Elképesztő kommunikációs káoszt generálnak a kormány tagjai a CEU ugye körül, az egyetem vezetésének múlt heti bejelentése óta, miszerint, ha a kormány december 1-jéig nem írja alá azt az államközi megállapodást, amelynek értelmében az eddigi feltételek mellett folytathatnák a képzést Magyarországon, Bécsbe költöztetik az amerikai diplomát adó képzéseiket.

 

A nyilatkozó politikusok egyszerűen visszaélnek a ténnyel, hogy a legtöbben már rég elvesztették a fonalat, hogy pontosan min megy a vita és éppen kinél van a labda. A héten a 168 Óra készített interjút Palkovics László miniszterrel, akinek láthatóan nem volt célja a világos beszéd és a helyzet tisztázása, ezért logikailag teljesen követhetetlen módon „magyarázta” a kialakult helyzetet. Először leszögezte, hogy a CEU nem költözik, majd odáig merészkedett, hogy valójában nincs is CEU-ügy. Azt talán nem kell magyarázni, hogy ezek a kijelentései miért nem fedik a valóságot.

Szerinte az egyetem „bizonyos amerikai tevékenységeit” viszi Bécsbe, és a „magyar Közép-európai Egyetemre a történtek semmilyen hatással nincsenek”. Ezzel szemben a valóság az: az egyetemnek jelenleg 10, Magyarországon akkreditált képzése van, ami gond nélkül Budapesten maradhat, és több mint 50 amerikai, amelyekre jövőre már nem iskolázhatnának be diákokat itthon. A kormány a felsőoktatási törvény tavalyi módosítása óta egyébként is sportot űzött abból, hogy hol a magyar nevén, hol Soros-egyetemként, hol CEU-ként hivatkozott az intézményre, és soha nem lehetett tudni, hogy a politikusok éppen mely képzésekről, intézményi egységekről beszélnek. Ez Palkovics esetében sem világos, de nem nehéz belátni: ha egy egyetem képzéseinek több mint öthatodát külföldre viszi, akkor van ügy, és az már csak lovaglás a szavakon, hogy ezt vajon költözésnek nevezhetjük-e. (Igen.)

Ennél is kacifántosabb Palkovics magyarázata arról, hogy a kormány miért nem írja alá azt az államközi megállapodást New York állammal, amelyet egyébként ők maguk támasztottak feltételként. A lex CEU egyik újdonsága az volt, hogy az itthon működő külföldi egyetemekkel szemben azt az elvárást támasztotta: az „anyaországban” is folytassanak képzést.

A CEU meg is állapodott a New York-i Bard College-dzsal, rengeteg (Magyarországon is elkölthető) pénzt fektettek abba, hogy Amerikában is képzéseket indítsanak, ezeket a helyi oktatási hivatal jóváhagyta, regisztrálta. Amikor tavaly a magyar küldöttség a helyszínen járt, állítólag mindent rendben is talált. Ehhez képest Palkovics most azt mondja: „Láttunk ott egy nyolcvan négyzetméteres épületet, amelynek környékén valószínűleg aznap reggel vetették el a fűmagot, meg láttunk rajta egy CEU táblát is.” A miniszter elmondása szerint azt viszont, hogy az ottani oktatás megfelel-e követelményeknek, az Oktatási Hivatal dönti el. A hivatal viszont nem vizsgálódik, amíg a CEU be nem nyújtja a szükséges dokumentumokat, köztük az államközi szerződést, amit a kormány nem ír alá.

Ha értelmezni szeretnénk Palkovics szavait, akkor arra jutunk, hogy a kormány azért nem írja alá az államközi szerződést, mert nem tudja, hogy a CEU megfelel-e a feltételeknek, viszont ezt nem vizsgálja senki, mert annak előfeltétele lenne a szerződés. Ennek a saját farkába harapó kígyóra emlékeztető érvelésnek persze semmi értelme. A kormánypárti sajtó viszont kapva kap minden szón, a minisztert majmolva az amerikai épület kinézetén rugózik, amelyben egyébként az irodák működnek. De mindegy is, el lehet képzelni, hogy a magyar küldöttséget mennyire érdekelte, hogy mi folyik a Bard Collegeon, ha a fű állapota ragadt meg leginkább Palkovics emlékezetében.

A már-már komikus akadékoskodást Rétvári Bence folytatta, aki azon akadt fenn, hogy a „Soros-egyetem” tizenkétszer annyi uniós pénzt nyert pályázat útján, mint a Corvinus, amit a lakájmédia rögtön lefordított: Brüsszel pénzeli a CEU-t. Bármely másik országban büszkék lennének arra, hogy egy egyetem az EU legjelentősebb kutatás-fejlesztés pályázati rendszerében 14,5 millió eurót nyer el, és költ el kutatásra, de nálunk ez baj.

Mindebből az látszik, nem tévednek a CEU vezetői, amikor azt feltételezik, hogy a kormány egyszerűen ki akarja ebrudalni az egyetemet, és nem fogja szignálni a megállapodást. De mennyivel egyszerűbb lenne, ha ezt kerek perec megmondanák, és nem beszélnének hülyeségeket.

FOTÓ: SZALMÁS PÉTER, NÉPSZAVA

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!