Először nem jut cukor a kávéba. Majd nincs vaj a kenyérre. Aztán eltűnik a kávé a dobozból. A pékségen felirat: a kenyér elfogyott. Venezuela már régen túljutott ezen a stáción, ma már az állam sorsa van terítéken.
Venezuelában kváziháborús állapotok uralkodnak. Nincs áram. Leálltak a gyárak. Az állatkertekben éhen halnak az állatok. Akinek van valutatartaléka, az hétvégente beáll a határ előtt kígyózó többezres sorba, és átmegy vásárolni a szomszédos Kolumbiába. Akinek csak bolívárja van, az a feketepiacban bízhat, de sokat itt sem remélhet a pénzéért egy olyan országban, ahol idén a Nemzetközi Valutaalap becslései szerint az infláció 480 százalék körül alakul, jövőre pedig az 1600 százalékot is meghaladhatja. A venezuelai kormány mégis mindent megtesz azért, hogy a hatalmát megtartsa.
A héten hosszú várakozás után végre megszólalt az országos választási tanács vezetője, Tibisay Lucena: októbertől az ellenzék ismét elkezdhet szavazatot gyűjteni a Nicolás Maduro elnök leváltásáról megrendezendő népszavazáshoz. Az ellenzéknek ugyanis már májusra sikerült 1,85 millió aláírást összegyűjtenie a 31,6 milliós országban, ám a választási bizottságnak három hónapba tellett átgondolni a következő lépést.
Messze még a január
A venezuelai közösségi médiában csak „Tibiként” emlegetett bizottsági elnök késlekedése hatalomtechnikai szempontból érthető. Az alkotmány szerint automatikusan az alelnök veszi át az elnök feladatait, ha az államfő mandátumának utolsó két évében vonják meg tőle a bizalmat. Ám amennyiben a ciklus első négy évében mondanak a szavazók nemet az elnök karrierjének folytatására, akkor új választásokat kell kiírni.
Erre a kulcsfontosságú napra csak január 10-ig kell várni, így a buszsofőrből szakszervezeti vezetővé, majd elnökké avanzsált Maduro és emberei úgy gondolják, addig már fél lábon is kibírják. A választási bizottság nagy nehezen megadott válaszával végképp bebiztosították magukat: az ellenzékiek csak októberben kezdhetnek el ismét aláírást gyűjteni, és az eddig megszerzettnél több mint kétszer több, vagyis 4 millió támogatóra lesz szükség ahhoz, hogy egyáltalán fontolóra vegye a referendum kiírását. Ilyen tempóban pedig már nincs is olyan messze a január, amikortól is a következő két évre biztosítva van Aristobulo Isturiz alelnök hatalma.
Olajalapú élelmiszerárak
Maduro a legendás Hugo Chávez elnök halála után került hatalomra. Az elődje karizmájának szikráival sem rendelkező politikusnak már a megválasztása is csak egy hajszálon múlt: mindössze 1,5 százalékkal sikerült több szavazatot szereznie az ellenzék jelöltjénél. Szerényebb vezetői képességeinek aztán a világgazdasági helyzet sem kedvezett, mivel az ország exportjának 95 százalékát kitevő olajkereskedelemből származó bevétek rendesen megcsappantak az utóbbi években. 2014-től meredeken csökkent a kőolaj világpiaci ára. Az azt megelőző években jellemzően 100 dollárnál többet is elkérhettek egy hordóért, 2014-ben már 88 dollár körüli átlagárral kellett számolni. Idén 40 dollár körül mozog az energiahordozó ára, de tavasszal a 30 dollár alatti mélységeket is megjárta.
A Venezuelában tapasztalható áruhiányt azonban csak részben magyarázzák az olajpiaci mozgások. A másik ok a teljesen téves gazdaságpolitikában rejlik. Hugo Chávez még 2003-ban vezettette be azt a rendszert, amelyben hatóságilag szabták meg az alapvető élelmiszerek árát. Ezért számos termelő kivonult a piacról, mivel csak veszteséggel tudták volna tartani a kormány által meghatározott nyomott árakat. Ezért az államilag üzemeltetett boltok elkezdték külföldről hozni a termékeket, ami egészen addig jól működött, míg az olajexportból elég valuta folyt be fedezetképp.
Chávez a rendszerrel a szegények életét akarta megkönnyíteni, és felszámolni az éhezést. De az élelmes venezuelaiak üzletet csináltak a segítségből: Kolumbiába csempészték, és jelentős haszonnal adták el például a rizst, a lisztet, a kávét és a cukrot, amit a helyieknek még így is megérte megvenni. A becslések szerint az államilag támogatott élelmiszer 40 százaléka talált gazdára Venezuela határain túl, ami a lassuló gazdasági teljesítménnyel karöltve 2014-re már komoly fennakadásokat okozott az ellátásban.
Maduro ezt a diktatúrákra igen jellemző módon úgy akarta orvosolni, hogy a boltokban nemcsak pénzt, hanem ujjlenyomatot is kértek volna a vevőktől annak érdekében, hogy nyilván tudják tartani a vásárlásokat. Az ötlet végül elbukott a parlament tiltakozása miatt, ezért tavaly az elnök lezáratta a kolumbiai határt. Egy évvel később viszont újra lehetővé tette az átkelést, csak a kereskedelem lett teljesen ellentétes irányú, mivel ezúttal már a venezuelaiak akarnak a szomszédban vásárolni.
Bár Nicolás Maduro venezuelai elnök és emberei azt hiszik, ügyes manőverezéssel kibekkelhetik januárig, könnyen lehet, hogy az éhes tömeg nem vár addig. Az ellenzék szeptemberre tüntetéseket szervez, amiből könnyen lázadás lehet, ahol már nem népszavazással követelik majd a változást, hanem fegyverrel.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!