Ahogy arról korábbi számunkban beszámoltunk, az Országos Egészségügyi Pénztár (OEP) május elején érvénytelenítette a súlyos halláskárosultak számára egyetlen lehetséges megoldást jelentő cochleáris implantátum (CI) beszerzési tenderét, amelynek kiírása amúgy is egy évet csúszott.

Az évek óta várólistás, elsősorban gyermekbetegek hozzátartozói körében megdöbbenést és felháborodást keltett a határozat. A belső fül károsodását műtéti úton korrigáló beavatkozás ugyanis a leghatékonyabb módon 1-2 éves korban végezhető el – hiszen ezt követően tud a gyermek megtanulni hallani, majd beszélni – minden késedelem a későbbi eredmény és az életminőség rovására megy. A másik pofon még nagyobb lett: információink szerint az OEP, miután nem tudott megegyezni a készülékek forgalmazóival az árban – túl drágának találta –, a beszerzést a műtéteket végző négy magyarországi egyetemi klinika hatáskörébe utalta át. Az OEP ezek után csupán kb. évi 350 millió forintnyi keretet biztosít a készülékek beszerzésére, ugyanakkor egy készülék árához maximálisan csak 5,1 millió forintig járul hozzá. Lapunkhoz eljuttatott közleményükben a Németországban elfogadott egységárat határozták meg mértékként.

A Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesületének (MACIE) elnöke, Pálfi Zoltán a Vasárnapi Híreknek elmondta, hogy jelenleg már több mint százan vannak várólistán, évente 40-50 új beteget regisztrálnak, a számukra így biztosított mintegy évi 50-60 készülék eleve túl kevés. Ráadásul ők naprakészek az CI-k európai árlistáinak tekintetében is, melyek 28-32 ezer euró között elérhetőek (7,5-8,5 millió Ft), az 5,1 milliós maximált ár egy korszerűtlen régi termékre is éppen hogy elég. Az OEP hiába ad lehetőséget a szülők általi kipótlásra, a családok több millió forintot nem képesek kifizetni.

A budapesti Semmelweis Egyetem Cochleáris Implantációs Munkacsoport egyik vezetője, dr. Küstel Marianna tájékoztatása szerint a finanszírozás módjának esetleges megváltoztatása számos további kérdést vet fel, hiszen a klinika nem költségvetési szerv és az implantációs centrumok egyelőre semmiféle részletkérdésben nem kaptak tájékoztatást. Ugyanakkor tény, hogy a készülék, a műtét, az elő- és utókezelés ára messze meghaladja az OEP által maximalizált összeget.

A MACIE a tarthatatlan helyzetben további tárgyalásokat szeretne az OEP-pel, végső esetben készek a demonstrációra is.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!