy milyen a rendező, mennyire segít nekem, mennyire hozza hozzám közel a karaktert vagy épp hagyja, hogy menjek azon az úton, ami számomra komfortos. Szász Jánossal például nagyon izgalmas volt együtt dolgozni. Még nem is olvastam a forgatókönyvet, csak mesélt az elképzeléséről, de engem már akkor magával ragadott. A történet egy létező gyilkossági esetet dolgoz fel a múlt század elejéről, összekötve a sztorit A csodálatos mandarin parafrázisával. A film főhősei egy olyan házaspár, ahol a nő korábban kurva volt. Ezt az asszonyt szeretné mindenképp megkapni Kudelka, a hentes. Amikor megkérdeztem Jánostól, hogy Lédererné beleszeret-e Kudelkába, azt válaszolta, hogy még nem tudja, majd kiderül. Elképesztően spontán. Annyira a jelenben dolgozik, hogy maga a forgatás is alakítja a karaktereket.
– Mi lehet az oka, hogy pár héttel a bemutató után már le is vették a hazai mozik műsoráról? Nemzetközileg még csak most indul be: Portóban például, a Fantasporto filmfesztiválon a napokban megkapta a kritikusi zsűri díját.
– Én úgy tudom, hogy elég sokan megnézték, de ma már nem csak moziban néznek filmeket az emberek. Sokan tévében, meg DVD-n látnak valamit először. A Víkend például (Mátyássy Áron filmje, amelyben Dorka, életbeli férje, Simon Kornél partnereként egy ellenszenves, karrierista nőt alakít – a szerk.) nem ment olyan jól a mozikban, aztán elkezdte vetíteni a tévé, és iszonyú sokan megnézték. Fáziskéséssel ugyan, de csak úgy záporoztak a gratulációk. Az, hogy az emberek mire vesznek jegyet, illetve mi az, amit utána megnéznek a tévében vagy az interneten, és ott rákapnak, az már nem ugyanaz. Megváltoztak a szokások.
– Jár moziba?
– Nagyon ritkán. Magam is DVD-n, vagy fesztiválokon szoktam filmeket nézni. Nincs rá nagyon időm.
– Volt átütő filmélménye mostanság?
– A testről és lélekről. Az engem nagyon beszippantott. De nemrég láttam Faith Akin Sötétben című krimijét, az is teljesen odacsapott. Úgy kezdtem el nézni, hogy nem is tudtam, miről szól, aztán olyan hatással lett rám, hogy egy hétig bennem maradt. Zseniális.
– Azt mesélte korábban, hogy annyira hasít a magyar film, hogy külföldi barátaival zajló beszélgetésekben már simán kipöcköli a „mennyire náci hely Magyarország-témát”.
– Örülök ennek. Sokkal jobb a sikerekről, művészetről beszélgetni, mint állandóan magyarázkodni a politika miatt. Szerintem óriási dolog, hogy tavalyelőtt egy hazai rövidfilm, tavaly pedig egy nagyjátékfilm Oscart nyert, idén pedig egy jelölve volt. Csak meg kell nézni, hány filmet forgatnak a világon, és abból mennyi készül Magyarországon. Az, hogy ebből a kevésből három év alatt van három jelölésünk, amiből kettő meg is nyeri a kategóriáját, az nagyon nagy dolog.
– A zenekarosdit teljesen feladta, amióta anyuka?
– Zenekar már nem fér bele, de különféle koncertprodukciókban szívesen részt veszek. Ez egy teljesen más színpadi jelenlétet kíván. Amolyan öröméneklés. Azt is nagyon élvezem, hogy egy Cseh Tamás-emlékkoncerten például olyan emberekkel lehet együtt lenni egy este, akikkel amúgy nem nagyon találkozom. Megszűntek azok a helyek, ahol a színészek összeakadhattak, találkozhattak egymással.
– Hogy mit énekel, teszem azt, egy Like A Rolling Stone-koncerten, maga választja ki vagy a zenekar osztja a dalokat?
– Kapunk egy hosszú listát, de abból alapvetően mi választunk. Cyndi Lauper Time after time-ját egyszerűen csak szeretem, de Janis Joplin Mercedes Benzével korábban már próbálkoztam: felvételire vittem a főiskolára, de nem vettek fel vele.
– Mire készül legközelebb?
– Április 14-én újra a Like a rolling stone-nal lépünk fel, megy a Frida és az Anna Karenina, és Bécsben forgatok egy Tetthely-epizódot. Egy ukrán származású üzletasszonyt játszom benne, belekeveredik egy gyilkossági ügybe, és végig nem derül ki róla, hogy egy angyal, akit ártatlanul megvádoltak, vagy egy velejéig romlott, veszélyes nő.
+1 kérdés
– A Facebookon azt írta a testvére, Gryllus Samu posztjára, amelyben röviden és velősen azon háborog, hogy a Magyarország miniszterelnökségét vezető miniszter hazudik, amikor Bécsről beszél, hogy „igaza van a testvéremnek, mint oly sokszor”. Milyennek látja a valódi Bécset, Berlint vagy a Bermudákat hozzánk képest?
– Bécs egy Budapestnél rendezettebb, tisztább, biztonságosabb város. Én imádom Budapestet is, de nem tudom, hogy jut eszébe valakinek odamenni és ócsárolni a nálunk szemmel láthatóan jobb színvonalon élő szomszédainkat.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!