Többféle úton lehet a nemzetközi filmesvilágba bekerülni. Az is egy lehetőség, hogy az ember alapít egy filmes gyártócéget. Ezt tette három friss diplomás bölcsészlány húsz évvel ezelőtt. Peták Nórával, a Pioneer Productions és a Pioneer Pictures egyik alapítójával beszélgettünk a hazai filmes szervizmunkákról.

 
Peták Nóra, a Pioneer Productions és a Pioneer Pictures egyik alapítója - Fotó: Kállai Márton

– Honnan jött az ötlet, hogy bölcsészként filmes céget alapítsanak?

– Húsz évvel ezelőtt barátnőmmel, Antal Ilonával frissen végzett magyar–olasz szakosként sokat tolmácsoltunk különböző filmes produkcióknak, így beleláttunk a munkájukba. Véletlenül találkoztunk a szintén huszonéves, amerikai Jennifer Websterrel, aki szerelmi bánat miatt Budapestre jött „felejteni”. Együtt szövögettük a filmes terveinket. Nem volt sem lakásunk, sem alaptőkénk, sem kapcsolataink. Mégis belevágtunk: leveleket és faxokat küldözgettünk különböző külföldi cégeknek és izgatottan vártuk a válaszokat. Egy év után egy Jonathan Glazer-reklámfilmnek köszönhetően, ami Cannes- ban nyert is, elindult az üzlet.

– Felfedezték Budapestet és a Pioneert is?

– A rendszerváltáskor Budapest nagyon szexi volt, érdekelte a filmeseket az eklektikus városunk. Azóta is azt imádják benne, hogy rengeteg különböző arca van és a lakosság is „vegyes”, van mindenféle karakter és etnikum. Szinte bármit lehet itt forgatni. Varsó például hiába erős a filmgyártásban, a város mégsem olyan népszerű, mert nincsen többféle arca. Lassan, de biztosan bekerült a Pioneer Productions abba a bizonyos körbe, és egyre több cég bízott meg minket reklámfilmekkel.

– Gyártócégként mi a feladatuk?

– Megtalálni a lehető legoptimálisabbat az adott produkciónak kamerából, helyszínből stb., és ezekért garanciát is vállalunk. Árajánlatot kérünk például a Kordától, a Mafilm 2-től és a többi stúdiótól, majd az igényektől és az alkutól függően kiválasztjuk az ügyfél számára legmegfelelőbbet. De ugyanígy a kamerákat és a többi felszerelést is megversenyeztetjük.

– Hogy néz ki egy ilyen külföldi–magyar stáb? Mitől lesz szervizmunka?

– Egy külföldi reklámfilmnél a megrendelő hozza a külföldi rendezőt és a producert, általában az operatőrt is, és van, hogy a díszlettervezőt is, de a többi stábtag magyar. A helyszínt, a statisztákat, az összes forgatási részleg stábtagját mind a magyar gyártócég biztosítja. Külföldi játékfilmeknél nem csak a rendező, de a színészek sem magyarok, ők gyakran ragaszkodnak a saját sminkesükhöz, de a többi pozícióban általában elengedhetetlen a magyar szakemberek bevonása. Ha nincs bizonyos szerepkörre megfelelő magyar munkaerő, akkor szólnom kell a megrendelőnek, hogy hozzanak magukkal. És itt térünk rá egy nagyon fontos kérdésre, az utánpótlás problémájára. Ugyanis nagyon kevés jó szakember van például filmes díszlettervezőből, art directorból, ruhakivitelezőből, világosítóból, focuspullerből (képélességet beállító), filmes catering cégből, vagy éppen független, szabadúszó producerből.

– Nincs elég filmesiskola vagy nem jó a képzés?

– A hazai képzéssel az a baj, hogy a gyakorlati részt szinte sehol nem tanítják, inkább a „művészetet”. Túl sok az elmélet, miközben egy számlát nem tudnak kitölteni, prezentációt nem tudnak magukról készíteni. A magyar fiatalok még mindig nem annyira talpraesettek, mint mondjuk az amerikaiak, nem tudják magukat eladni, képviselni az érdekeiket. Illetve leginkább a színházi munkákra készítenek fel a művészeti iskolák, nem a filmes világra.

– Mostanában milyen munkákat vállalnak?

– 10 éve megalapítottuk Kemény Ildikóval együtt a Pioneer Picturest, amely főleg külföldi játékfilmeket gyárt. De most magyar filmek gyártásával is foglalkozunk: a Magyar Filmalap által 900 millió forinttal támogatott Budapest Noir-t forgatjuk. Ma már a Pioneer 15-20 reklámfilmet csinál évente, többségében angol megrendelőknek, de játékfilmet és sorozatokat is gyártunk, például a Társasjátékot, a Houdini-sorozatot Adrien Brodyval. Most majd rajzfilmekkel fogunk foglalkozni: egy Murakami-könyv egész estés felnőttrajzfilm-változatát készítjük francia–holland koprodukcióban a Proton Cinemával közösen.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!