A Fidesz korábbi támogatóinak közel felét kitevő szavazatvesztését mutatja az összes legutóbbi közvélemény-kutatási eredmény. A Demokratikus Koalíció alelnöke, Molnár Csaba levelet írt az MSZP és az LMP frakcióvezetőinek, mert a három ellenzéki pártnak összesen több szavazója van, mint a Fidesznek, s így „az elvi, technikai feltétel adott a kormány leváltásához”.

Az ellenzéki egyeztetésre Mesterházy Attila, az MSZP elnöke már igent mondott, az LMP a jövő hétre ígért válaszlevelet. Első körben szakértők (jogászok, politológusok) egyeztetnének a választójogi és a médiatörvényről, az LMP válaszától függően, akár már a nyári hónapokban. „Az új választójogi törvénnyel, a határon túliak szavazati jogával, a pártok állami támogatásának megvonásával és az előzetes regisztrációval a Fidesz kézzel-lábbal kapaszkodik a hatalomba, ami a demokrácia halálát jelenti” – mondta lapunknak Molnár Csaba.

A három demokratikus ellenzéki párt együtt mind a négy nagy közvélemény-kutatóintézet szerint (Medián, Ipsos, Tárki, Századvég) 18 és 25 százalék közötti eredményt érne el egy mai választáson, míg a Fidesz 16-24 százalék közöttit, a Jobbik viszont nagyjából ugyanott tart, ahol két évvel ezelőtt, 10 százaléknál. A hatalmas Fidesz-fölényből mára fej fej melletti helyzet lett, de egy mostani választáson teljesen kétesélyes lenne a küzdelem, hívja fel a figyelmet Török Gábor politológus, aki legutóbbi blog­bejegyzésében hozzáfűzi: hibahatáron belüli az ellenzéki „vezetés”, ezért nem venne mérget a győzelmükre.

Ami szerinte újdonság, az a bizonytalanok elképesztően magas aránya.

Címkék: Fidesz, ellenzék, MSZP

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!