Hónapokon belül közös európai uniós menekültpolitikát szeretne Thomas de Maizière német belügyminiszter – derült ki a Die Weltnek adott interjújából. A pénteken megjelent beszélgetésben Maizière a korábbiaktól eltérően Magyarországról is sokkal elnézőbben nyilatkozott: „Nem lehet mindig elbagatellizálni Magyarország szerepét. Az országnak kell kiállni a külső schengeni határokra nehezedő nyomást.” Ha az elképzelését európai kollégái elfogadnák, akkor nemzeti szintről uniós hatáskörbe kerülne a menekültügyi eljárás, így egyenletesebb lenne az országok terhelése.

 
Egy heidelbergi táborban vesznek nyilvántartásba egy menekültet. Hamarosan ez már a határon megtörténhet - Fotó: Ralph Orlowski, Reuters

A héten Maizière rendkívül aktív volt a menekültkérdésben. Kifejtette, hogy gátat kellene szabni a menekültek áradatának, ugyanis csak szeptemberben 200 ezren érkeztek az országba, és egy kiszivárgott törvénytervezet szerint a reptéri tranzitzónákhoz hasonló ellenőrzőpontokat akar létesíteni. A határok mellett felállított irodák alkalmasak lennének arra, hogy az országba való tényleges belépés előtt megítéljék, jogosult-e a kérelmező a menekültstátusra vagy sem. Már a határon visszafordítanák azokat, akiknél az első pillanatban egyértelmű, hogy hazájukban nem lehettek háború vagy valamilyen csoporthoz való tartozásuk miatt üldöztetés áldozatai. Ez egyes elemzők szerint világos üzenet a balkáni országok állampolgárai felé, hogy többé ne is próbálkozzanak. Ugyanakkor a kísérő nélküli gyerekeket és a különleges gondoskodást igénylő embereket automatikusan egy megfelelő intézménybe szállítanák, és azok is beléphetnének, akiknél az ügy bonyolultsága miatt több hétig tartana az eljárás.

Angela Merkel kancellár hallgatása és Maizière kemény fellépése is azt mutatja, hogy a kormány kezd reagálni a közvélemény változására. A Deutschlandtrend csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérése szerint Merkel népszerűsége 2011 decembere, az eurózóna válságának egyik legnagyobb hullámvölgyeóta nem volt ennyire alacsony. Bár az 54 százalékos támogatottság egy átlagos európai politikus esetében remek eredmény lenne, Merkel esetében ijesztő, ugyanis egy hónapja még a németek 67 százaléka volt pozitív véleménnyel a kormányfőről. Ennél is árulkodóbb az, hogy míg szeptember elején az emberek mindössze 11 százaléka gondolta úgy, hogy a bevándorlásnak több hátránya van, mint előnye, ma már 44 százalék vallja ezt. Az Orbán Viktor menekültellenes politikájával nyíltan szimpatizáló bajor miniszterelnök megítélése is ugrásszerűen javult októberben: 28-ról 39 százalékra nőtt a támogatottsága.

Az ország újraegyesítésének 25. évfordulóját ünneplik a hétvégén Németországban és Európa- szerte. Bár az NSZK és az NDK összeolvadásának hatalmas költségeit jórészt a nyugatnémetek viselték, az eredmények mára szembetűnőek. A demokratikus jogállamiság és a társadalmi sokszínűség kevésbé kézzelfogható eredményei mellett egy ünnepi szociológiai tanulmány azt is kimutatta, hogy a keletnémet férfiak várható élettartama 6,2, a nőké pedig 4,2 évvel emelkedett.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!