Hány kerületi poszt egy közös főpolgármester- jelölt? – nagyjából erre a kérdésre szűkült az MSZP fővárosi „mocorgása” az önkormányzati választások előtt. Ugyanis eldőlt, Falus Ferenc, a volt országos tiszti főorvost küldi ringbe a baloldal, hogy megpróbálja kiütni Tarlós István Fidesz-favoritot. Igaz, szó nincs össznépi összeborulásról, sokkal inkább össznépi kényszerhelyzetről.

 
Falus Ferenc - Fotó: Kovács Attila, MTI

Bár a Vasárnapi Hírek tudomása szerint a szocialisták országos elnökségi ülésén többször elhangzott, hogy Tarlóst úgysem lehet verni jelen állás szerint, úgyhogy inkább a kerületekben kell helyezkedni, mégis beálltak az „egy jelölt, közös esély” elve mögé. Pedig az MSZP vezérkara még attól is óvta a budapestieket, hogy túl szorosan öleljék magukhoz a DK-t. Eredetileg úgy volt, hogy az összes település önállóan találja meg polgármester- és képviselőjelöltjeit, csak a fővárosban – lévén ez országos ügy – intézi a jelöltválasztást a pártközpont. Ám a budapesti szervezet végül elérte, hogy szabad kezet kapjon, és elszabadult. Horváth Csaba ráadásul még a fővárosi szocialisták között is „különutasnak” számított.

A tárgyalásokon a DK, Gyurcsány Ferenc pártja szemrebbenés nélkül ejtette saját főpolgármester-jelöltjét, Balázsovits Lajos színész-rendezőt, és előre engedte az Együtt-PM szívének kedves Falus Ferencet. Cserébe az Együtt-PM engedékenyebbnek mutatkozott a kerületi posztok ügyében, így a DK „tutibiztos” polgármesteri helyeket vihetett.

Egyedül Horváth Csaba, az MSZP már korábban is visszalépett jelöltje kapaszkodott foggal-körömmel főpolgármesteri víziójába, pedig még a sajátjai is többször elmondták: ennek reménye is meghalt már. Az MSZP, cserébe Horváth Csaba lecsendesítéséért, újabb kerületi polgármesteri jelöltségekért indult harcba. Támadta például az Együtt-PM állásait (Zuglót, ahol Karácsony Gergely volt a kompromisszumos jelölt, az V. kerületet, ahol Juhász Péter visszahívását követelik), és csörtézett a DK-val is. Megjegyzendő: igazából a Demokratikus Koalíció verte ki a szocialista biztosítékot, ugyanis a több reményteljes kerületben Gyurcsányhoz igazolt, kiugrott MSZP-seknek voltak kénytelenek átengedni a placcot – például Kőbányán, ahol a DK az egykori MSZP-s kerületi elnökből, Élő Norbertből csinált jelöltet.

Horváth Csaba gerillaakciója leszűkítette az MSZP mozgásterét, ám lendületbe is hozta őket. A baloldali közös sikerért, úgy tűnik, nem maradt más a fővárosi szocialistáknak: elfogadják, hogy 15 kerületben ne induljon egymás ellen a három párt – az esélyes kerületek között pedig csak ott indíthatnak polgármesterjelöltet, ahol jelenleg is az ő emberük regnál.

Csak azok az önkormányzati helyek ne volnának ilyen vonzóak…

Péntek estére a budapesti szocialisták több kerületben lecsíptek még maguknak egy kis darabot a pozíciókból: Óbudán egy, Angyalföldön kettő, Zuglóban négy önkormányzati képviselői körzetet vettek vissza az Együtt-PM-től és a DK-tól, és úgy hírlik, Csepelen is megy a számháború. Az Együtt-PM jelezte: „Amennyiben az MSZP nem tudja rendezni a saját körein belül ezt a helyzetet, az Együtt-PM Szövetség a megkötött megállapodást semmisnek tekinti, és önállóan indul az őszi önkormányzati választásokon, Budapesten.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!