Július elsején életbe lép a szigorított médiatörvény. A szigorítások pedig nem csak a rádiók, tévék, újságok életében okoznak nagymértékű változásokat, de a blogszférában is.

Ezentúl ugyanis a médiahatóság oldalán minden internetes oldalt, amely hírszolgáltatást nyújt, vagy kereskedelmi tevékenységet végez, regisztrálni kell majd, ebbe a körbe pedig a blogok is beletartoznak (a törvény szövege szerint vonatkozik mindez az összes olyan nyomtatott, vagy elektronikus formátumú sajtótermékre, amelynek „elsődleges célja szövegből, illetve képekből álló tartalmaknak a nyilvánossághoz való eljuttatása tájékoztatás, szórakoztatás vagy oktatás céljából”). Aki elmulasztja a regisztrációt, annak számolnia kell azzal, hogy akár egymillió forintra is megbüntethetik. Sokan tiltakoznak a blogok ilyen mértékű szabályozása, felügyelete ellen, illetve máris kiskapukat keresgélnek, hogy kibújhassanak a törvény szigora alól. Az interneten futótűzként terjedt az a hír, ami szerint a médiatörvény életbelépése előtti napon egy blogger „nyilvánosan megsemmisíti a blogját”. Azt azonban sehol nem említik, hogy melyik blog „gazdája” készül erre az lépésre. Indoklásként több helyen is olvasható, hogy a szerző nem akar részt venni az öncenzúrában, ami véleménye szerint a jövőben az internetes oldalak üzemeltetőinek kezét is megköti majd.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!