Szunyogh Szabolcs oktatással foglalkozó újságíró, a Köznevelés című lap egykori főszerkesztője elolvasta az új tankönyvek többségét. Véleménye lesújtó. Egyebek mellett a könyvek ideológiai egysíkúságára és súlyos szakmai hibáira hívta fel a figyelmet.
– Az oktatási tárca politikai hisztériakeltéssel vádolja a baloldalt a tankönyvek kapcsán, felhívva a figyelmet arra, hogy a korábbi könyvek sem voltak hibátlanok. Ez jogos érv vagy inkább cinikus vállvonogatás?
– A tankönyvekkel mindig volt probléma. Alig volt „tökéletes” tankönyv, de amíg egy ötletből valóban tananyag lett, rengeteg szűrőn kellett átmennie. Volt szakmai elképzelés, kiírtak pályázatot, születtek kéziratok, azokat elbírálták. Léteztek kísérleti tankönyvek, azokat néhány iskolában kipróbálták, aztán átdolgozták, és ha az akkreditációs bizottság jónak találta, lehetett belőle tankönyv. Ma ezeket a lépcsőfokokat egyszerűen átugrották, és rázúdították az iskolákra az egyen tankönyveket.
– Mi a legfőbb baj velük?
– Ha eltekintünk a bennük olvasható bornírtságoktól, a hibáktól és ideológiai bukfencektől, azt mondanám, hogy nem veszik figyelembe az olvasóközönségük igényeit. Ma már pedagógiai közhely, hogy más tankönyv kellhet egy leszakadó térség falusi iskolájának és más egy budapesti, belvárosi iskolának. Lehet, hogy az előbbiben először értő olvasóvá kell tenni a gyerekeket, míg a másikban sokkal hamarabb kezdhetnek verset elemeztetni velük. Ezt csak többféle tankönyvvel lehetséges.
– Egyáltalán szükség van a hagyományos tankönyvekre?
– Szerintem nincs. Sok országban, például Koreában vagy Hollandiában a tanár egy tantervi adatbankból választja ki a szerinte legmegfelelőbbet. A gyereknek van egy notebookja, letölti a megfelelő tananyagot, és abból tanul. Nem egy térképből vagy feladatgyűjteményből tájékozódhat, hanem százból.
– Korea és Hollandia gazdag ország, megengedhetik maguknak ezt a luxust.
– Kiszámolták, már középtávon olcsóbb ez a módszer, mint a papír alapú tankönyvek.
– Akkor miért nem haladunk efelé?
– Talán mert ez szembemenne a kormány központosítási törekvéseivel. Nehezebben ellenőrizhető.
– Ön bírálta a könyvek erős ideológiai töltetét is. Az a gond, hogy a szerzők (és/vagy a megrendelő) konzervatív, keresztény ideológiával operálnak?
– Igen is, meg nem is. Mondjuk Trianon tragédiájának széles körű taglalása beleillik a kurzus politikájába, de Trianon valóban nemzeti tragédia volt, ha ezt ízléssel és szakértelemmel csinálják, nincs vele probléma. De a tankönyvekben fel-felbukkanó rasszizmusra és Nyugat-ellenességre nehéz valódi magyarázatot találni. Mint ahogy arra is, miért éppen a Katolikus Egyetem oktatói kaptak megbízást ezeknek a könyveknek a megírására…
– De ha belenyugszunk abba, hogy gyermekeink és unokáink még évekig papír alapú tankönyvekből tanulnak, akkor az egyik legfontosabb kérdés, hogy kik írják majd ezeket.
– Pontosan. A tankönyvírás ma már szakma. Nagyon kevesen képesek a szakmán kívülről jó tankönyveket írni. Épp ezért szomorú, hogy szétverték azokat a szakmai műhelyeket, ahol az elmúlt évtizedek legjobb tankönyvei születtek.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
