Bár holnaptól elvileg tilos a dohányzás a vendéglátó- és szórakozóhelyeken, valamint a munkahelyeken is, és cigarettázni ezentúl csak a szabad levegőn, vagy a bejárat előtt lehet, még mindig sok a szigorítással kapcsolatos kérdőjel.

 
Németh András Péter felvétele

„Elképzelni sem tudom, hogy a törzsvendégek az ajtó előtt fogják a kávéjukhoz a cigit elszívni” – mondta lapunknak a szerkesztőségünk közelében található italozó pultosa. Szerinte pár pohár alkohol elfogyasztása után ráadásul az ember hangosabb; ha kint kell majd dohányozni, annak a szomszédok sem fognak örülni. „Én nem dohányzom, de nem is zavar a füst. Az viszont irritál, hogy ezekkel a szabályozásokkal a kispénzű vállalkozóknak tesznek be. Ha nem lehet majd bent dohányozni, nem a leszokók száma növekszik majd, hanem a vendég lesz kevesebb, így az én munkám is veszélybe kerül” – méltatlankodott. Egy másik vendéglátós szerint jobb megoldás lenne, ha minden kocsmában, étteremben dohányzó és nemdohányzó részlegek lennének, hiszen a belvárosi mulatók többségében még az ajtó előtti cigarettázást is nehéz megoldani. A pletykák szerint sokan úgy próbálják majd „kijátszani” a szigorítást, hogy minden egyes estét „zárt körű rendezvényként” hirdetnek meg, mert ez szerintük kibúvót ad a törvény hatálya alól. Az egyik legfelkapottabb egyetemi klubban már jó pár hónapja tilos cigarettázni. A szórakozóhelyet látogató dohányosok szerint ugyan kellemesebb a füstmentes szórakozás, ám problémát okoz, hogy nem merik értékeiket bent hagyni, ha pedig kiviszik azokat, akkor a helyüket foglalják el.

A tiltással születő problémákra – a leszokás mellett – sok vendéglátós szerint az elektromos cigaretta nyújthat megoldást, mely vízgőzzel működik, így a kibocsátott füst szagmentes. A terméket árusító egyik boltnak óriási forgalma volt karácsony előtt. Az éppen akkor e-cigit vásárló hölgy kérdésünkre azt mondta: a dohányzástilalom miatt vásárolt elektromos cigarettát. Munkája miatt sokat jár üzleti ebédekre, rengeteget tartózkodik repülőtereken; ilyenkor jó megoldást nyújt a szag- és hamumentes pöfékelés. Sok tehát a bizonytalanság, egy azonban biztos: január elsejétől a megállók, aluljárók, játszóterek és közösségi közlekedési eszközök mellett tilos lesz a dohányzás a munkahelyeken, szórakozó- és vendéglátóhelyeken is. Nehéz azonban elképzelni, hogy ma éjfélkor, a Himnusz eléneklése után a dohányzók egyszerre nyomják el addig szájukban lógó cigarettájukat, majd a hamutálak elvitele után, egy gyors szellőztetéssel a kocsmárosok cigimentessé nyilvánítják a szórakozóhelyeket.

 

A dohánystop okozta bevételkiesést az állam a dohánytermékek jövedéki adójának februári és júliusi emelésével kompenzálhatja. Az adóemelésre elsősorban azonban azért kerül sor, mert a jövő évi költségvetést az eredeti 268 forintos euróárfolyam helyett 299 forinttal számolták újra, a bevételkiesés egy részét pedig a dohánytermékek jövedéki adójának emelésével igyekeznek pótolni: a cigaretta jövedéki adója júliusra a kiskereskedelmi ár 31 százalékára nő.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!