Két hónappal meghosszabbította a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a budai fonódó villamos projekt támogatási szerződésének határidejét, így az engedélyeket a II. kerülettől ez év május 31-ig kell beszerezni. Emlé kezetes: a II. kerület és a főváros vezetése azon vitázik, hogy összekössék-e a 17-es, a 19-es, a 41-es és a 61-es villa mospályákat. Láng Zsolt, a kerület fideszes polgármestere ezt „évtizedekre károsnak” nevezte.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint a stratégiai jelentőségű fejlesztés lényege, hogy létrejöjjön Észak- és Dél-Buda között egy átszállásmentes kötött pályás kapcsolat. Két ágon kötnék össze az Óbudán közlekedő 17-es sínpályáját más villamosokéval, így egyrészt a Moszkva tér, másrészt a Batthyány tér érintésével érhetnénk el Dél-Budát. De van egy konkrétan fonódó szakasz is a Margit híd budai hídfője alatt: ott a két sínpár 20-30 méteren összefonódik eggyé, hogy ne kelljen annyi helyet elvenni az autósok elől; a villamosok áthaladását lámpa szabályozza majd. A BKK szerint a II. kerületi önkormányzat nem látja be, hogy Budapesten már soha nem lehet olyan jól autózni, mint 1982-ben. Az emberek több mint fele tömegközlekedést használ, és a BKK célja, hogy még többen tegyék ezt. A kerület kéréseinek megfelelően vállalták, hogy rendezik a Kolosy téren az átszállási kapcsolatokat, a Lukács fürdő előtti közterületet és hogy a 17-es villamos vonalát felújítják, ha a fonódó villamoshoz a kerület a hozzájárulását adja. Sok kérdésben meg tudnak állapodni, ám úgy látják: amint egy kompromisszumot vállalnak, a kerület újabb és újabb feltételekkel áll elő.

A II. kerületi önkormányzat szerint az utóbbi időben megindultak végre a valódi szakmai egyeztetések. Lapunkkal azt közölték: az NFÜ-nek a határidőt meghosszabbító állásfoglalása, amely elengedhetetlennek tart további vizsgálatokat, alátámasztja a II. kerület aggodalmait. Például: hogyan kerülhetőek el a még nagyobb dugók a ma is túlterhelt Árpád fejedelem útján, ha még egy nagy járatsűrűségű villamos vonalát is keresztbe vezetik rajta? Miképp járhat menetidő-megtakarítással, ha az autók nem a sínpályától elválasztva haladnak? Mi a biztosítéka, hogy a feltorlódó autósok nem fognak az eddigieknél is nagyobb számban menekülőutakra térni a lakóövezetben? Mikorra és hova terveznek az érintett vonal mentén P+R parkolókat, amelyek nélkül nem pártol át az autós a tömegközlekedésre? Kérdésünkre, hogy megadhatják-e május végéig a fonódó villamos engedélyeit, azt válaszolták: mindent elkövetnek, hogy ne vesszen el a támogatás, amely „nem a II. kerületen fog múlni”.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!