„A márciusnak két asszonya van” – vág bele a közepébe az idős hölgy mosolyogva, amikor betérek előszobányi vegyesboltjába, azzal a határozott szándékkal, hogy egy kétdekás Ouzo megvásárlása után elköszönjek és távozzak. Ám semmi nem megy ilyen könnyen, már a bejutás sem, mert a szél olyan erővel fúj, hogy a kifelé nyíló ajtót alig bírom annyira kinyitni, hogy beférjek rajta. Ezek után simán kitalálom, milyen lehet a két asszonya a márciusnak.
„Az egyik mindig mosolyog és igen csinos, a másik meg…”, nem fejezi be az idős hölgy, csak az ablak felé biccent fejével. Kint üresek Molyvos utcái és nem csak a holtszezon miatt. A vízszintes esőben nincs kedve senkinek kimenni és nagyjából öt és fél perc alatt gatyáig ázni. Leszbosz szigetének északi kisvárosa tavaly nyár végén lett a menekültválság egyik központja. A város annak a tíz kilométer széles és nyolc kilométer hosszú szorosnak a nyugati végén fekszik, ahova az Európába igyekvő menekültek hatvan százaléka megérkezett. Különleges földrajzi helyzete miatt – szemben a török partokat szegélyező hegyek megfogják az errefelé uralkodó északkeleti szelet – a szoroson akkor is biztonságosan lehet a felfújható lélekvesztőkkel átkelni, amikor máshol a hullámzás ezt lehetetlenné teszi. A Molyvostól Sykamineáig terjedő partszakasz még tavaly ősszel is minden méterén eldobált mentőmellényekkel volt beterítve. Aztán év vége előtt egyik napról a másikra minden megváltozott. A menekültek a sziget délkeleti partjaira kezdtek el megérkezni a főváros, Mitilini és a repülőtér közötti sávba. Így van ez most is. Pontosabban most csak kicsit van így, mert akkorák a hullámok, hogy csak a legbátrabbak és a legelszántabbak kelnek útra.
Ahogy előre látható volt, a Törökország felől a görög szigetekre érkezők száma az időjárás miatt radikálisan csökkent a hét elején. A molyvosi szállodában szinte kizárólag a holland „Boatrefugees” nevű humanitárius szervezet munkatársai laknak.
Orvosok, ápolók, katasztrófamunkások.
A szervezet tavaly júliusban alakult és a protestáns jól szervezettség, no meg, persze, a helyzet, amelyben szükség van a munkájukra, gyorsan a megkerülhetetlen humanitárius szervezetek sorába emelte őket. A táborban, ahol a menekültek regisztrálását is végzik az Orvosok Határok Nélkül, „alvállalkozójaként” ők adják az orvosi ügyeletet, de ott vannak embereik a parton egy speciálisan felszerelt mikrobusszal, amelyben életmentő készülék és minden olyan dolog benne van, amire egy ilyen katasztrófahelyzetben egy orvosnak a sürgősségi ellátáshoz szüksége lehet. És van egy Zodiac osztályú gyors motorcsónakjuk is, amivel kint a tengeren tudnak menteni, ha szükség lenne rá.
„Itt most északon csendes a helyzet, de ez nem jelenti azt, hogy ha a klíma megváltozik, akkor is így marad”, véli Pasqual, aki itt a sziget északi részén koordinálja a „Boatrefugees” munkáját.
A klíma persze több szempontból is biztosan megváltozik. Melegszik az idő, vele múlnak a viharos szelek. A politikai klíma változása pedig azon múlik, hogy reagálnak a török hatóságok az unió által ajánlott egyezségre.
Amikor ezeket a sorokat írom, még nem világos, mi fog történni az EU–török csúcs után, annyi azonban biztos, hogy mind a menekültek, mind a katasztrófamunkások egyik szemüket mindig a Brüsszelből érkező híreken tartják.
Csütörtökön reggel hat óra után, ott, a keleti parton egy német rendőr vette észre a csónakot, ami a török partok felől közeledett felém. Én fél-, vagy talán egész álomban álltam mellette, kicsit rádőlve a tenger felől masszívan fújó szélre és csak másodpercekkel később láttam meg, amit mutogatott nekem és a másik németnek. „Dort, dort!”
És tényleg. Szinte hihetetlen, hogy ezt a legalább húsz kilométeres utat ebben az időben épeszű emberek bevállalják. Néhány perc kell csak, hogy vízre tegyék a Boatrefugees mentőhajóját. A Zodiac simán ugrál a hullámokon, és látjuk, ahogy a menekültcsónak közelébe ér. Már mindenki arra készül, hogy partra segítsük a csónakban ülőket, de valami történik.
Mindkét csónak megáll. És hosszú, nagyon hosszú ideig nem történik semmi. Annyit látunk, hogy a menekültcsónak sodródik délnyugat felé, a mentőhajó pedig ott köröz körülötte. Pasqual, akire a parton várakozók közt bukkanok, elmondja, hogy nem vontathatja partra a hajójuk a menekülteket. Csak akkor avatkozhat közbe, ha életveszélybe kerülnének.
„Meg kell várni, hogy a parti őrség megérkezzen. Már szóltunk nekik”, mondja.
De a parti őrség nincs sehol, a csónak pedig egyre távolabb sodródik. Aztán egyórás várakozás után látni, hogy elindul a csónak, gyorsan közeledik a part felé. Mire a segítők odaérnek, már mindenki biztonságban partot ér. Negyven iraki kurd. Ők voltak elég bátrak, tudatlanok vagy vakmerőek, esetleg így egyszerre, hogy ebben a hideg, szeles, hullámos időben nekivágtak az útnak.
Partot értek az unió területén, ám ahogy a dolgok jelenleg állnak, a komolyabb akadályokat csak most kell majd még átugraniuk.
KAKUK GYÖRGY, LESZBOSZ
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
