Drasztikus vízkorlátozást vezettek be a dél-afrikai Fokvárosban: fejenként legföljebb 50 liter vizet használhatnak naponta a lakók. Ha ez sem segít, április közepére elfogy a vízkészlet, és nem jön több víz a csapból. Hasonló válsághelyzet fenyegeti a Föld sok más nagyvárosát is.
A szakemberek már régóta kongatják a vészharangot, de a figyelmeztetéseket sokáig nem vették komolyan – sem a döntéshozók, sem Fokváros immár 4 millió lakója. Merthogy a népesség folyamatosan növekszik, miközben az aszály miatt csökken a vízutánpótlás, magyarán egyre több ember osztozik egyre kevesebb vízen.
A rendszerint gazdagabb fehérek közül sokan saját kutak fúrásával kísérleteznek kertjükben, de ez a szegényebb feketéken nem segít, sőt újraélezi az etnikai viszályt három évtizeddel az apartheid-rendszer bukása után. A városlakók a környékbeli parasztokat hibáztatják, szerintük a mezőgazdaság használ aránytalanul sok vizet.
A hatóságok luxusadóval büntetnék a pazarlókat. Felszólították az embereket, hogy ne locsoljanak, fürdővízzel öblítsék le a vécét, mossanak kevesebbet, és ne zuhanyozzanak két percnél tovább. Ellenkező esetben teljesen kiürülnek a tározók, és akkor már inni, fogat mosni sem lesz mivel.
A katasztrófavédelmi terv szerint ebben az esetben a város kétszáz pontján osztanának vizet, vagyis kutanként 20 ezer ember ellátását kellene megoldani. A zűrzavarral és erőszakkal fenyegető helyzetben a hadsereg tartaná fenn a rendet, ha képes rá. Ráadásul a válság elüldözheti a turistákat, ami tetézné a bajt, hiszen az egyik fő bevétel az idegenforgalom.
Fokváros problémája korántsem egyedi. Az ENSZ becslései szerint az évszázad közepéig több mint másfélszeresére nő a lakossági vízfogyasztás a bolygón, ami megoldhatatlan feladat elé állítja a duzzadó metropoliszokat – különösen ott, ahol a klímaváltozás miatt egyre kevesebb a csapadék.
Ausztráliában a „millenniumi aszálynak” nevezett évtizedes szárazság miatt folyók tűntek el. Szinte minden nagyváros megérezte ezt, Melbourne, Sydney, Perth, Adelaide. Azóta a felére szorították vissza a fogyasztást, és a tengervizet édesvízzé alakító üzemet építettek. Ez nagyon drága módszer, de a gazdag ország legalább megengedheti magának.
São Paulóban ilyesmi szóba sem jöhet. A 20 milliós brazil nagyvárosban akkora kincs a víz, hogy lopják: a fogyasztott mennyiség csaknem harmada a vezetékek megcsapolásával tűnik el a hálózatból.
Lima alig lát esőt, az éves átlagos csapadékmennyiség 7 milliméter. (Magyarországon 700 mm volt 2016-ban.) A perui fővárost környező hegyek nyomornegyedeiben a sűrű csendes-óceáni ködből házilagos módszerekkel próbálnak kinyerni néhány csepp nedvességet.
Ammannak nincs természetes vízforrása. Sokáig így is megoldották az ellátást, de szíriai polgárháborús menekültek milliói özönlötték el a jordániai fővárost. A Jordán-folyó túlpartján, Ciszjordániában a vízmegosztás az izraeli–palesztin megállapodás egyik legsúlyosabb gyakorlati akadálya.
Európa sem kivétel. Az észak-itáliai Parma és Piacenza városok környékét tavaly nyáron katasztrófa sújtotta övezetnek nyilvánították vízhiány miatt.
1,8 milliárd
ember nem jut tiszta ivóvízhez. A vízhiány a Föld lakosságának 40 százalékát sújtja valamilyen formában.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!