Indokolatlan volt a pánik, pláne a büntethetőség korhatárának leszállítása – a legfrissebb ügyészségi statisztikák szerint csökkent a gyerekek- és fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények száma. A szakemberek szerint a helyzet messze nem olyan drámai, mint ahogy azt a politika sugallja, a példátlan szigor pedig amúgy is sokkal nagyobb kárt okoz, mint amennyi populáris hasznot ettől remélnek.

 
Elvesztett kapcsolatok

A nagyobb sajtóvisszhang miatt minden hír ráerősít a közhangulatra: egyre nagyobb veszélyben vagyunk a gyermek- és fiatalkorúaktól, akik egyre brutálisabb bűncselekményeket követnek el. Csakhogy a legfrissebb statisztikák ezt erősen cáfolják: jelentősen csökken az elkövetések száma. A gyermekkorú elkövetők száma, vagyis 14 évnél fiatalabb 2007-ben 3387, 2011-ben 2714 volt. A legtöbben Borsod, Szabolcs, valamint Hajdú-Bihar megyéből kerültek ki. A gyermekkorúak döntően vagyon elleni bűncselekményeket követtek el, a szándékos testi sértés 8,5, garázdaság 16,5, a rablás alig 4 százalékban fordul elő. A gyermekkorú elkövetők háromnegyedét a szülők közösen nevelték. A fiatalkorú bűnelkövetők száma 2011-ben 11 ezer 34 volt. Az elmúlt 10 évben 2005-ben és 2011-ben volt a legmagasabb, legtöbben a fővárosban, illetve szintén Borsod és Szabolcs megyében „bűnöztek”. A fiatalkorú bűnelkövetők többsége büntetlen előéletű, a büntetett előéletűeké 8-17 százalék között változik.

A büntethetőségi korhatár leszállítása ettől függetlenül is teljesen elhibázott lépés – a szakemberek szerint a szabadságvesztés ebben a korosztályban nemcsak hatástalan, de kifejezetten káros is. „Az adatok mindennél ékesebben bizonyítják, hogy itt nem büntetőpolitikai lépésekre, új kriminálpolitikára vagy szigorúbb válaszokra van szükség, hanem olyan szociálpolitikára és büntetőválaszokra, amelyek lehetőséget adnak a fiataloknak, hogy ne járjanak be kriminális karriert. Ezek a fiatalok nem azért bűnöznek, mert ádázak, hanem mert nem látnak más lehetőséget. A rendszer, ami az érintett helyzetének javítását kellene, hogy szolgálja, rosszul működik, és ezért életük éppenhogy kilátástalanabbá válik” – mondta lapunknak Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyermekvédelmi képviselője, kriminológus.

Fleck Zoltán jogszociológus szerint is önmagukért beszélnek a számok, ahogy az a bírói gyakorlat is, hogy szabadságvesztés kiszabásától is óvakodnak, mert érzik pontosan: a gyerekek, fiatalok bűnözői karrierjét indítják így el. Egy ilyen büntetés ugyanis, gyermek- és fiatalkorban, majdhogynem determinál. „Egyértelmű, hogy indokolatlan a pánik, a bűncselekmények száma csökken. De leszámolnak az adatok egy másik téveszmével is, hiszen a gyerekek többsége teljes, vagyis nem csonka családból származik. Látszik viszont, hogy az elkövetők döntő többsége a válságban lévő területekről kerül ki, így egyértelmű, hogy sokkal inkább hatékonyabb családvédelmi rendszerre lenne szükség, a megelőzésre, amire a büntetőjog teljességgel alkalmatlan” – fogalmazott a jogszociológus, aki szerint a lépés klaszszikus jobboldali politikai: a szigor, a büntetés, amellyel megnyugtatni gondolják az egyébként az adatok tükrében már igazoltan mesterségesen gerjesztett félelmet. „Borsodban, Szabolcsban is tipikusan a tulajdon elleni bűncselekmények fordulnak elő, jól látható, könnyen beazonosítható elkövetői körből. Ezek a gyerekek iskolába járnak, a problémás családokhoz tehát a pedagógusok vannak a legközelebb, vagyis körülbelül 5-7 ezer gyerekre kellene, hogy figyeljenek. De nem teszik, ez pedig az oktatási rendszer csődje is” – hangoztatta Fleck Zoltán. Ő politikusi vakságról beszél, ugyanis minél fiatalabb egy bűnelkövető, a büntetőpolitika annál károsabb: olyan identitáselemeket épít ugyanis a gyerekekben, hogy magukat eleve bűnelkövetőnek érzik. Nem véletlen, hogy minden európai trend épp ez ellen dolgozik. Kivonni egy fiatalt a közösségből az azt jelenti, hogy elveszti azokat a kapcsolatait, ami éppen segít a felnőttkorba lépni. Minél fiatalabb valaki, ez annál inkább igaz, ugyanis még ki sem alakulhattak azok a kötődései, amelyek segítik megtalálni a társadalmi helyét.

Őrizetbe vett a makói rendőrkapitányság egy 17 éves helybeli fiatalembert, akit rablással, kerékpárlopásokkal, gépkocsifeltöréssel és betöréssel gyanúsítanak. A fiú társaival kifejezetten városi kerékpárokra „szakosodott”, a biciklik egy részét Makón értékesítette, míg néhány Romániába került. Kiderült az is, hogy a fiatalember társával együtt lakásbetörést, gépjárműfeltörést és több rablást is elkövetett a városban. Három idős embert támadtak meg, táskájukat és nyakláncukat vitték el. A makói rendőrkapitányság őt és egyik társát is őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. (MTI)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!