„Mindenhová küldtem beadványokat, de még válaszra sem méltattak” – nyilatkozta a Vasárnapi Híreknek Csorba Csaba, akinek Tatárszentgyörgyön a fiát és unokáját gyilkolták meg. Csorba Csaba lapunknak azt mondta: „semmilyen tájékoztatást nem kaptak a hatóságoktól, a nyomozás eredményeiről is a tévéből értesültek”.

 Állítása szerint a nyomozók nem vették figyelembe, hogy az egyik szemtanú öt embert látott a gyilkosság helyszínén, és végül csak kettő ellen indítottak eljárást. Csorba egy eldobott cigarettacsikk DNS-vizsgálatát is kérte, hiába.

Megjegyezte azt is, hogy menyét, a meggyilkolt férfi élettársát sem hallgatták ki. Rosta Márk, az özvegyet képviselő ügyvédi iroda jogásza kérdésünkre elmagyarázta, ez összhangban van az eljárási renddel. A vádiratismertetés szakaszában a sértetteknek még nincs kérdésfeltevési joguk, és a nyomozás eredményeibe való betekintésük is korlátozott. A romák elleni gyilkosságsorozat tárgyalását olyan bíróra szignálták ki, aki annyira elfoglalt, hogy legkorábban csak márciusban tudja elkezdeni az ügy tárgyalását.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!