Befagy az ország a hétvégén, és a jövő héten is a hideg lesz az úr, így vörös riasztási kód lépett érvénybe. Egyrészt a hajléktalanokra kell kiemelten figyelni, de az is komoly kockázat, hogy valaki a lakásában hűl ki.

 
Illusztráció - Karen Bleier, AFP

Extrém hidegre kell készülni: szombaton, vasárnap és a jövő hét első felében már napközben sem emelkedik a hőmérséklet 0 fok fölé, éjszakánként pedig mínusz 10 foknál is hidegebb lehet.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága szombat déltől „vörös kód” riasztást adott ki, ami azt jelenti: a hajléktalanokat segítő szervezetek mellett szükség esetén a bentlakásos intézményeknek is meg kell nyitniuk kapuikat a rászorulók előtt. Az államtitkárság szerint a lehetséges befogadó intézmények, a diszpécserközpontok és az utcai szociális munkások is felkészültek a riasztással járó feladatokra. Az átlagosan meglévő 9600 férőhely mellé további 1500 férőhelyet biztosítanak, így a minisztérium szerint senkinek nem kellene az utcán töltenie a fagyos éjszakákat. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat például az állandó éjszakai szállások mellett több ideiglenes menedékhelyen is fogadja az utcán élő embereket, szükség esetén akár ötszáz embert is képesek elhelyezni éjszakánként.

A jelenlegi előrejelzések alapján a vörös riasztás egy hétig lesz érvényben.

Sokan azonban ilyenkor is bizalmatlanok, és elutasítják az intézményi ellátást, ezért nekik helyben próbálnak segíteni – a Máltaiak utcai gondozószolgálatot működtetnek, a Menhely Alapítvány pedig krízisautóval igyekszik elérni a bajban lévőket a fővárosban. A segítő szervezetek és a minisztérium is arra kér mindenkit, hogy járjanak nyitott szemmel, fokozottan figyeljenek oda az utcán élőkre, akiket ilyenkor a kihűlés fenyeget.

Ilyenkor az országosan működő diszpécserszolgálatot kell értesíteni, amelynek honlapján (www.diszpecserportal.hu) megtalálhatóak a regionálisan hívható telefonszámok. Ugyanakkor azt is fontos tudni, hogy a zord hidegben nem csak a hajléktalanok lehetnek bajban, a téli tragédiák nagy része fűtetlen lakásokban történik, éppen ezért az egyedül élő idős emberekre is a szokásosnál jobban oda kell figyelni.

Már az is bajt jelezhet, ha valahol nem füstöl a kémény, nappal is ég a villany. Ha egy szomszéd, ismerős nem bukkan fel a szokott időpontban, a Szeretetszolgálat szerint nem szabad habozni, bekell csengetni hozzá.  
 

Védő intézkedésekről kell gondoskodniuk a munkáltatóknak, ha dolgozóik a munkaidő legalább felében hidegben dolgoznak. A jogszabályok szerint szabadban 4, zárt helyen 10 fokos hőmérséklet alatt óránként 5-10 perc pihenőidőt kell adni, amit melegben tölthetnek. Emellett legalább 50 fokos teát biztosítani számukra.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!