Mintegy egymillió forint büntetést fizethet a BKV, illetve a több járatot alvállalkozóként üzemeltető másik szolgáltató, a VTArriva, mivel egyes járműveiken nem működnek megfelelően a klímaberendezések.

A Budapesti Közlekedési Központ rendszeresen ellenőrzi Budapesten a járműveken a légkondicionálását, illetve annak milyenségét.

Az utóbbi két hónapban (amikor többször gyilkos kánikula tombolt, és olykor 40 Celsius-fokban aszalódott a főváros) a BKK 353-szor ellenőrizte a BKV, 126-szor a VT-Arriva viszonylatait. Előbbinél 100, utóbbiánál 4 esetben tapasztalt hiányosságot.

A BKK emberei hitelesített eszközzel méri a külső hőmérsékletet, a járművek belső hőmérsékletét, valamint a klímaberendezés által kifújt levegőét is. Ha a klíma nem működik vagy a hatásfoka gyenge, a BKK szankcionál. Egy nyári hétköznapon több mint ezer busz közlekedik a főváros útjain: több mint felük korszerű, legfeljebb négy éves jármű, ahol „a klímaprobléma minimális mértékben jelentkezik”. Arra a kérdésünkre, hogy a jegy vagy bérlet mellé „járó” általános felelősségbiztosítás kiterjed-e arra, ha a légkondicionáló hibája miatt elviselhetetlen hőségben lesz rosszul egy utas a járművön, a BKV azt válaszolta: ha a társaság felelőssége megállapítható, akkor a biztosítójuk helytáll. Legalábbis, ha az utazóközönségről van szó, de saját emberinek verejtékezése nem érdekli. Így a Népszava arról ír, hogy a BKV-nál elszántan keresik azt a sofőrt, aki a kánikulában egy olyan, tavaly vásárolt busszal küldtek forgalomba, amelyiken nem működött a klíma, a sofőr pedig lefotózta, hogy 45 fokban kellett dolgoznia.

 

ÚJABB HIBA A 3-AS METRÓN
Ismét elromlott az egyik felújított orosz szerelvény a 3-as metrón: megint az ajtóvezérlés hibája miatt kellett leszállítani az utasokat. Ez a sokadik eset: egyszer találtak egy fakockát is, mire Tarlós István főpolgármester szabotázst emlegetett, így nyomozás is indult.

Címkék: metró, Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!