A 2001. szeptember 11-i merényletsorozat óta eltelt kilenc évben Ferihegyről csaknem egymillió járat szállt fel. Ha mindegyiken csak egy utas felejtett a kézipoggyászában manikűrkészletet, parfümöt, kozmetikumot, svájci bicskát, vagy egy üveg italt, akkor tetemes mennyiségű elkobzott áru került a repülőtéri biztonságiakhoz.

 

 

A ferihegyi biztonsági felülvizsgálat után blogbejegyzésekben lehetett arról olvasni, hogy az elkobzott értékek egy jó része nem ott végzi, ahol kellene, és ez már biznisz. Műszakonként egy kisebb bolt italkészlete felhalmozódhat, nem beszélve a nagyobb parfümökről. „Ha nem is állíthatom teljes biztonsággal, hogy soha senki nem dézsmálta meg az elkobzott holmit, de tény: az utasok előtt kell a zárt konténerbe dobni, ezért nem tűnik életszerűnek a feltételezés. Tudtommal emiatt senki sem bukott még le Ferihegyen, nem úgy, mint a poggyászok fosztogatása miatt, ami, mint minden repülőtéren, itt is előfordul” – nyilatkozta lapunknak a Budapest Airport Zrt. közkapcsolati igazgatója. Hardy Mihály szerint a fémtárgyakat eleinte konténerekben őrizték, ám nem tudtak velük mit kezdeni. Így 2005-ben az 1-es terminál felújításakor az addig összegyűlt 5 köbméternyi kést, bicskát, ollót, körömreszelőt beleöntötték a terminál új betonalapjába. Azóta annyi változott, hogy ami újonnan gyűlik – azért már évről évre kevesebb –, annak egy részét jótékony célra fordítják. „Főképp az olyan késeket és ollókat ajándékozzuk el iskoláknak, amelyeket a technikaórákon használhatnak a tanulók. Ezen felül jelenleg is őrzünk egy konténernyi szúró-vágó eszközt, s az átlátszó két műanyagtartályban kiállított bicska- és ollóoszlop is tízezer darabnál biztosan többet számlál” – mondta Hardy. A folyadékokból havonta a forgalomtól függően 7 és 20 tonna közötti mennyiséget koboznak el a biztonságiak. Ebben a skót whiskytől a lekváron, az üdítőkön, a parfümön, a hajsamponon át a kézbalzsamig és mosógépbe való öblítőig minden van, aminek a mennyisége meghaladja a 100 millilitert. „Alaptalan a feltételezés, hogy ezt a repülőtéri dolgozók meginnák vagy elvinnék. Ipari méretekben sem lehet elemelni, mert az utasbiztonsági terület be van kamerázva. Az üvegek, flakonok, tubusok, tégelyek lezárt szemetes konténerekbe kerülnek, ugyancsak az utasok szeme láttára, s végül mindet az Airport Security Kft. szállítja el a rákospalotai szemétégető műbe megsemmisíteni” – közölte Hardy.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!